Naplóbölcsességeim – 34.
![](https://static.wixstatic.com/media/55b554_fa82bc3df20c4c3f9e06bc8fdae17a37~mv2.jpg/v1/fill/w_88,h_90,al_c,q_80,usm_0.66_1.00_0.01,blur_2,enc_auto/55b554_fa82bc3df20c4c3f9e06bc8fdae17a37~mv2.jpg)
34.
Hamu alatti parázs is kihuny hamar,
de a föld feltárható ősmúltat takar,
még fiatal nép is legmélyebbre kapar,
itt, ahol minden nyilvánvalóan magyar.
Olyan ez, mint az alvás, ivás és evés,
felmenők nélkül gyökértelen a levés,
ám ehhez az erőltetett szándék kevés,
ha nem valóságos, az eredet, mesés.
Mint erdőben elaggott fákat volt szokás
hagyni pótlódni ugyanott nőtt cserjékkel,
egymást váltó nemzedékek az újhodást
végezték majdnem ugyanazzal a néppel.
Csak az újkorban jött tarvágás rontása
és a mesterséges erdőtelepítés,
amint nemzetek, népek megújítása,
új vallásokból fakadt nyelvi gyérítés.
Alap fegyveres urak birodalmának,
s a szolganép is kapott munkát eleget
majd sok, új országföldet foglalt magának,
a többi, megosztotta a régi teret.
Így előbb göröggé s latinná lett magyar,
majd kialakult a germán, héber és szláv,
legtöbb új országot is foglalt magának,
a többi a magyar teret osztotta meg.