Naplóbölcsességeim – 142.

142.

Ha a tisztelet minden nézetnek kijár,

saját képviselője se hiheti jobbnak

magáét mindaddig, míg többiben hiányt

nem talál, hol átfogó közös érdek horpad.

Nagy talány ekkor, hogy mi helyes teendő,

rámutatni mások tévedéseire,

vagy mennél jobban feltárni eredendő

igazunkat, s az majd utat vág izibe.

Inkább arra int a baljós tapasztalat,

hogy végsőkig ragaszkodnak véleményhez,

kik azt egyszer kimondták, semmi szín alatt

nem változtatják, hűen hamis hitükhöz.

Ennek pediglen történelmi az oka:

mint fehér holló, ritka szabad gondolkodás,

nem véletlenül juthat valaki oda,

ahol álláspontját védi királykodás.

Mialatt a magányos értelmiségi

önerőből vállalja a bozótharcot,

megkapja, hogy maradisága csak régi

nóta, újak mutatnak haladó arcot.

Mégis, csak a belátás a királyi út,

észerő felülír felszínes érdeket:

Idő Nagyúr még éltet, minden más kimúlt,

midőn megmérettetés mélyén mérlegel.