Oroszország végre felismeri a valóságot? (Paul Craig Roberts jegyzete)

Eredeti cikk:

Is Russia Finally Acknowledging Reality? By Paul Craig Roberts, October 20, 2024

Schiller Mária küldeménye

A Duran október 17-én mutatott be egy kiváló beszélgetést John Helmer és Gilbert Doctorow között, Alexander Mercouris moderálásával arról, hogyan születnek az orosz katonai és polgári döntések. A megszerzett ismeretek lehetővé teszik számomra, hogy frissítsem a helyzetről alkotott véleményemet, amit most meg is teszek.

Az ukrán kurszki invázió, amelyet legyőztek, megváltoztatta a játékszabályokat, és valószínűleg Ukrajna mint független ország megszűnését fogja eredményezni. Az invázió ugyanis meggyőzte az orosz közvéleményt, az orosz hadsereg vezérkarát, és megerősítette az orosz politikusokat abban, hogy a független Ukrajna nem egyeztethető össze az orosz biztonsággal.

Putyin még mindig azt mondja, hogy nyitott a tárgyalásokra, de csak akkor, ha a másik fél elismeri a valóságot a helyszínen, amit Zelenszkij „győzelmi terve” nem tesz meg. Zelenszkij szerint csak az atomfegyverek vagy a NATO mentheti meg Ukrajnát. Az oroszok egyiket sem fogják megengedni.

Ha az orosz hadsereg megáll a Dnyepernél, akkor Nyugat-Ukrajna az USA/NATO rakétabázisa marad. A Dnyepernél való megállás nem hagy Putyinnak módot Ukrajna demilitarizálására és nácimentesítésére. Ez csak arra korlátozná deklarált céljait, hogy megakadályozza, hogy a szovjet vezetők által Ukrajnához csatolt orosz lakosságot az oroszellenes ukrán erők lemészárolják.

Úgy tűnik, Putyin figyelmen kívül hagyta, hogy az ukrán katonai erők elűzése a Donbaszból nem jelenti Ukrajna demilitarizálását, és nem akadályozza meg, hogy Ukrajna NATO-tag legyen. Putyin visszacsatolná a korábbi orosz területeket Oroszországhoz, de Nyugat-Ukrajna továbbra is ott maradna az amerikai atomfegyverek bázisaként, és ahonnan rakétacsapásokat lehetne cserélni Oroszországgal, ahogy Izrael és Irán teszi.

A kérdés az, hogy a békét akaró Putyin megelégszik-e Ukrajna keleti és déli orosz területeinek felszabadításával, és ha igen, akkor az orosz közvélemény és a vezérkar megengedi-e neki, hogy meghagyja az ukrán államot, vagy az alkut csupán a kútba dobásnak tekintik.

Az is kérdés, hogy Putyin kivel tárgyalhat. Zelenszkij elnöki megbízatása lejárt. Milyen felhatalmazás alapján van még mindig Zelenszkij az elnöki székben? Putyin nem tudhatja, hogy a Zelenszkijjel kötött alkut később törvénytelennek nyilvánítják-e. Azt gondolnánk, hogy Putyin megtanulta a minszki megállapodásból, amelyet arra használtak fel, hogy megtévesszék őt, és felkészületlenül hagyják a katonai akcióra, valamint a Washingtonnal kötött összes orosz megállapodásból ‒ például abból az ígéretből, hogy a NATO egy centit sem mozdul kelet felé ‒, hogy

minden olyan megállapodás, amelyen Washington aláírása szerepel, értéktelen. Hogyan lehetséges tehát, hogy Putyin tárgyalásokról beszél? Putyin téveszmés, és képtelen tanulni a tapasztalatokból?

Putyint sikeres vezetőnek látom. Megmentette Oroszországot a szovjet összeomlás okozta demoralizálódástól, ami azt eredményezte, hogy az egykor hatalmas államot a zsidó oligarchák és Washington feldarabolta, kifosztotta és zavarba hozta.

Putyin újjáépítette az orosz gazdaságot, Washington szankciói és Putyin inkompetens központi bankigazgatója ellenére.

Putyin helyreállította az orosz büszkeséget, az orosz családot és a polgári erkölcsöt.

Ő egy ritka sikeres vezető.

Háborús vezetőként azonban a felkészületlen Putyin volt, akit váratlanul ért a Washington által szervezett dél-oszétiai grúz invázió, az ukrán kormány Washington általi megbuktatása és a Nyugat válasza a Donbasszban végrehajtott különleges katonai műveletére.

Putyin sértésről sértésre, provokációról provokációra fogadta el a sértést, így egyre szélesítve a konfliktust, és újabb konfliktusokat hívva elő máshol, például a Közel-Keleten.

Számomra nem világos, miért fogadta el Putyin, hogy Washington megdöntse az ukrán kormányt. Egyszerűen nem voltak meg a katonai erőforrásai ahhoz, hogy megakadályozza, vagy képtelen volt megérteni, hogy mi történik? A 8 évvel később bekövetkezett konfliktus annak a következménye volt, hogy Putyin nem tudta olvasni az írást a falon.

Talán a hazaáruló osztály, a Nyugat imádói, árulók, akiket én „atlantista integrátoroknak” nevezek, korlátozták. Ezeket az árulókat most Oroszországban „Ötödik Hadoszlop”-ként emlegetik. Többnyire eltűntek, kivéve az orosz központi bank igazgatóját, aki továbbra is többet árt Oroszországnak, mint a Nyugat.

Szerintem Putyin viselkedésének magyarázata az, hogy Putyin megérti, hogy a Washington és Oroszország közötti háború végidőket jelent, és ezt mindenáron el akarja kerülni.

Ezért hajlandó elfogadni a végtelen sértéseket és provokációkat. Amit azonban Putyin, úgy tűnik, nem ért meg, az az, hogy Washington könyörtelenül igyekszik a washingtoni hegemóniára vonatkozó menetrendjét keresztülvinni, és hogy Oroszország, Kína és Irán akadályok e menetrend útjában, ezért ki kell őket iktatni. Lehet, hogy Putyin ezt a napirendet abszurdnak tartja, de ettől függetlenül ez a napirend. Washington még nem jelentette be, hogy felhagy az amerikai hegemónia és egyoldalúság Wolfowitz-doktrínájával. Amíg ez Washington napirendje, addig a Washingtonnal aláírt megállapodásoknak nincs értelme. Amíg Putyin továbbra is elfogadja Washington agresszióját, addig az agresszió folytatódni fog.

Putyin provokációinak elfogadása olyan messzire ment, hogy a Nyugat már nem hisz a fenyegetéseinek. Mind a leköszönő, mind a leendő NATO-főtitkár azt mondta, hogy nem kell odafigyelnünk arra, amit Putyin mond, mivel soha nem gondolja komolyan.

Vajon Putyin megértette, hogy ez az ára annak, hogy vég nélkül elfogadja a provokációkat? Megértette, hogy ezzel a figyelmeztetéseinek hitelességét rombolja?

Putyin a háború elkerülése érdekében megismételte ugyanazt a hibát a Közel-Keleten.

Felbátorodtam, amikor Putyin hirtelen proaktív képességet mutatott, és gyorsan Szíriába vezényelte az orosz légierőt, megakadályozva ezzel az amerikai háborús bűnös Obama szíriai invázióját. Tévesen arra a következtetésre jutottam, hogy Oroszország úgy döntött, hogy megállítja Washington agresszióját. De ez csak egyszeri alkalom volt.

Putyin, aki megpróbálta elkerülni a háborút azzal, hogy Szíriát, Iránt és a Hezbollahot légvédelem nélkül hagyta, az ellenkezőjét érte el ‒ a háború kitörését.

Most a jelentések szerint Putyin azon kapkodja a fejét, hogy légvédelmet szerezzen Iránnak, mielőtt Izrael felrobbantja Irán békés célú atomreaktorait, és ezzel Oroszország nagy területeire sugárzást terít.

Putyin és az orosz vezérkar nem értette meg, mi történik ellensúlyozó erő hiányában.  Az eredmény nem a háborút gátló gátlást, hanem a háború kitörését eredményezte, és Putyin most kénytelen kemény figyelmeztetéseket kiadni Izraelnek, olyan figyelmeztetéseket, amelyeknek talán nincs is hitele annak fényében, hogy Putyin a múltban nem tudta betartatni a vörös vonalakat.

Oroszországban kezd tudatosulni, hogy Ukrajna mint független ország létezése egzisztenciális fenyegetést jelent Oroszország számára. Donbassz felszabadítása nem demilitarizálja és nem nácizálja Ukrajnát, és nem váltja fel Ukrajna bábkormányát egy független kormánnyal.

Vajon az orosz közvélemény és az orosz vezérkar megengedi Putyinnak, hogy egyszerűen Donbassz felszabadítása alapján beleegyezzen a háború befejezésébe, vagy az orosz közvélemény és a vezérkar ragaszkodik ahhoz, hogy Ukrajna léte egzisztenciális fenyegetést jelent Oroszország létezésére, és ragaszkodik ahhoz, hogy a háború addig folytatódjon, amíg Ukrajna ismét Oroszország tartománya nem lesz?

Az orosz ötödik hadoszlop szorgalmasan vitatja Zbigniew Brzezinski következtetését, miszerint Oroszország nem lehet nagyhatalom, ha Ukrajna nem része Oroszország befolyási övezetének. Vajon a vezérkar és az orosz lakosság az Ötödik Hadoszlopnak vagy Brzezinskinek ad igazat? Ha Brzezinskivel értenek egyet, akkor tiltakozni fognak az ellen, hogy Putyin egy békeegyezménnyel csak a bödönbe rúgja a labdát.

Nem lesz szerencsés, ha Putyin ragaszkodása a békéhez destabilizálja Oroszországot.