Naplóbölcsességeim – 70.

70.

Testrészként ismerős a táj,

eszköz kényelmem kezében,

hogy elérjem kis céljaim,

otthonos megnyugvásképpen.

Rég felfutottam a hegyre,

most jó csupán felnézni rá,

szememmel végigsimogatom,

hová kívánság vége jár.

Ahogy a természet szokta,

kopik, rövidül képesség,

de a látvány nem változik,

sőt, már egyre többet mesél.

Csakhogy megkettőződötten

tárul elém: gondolatban

gyerekkor dombjain járok,

s mai sétám tombolatlan.