Naplóbölcsességeim – 52.

52.

Kebledre ölelnéd a világot,

ha beleférne két karod közé,

hajadba tűznél lobogó lángot,

ha nem égne hamut fejed köré.

Mindig rohannál, sosem aludnál,

ha bírná fáradhatatlan tested,

mint a kiapadhatatlan hullám,

jellemzi a halhatatlan tengert.

Nem lankad figyelmed: fiataltól,

öregtől tanulni sokat érő.

Mindenkit meggyőznél igazadról,

mert tudni a jóról sose késő.

De nemcsak kívülről látható így,

megélni neked ez természetes,

amint a napfény kéretlen gyógyít,

sugárzol lendületes életet.