Prof. Bardócz Zsuzsa: A vegahús és a laborhús
Megjegyzések prof. Popp József levelező akadémikus előadásához
Előzmény:
A kép forrása: itt.
A Tudomány Ünnepe az MTA szervezésében mindenkor fontos alkalom arra, hogy megtudjuk, milyen irányba haladnak az egyes tudományágak, milyen irányok várhatóak a szakterületeken a közeljövőben. Az egyik ilyen előadás a hazai és a nemzetközi mezőgazdaság irányát vetítette előre Popp József levelező akadémikus elemzésében „Vegahús és laborétel – alternatív élelmiszerek előállítása” címmel, amit a hallgatóságon kívül az interneten azóta több mint négyezer néző[1] tekintett meg. Professzor úr a szépen illusztrált és közérthető előadását azzal kezdte, hogy nem kíván állást foglalni sem a vegahús, sem a laborhús mellett, csupán tájékoztatást kíván adni ahhoz, hogy milyen lépések vezettek el e kétféle élelmiszer piaci bevezetéséhez. Ezt a tájékoztatást ugyan megkaptuk, de úgy érzem, hogy ez meglehetősen egyoldalúra sikerült, legalábbis számomra.
Fel sem merült a különféle állattartási módszerek (a legeltetéses és a szabad tartásos, vagy a zárt rendszerű, nagyüzemi állattartási módok összehasonlítása az energiafelhasználás és a környezeti kibocsájtás szempontjából. Meg sem lett említve a különböző tartási módok víz- és takarmányigénye, a kibocsájtott szennyező anyagok mennyisége és veszélyessége, a melléktermékek esetleges újrafelhasználásának lehetősége, nem beszélve a tartáshoz szükséges takarmányok előállításának összevetéséről. Ez a miatt lényeges hiányosság, mert az összes összehasonlításnál csak a legegészségtelenebb, a leginkább környezetromboló, a legköltségesebb és a legnagyobb energiaigényű, a zárt rendszerű nagyüzemi tartási mód volt az összehasonlítás alapja, ami nagyon rossz színben tüntette fel az állati eredetű húst. Az ilyen önkényes szembeállítás megtéveszti a jóhiszemű, de a témában járatlan vagy naiv hallgatóságot, akik környezetvédelmi okokra hivatkozva kérik, esetleg követelik az állattartás korlátozását, megszüntetését. Ugyanakkor félretájékoztatja azokat a jóhiszemű embereket, akik hisznek a tudományban és az iránymutatásai pártatlanságában. Megtéveszti azokat is, akik állatvédelmi vagy környezetvédelmi megfontolásból választják a vegetáriánus avagy a vegán táplálkozást.
A közvetlen és a közvetett költségek vizsgálata a kutatói elemzésekből általában kimarad, de azért a különféle tartási módszerek környezetkárosító hatásának összehasonlítása egy akadémiai kutatótól elvárható. Az előadás épp az egyoldalú megközelítés miatt lett egyoldalú és kicsit propagandaízű is, sajnos. Az biztos, amint Popp professzor is mondta, hogy
„… e két alternatív élelmiszer piaci (a laborhúsok és a vega, növényi alapú húspótlók) megjelenése felbolygatta a hagyományos étrendről kialakult képet”.
Még nem késő. Talán van még lehetőségünk arra, hogy eldöntsük: milyen élelemmel akarjuk a testünket táplálni ahhoz, hogy az egészségünket megőrizzük, és eldöntsük, hogy természetes élelmet vagy inkább szintetikus laborételeket akarunk fogyasztani.
Az előadás a globális kihívások ismertetésével indul, de én először a „vegahús” és a „laborhús” előállításának a kérdésével szeretnék foglalkozni.
Az előadásból kiderült, hogy „a vega és a vegetáriánus életmód összecsap”. Nem látom a környezetemben, hogy a húsevők, a vega és a vegetáriánus ételeket fogyasztók különösebben civakodnának, késsel, villával rontanának egymásra. Azt viszont tapasztalom, hogy a média az embereket megpróbálja egymással minden formában szembeállítani, egymás ellen uszítani. Nem csak a jobb- és a baloldalt, de az oltottakat és az oltatlanokat is. (Ez a társadalom fölötti uralom ősi módszere: „oszd meg és uralkodj!”) Úgy tűnik, hogy a megosztás praktikái most a vega/vegetáriánusok és a húsevők szembeállítását célozzák. Mi több, nagyon sok esetben téves, félrevezető információkra és magyarázatokra hivatkozva, megtévesztő adatok alapján.
Akadémikus úr szerint a vegán táplálkozás életszemléletből ered. E megállapítással teljesen egyetértek. Amivel viszont nem értek egyet, az az emberek, különösen a fiatalok manipulatív célzatú befolyásolása. Már óvodás, de legkésőbb kisiskolás korban megkezdik az agymosást azzal, hogy a szegény, gyönyörű kis szőrős pamacs bocika, bárányka, nyuszika, vagy a pihés pipike nem arra születik, hogy mi gonoszul legyilkoljuk és megegyük. Azzal sem értek egyet, hogy a média az állattartás megszüntetését világsztárok bevonásával próbálja elérni, a szerintük vegánnak vagy vegatáriánusnak kikiáltott szintetikus élelmezést divatba hozni, mégpedig hamis érvekkel, az állattartás környezetromboló hatására és óriási energia- és földigényére hivatkozva.
Hogy a média mennyire próbálja a vegetáriánus táplálkozást világszerte elterjeszteni, azt az előadásban elhangzott kijelentés is bizonyítja:
„Vegahús őrület van világszerte, újabb és újabb fogyasztói csoportokat nyernek meg, olyanokat, akik vallási vagy egyéb okokból nem fogyasztanak húst... A legnagyobb élelmiszerláncok is forgalmaznak vegahúst, mint a MacDonalds, Burger King, Aldi, Lidl stb. Roskadoznak a polcok a vegahús-kínálattól. A legnagyobb húsipari cégek is beszálltak az üzletbe, és a celebek is üzlettársak. A húsipari vállatok nem tudták megakadályozni a vegahús terjedését, úgy gondolták, hogy inkább beszállnak az üzletbe... Menő éttermek is kezdenek főleg vegahúst árulni”.
Aki vegetáriánus, az nem akar sem eredeti, sem vegahúst enni, és nagy valószínűséggel mesterséges tejet vagy tojást stb. sem kíván fogyasztani. Különösen akkor, ha figyelembe veszi az előadás egyes információit. Például megtudtuk, hogy
„növényi eredetű fehérjéből készül a vegahús, az alapanyag szója, borsó, lencse, búza és egyéb fehérjék, élelmiszer összetevőkkel keverve, plusz kötőanyag, a metilcellulóz. Elnevezés vega-burger, húsanalóg, stb”.
A növényi táplálékon élők eddig is fogyasztották a szóját, a borsót, a lencsét, a búzát, stb., csak azt nem hívták vegahúsnak.
Elhangzott, hogy
„…a húsimádat gyökere az evolúcióban gyökerezik, ugyanis számos kutatás bebizonyította, hogy az emberi agy növekedése az a húsfogyasztásnak köszönhető”.
Ez valóban így is van. Ki-ki eldöntheti, hogy ez jó, vagy rossz dolog-e az emberiség szempontjából.
Ezután jött a lényeg:
„A legnagyobb kihívás, hogy mi adja a véres hús élményét. Az Impossible Foods (lehetetlen élelmiszerek) leghemoglobint használ, vastartalmú hemo-molekulákat, hogy ez a véres hús érzetet, élményt adja a fogyasztónak”.
Elérkeztünk az alapproblémához: nemcsak arról van szó, hogy ez a nyelvezet kicsit olyan, mintha a húsevők vademberek vagy ragadozók lennének, és a vér, a véres hús élménye miatt ennék a húst, hanem arról, hogy mi kerül be a vegahúsba. Amit az Impossinle Foods (lehetetlen élelmiszerek) készítményeibe tesznek azért, hogy azoknak húsérzete legyen, az olyan 40%-os tisztaságú fehérjekivonat, amelyet egy génmódosított baktérium (GM-bakrérium) szintetizál. Annyi köze van a szójához, hogy a szója gyökere tartalmazza azt a leghemoglobin nevű fehérjét, amit eddig sem ember, sem állat nem fogyasztott. Ennek a fehérjének a génjét beültetik a baktériumokba, és ezért tud a genetikusan módosított (GM) baktérium szója-leghemoglobint termelni. A GM-baktérium tenyész-folyadékjából vonják ki azt a kb. 30-40%-os tisztaságú leghemoglobin fehérjekészítményt, amelyet a vállalat a vegahús termékeihez „húsként”, vagy „hús-ízként” hozzáad.
Hogy mit takar a többi kötőanyag és az „élelmiszer-összetevők”, az ipari titok, mint ahogy a keverési arányok is azok.
A metilcellulóz (E461) a Wikipedia szerint
„cellulózból előállított fehér színű, hidrofil por. Hideg vízben jól oldódik, és viszkózus, gélszerű anyagot képez, meleg vízben oldhatatlan. Élelmiszerekben, kozmetikumokban és gyógyszerekben széles körben alkalmazzák, elsősorban térfogatnövelő és emulgeáló hatása miatt. A cellulózhoz hasonlóan közvetlenül nem emészthető”.
Azaz, a metilcellulóz nem tápanyag, nem is emészthető, de megnöveli a “húsmennyiséget”, amit megeszünk és amiért fizetünk.
A többi vegahús is GMO baktériumok által előállított fehérjéket tartalmaz, azzal a különbséggel, hogy milyen módosításokat végeznek az egyes mikroorganizmusokon, illetve azokat milyen „alapanyagon” (C, O és N forráson) táplálják és szaporítják azért, hogy nagymennyiségű hús-szerű, transzgén-fehérjét tudjanak szintetizálni.
Hallottuk az előadásban, hogy
a „Beyond Meat (Húson Túl Cég) céklalevet és almasavat használ a húsérzet kialakításához. A finn Solar Food (Napos Étel) cég hús és tejtermék analóg fehérjét állít elő a légkörből megkötött CO2 felhasználásával”.
„Előállítanak CO2-ből is húst, ez kísérleti stádiumban van. Az AIR Protein (a Levegő Fehérje) cég CO2 alapú húspótló élelmiszert állít elő. Füstgázokból nyert CO2-vel eteti a génmódosított mikroorganizmusokat. Ezek fehérjét termelnek és a jövőben a légkörből is megkötik a CO2-t. Az eljárás nagyon hasonlít a joghurt, sajt és sör fermentációjához”.
Na, azért ebben van egy kis csúsztatás. Igaz, hogy a joghurt, a sajt és a sör fermentációjához is gombákat és élesztősejteket használnak és gyakran ezek az organizmusok is GMO-k, de a tápanyaguk különböző. Normális körülmények között a fermentáló baktérium nem szintetizál semmilyen transzgén-fehérjét. A joghurt és a sajt esetében a fermentáló baktériumok tápláléka a tej, ami önmagában is ehető az ember számára. Az egyéb fermentált termékeknél a mikroorganizmusok a növekedésükhöz a tejet, a gabonát, a zöldségeket, szőlőt vagy a komlót, stb. használják mint tápanyagot/alapanyagot saját maguk szaporítására, miközben az emberek által évszázadok óta kedvelt ízű- és állagú táplálékot állítanak elő, mint a joghurt, a kefir, a savanyú káposzta, kovászos uborka, bor, sör, stb. Ez nagyban különbözik attól a technológiától, amikor egy-, vagy többfajta GM-baktérium/élesztő eddig sohasem fogyasztott szintetikus, laboratóriumi úton előállított, mesterséges transzgén fehérjét termel.
Akadémikus úr szerint a vegahús előállításánál
az „input levegő, víz, megújuló energia, íz és aroma anyagokat adnak hozzá”.
Megtudtuk, hogy „a mesterséges” vagy „vegahús” jelölés nincs az USA-ban. Bírósági döntések alapján a „hús” jelölés alkalmazható a vegahús termékekre is azzal a megkötéssel, hogy a „növényi” vagy „vega” jelölést is fel kell tüntetni. Az EU Parlament is engedélyezte a vegahúst, ha a hús felirat mellett a termék jelölve van mint „vega”, vagy „növényi”. Ráadásul az EP 2020-ban még javasolta is a vegahús fogyasztását és ezzel az EP jelentősen túllépte a hatáskörét.
Tehát a vegahús valójában a GM-baktériumokban, vagy GM-élesztősejtekben termelt transzgén fehérje, amihez íz- ás aromaanyagokat, illetve a mennyiség növelésére emészthetetlen metil-cellulózt adnak, valamint egyéb növényi anyagokat is. A vegahúst azonban nem szükséges GMO-ként jelölni, mert a GMO az maga a mikroorganizmus, amely a transzgén fehérjét termeli. Ha a GM-mikroba nincs, vagy csak nagyon kis mennyiségben van jelen a vegahúsban, akkor a szabályok szerint azt nem kell GMO-ként jelölni. Az a tény viszont, hogy a termelt transzgén (GM) fehérje nagy mennyiségben van jelen minden készítményben, senkit sem érdekel.
Az előadásban hallottuk, hogy a másik mesterséges húsfajtának, a
„műhúsnak semmi köze a műhöz, mert élő állatból származó szövetet tenyésztenek. Sokféle elnevezése van az ilyen módon előállított terméknek. Hívják úgy, mint „tenyésztett fehérje”, „tiszta hús”, „laboratóriumi hús” vagy „in vitro hús”. A laborhúst (én a továbbiakban ezt az elnevezést fogom használni) „a laboratóriumban állítják elő állati sejtből, tojásból vagy tollból. A kinyert őssejteket bioreaktorban vagy kultivátorban szaporítják 25m3-es acéltartályokban és különféle tápanyagokkal táplálják: szénhidráttal és aminosavakkal, valamint növekedést serkentő anyagot adnak hozzá, hogy izommá, zsírrá, vagy kötőszövetté alakuljanak. Élelmiszerbiztonsági aggályok steril körülmények között is vannak a keresztszennyeződés előfordulása miatt a tápanyagban, ezért antibiotikumot használnak a tápközegben, hogy betegség-mentes legyen az a szénhidrát vagy aminosav, ami a laboratóriumi hús előállításához szükséges”.
Laborban már előállítanak tejet, tojásfehérjét (borsóból), sőt bőrt is, valamint tojásmentes majonézt. Izraelben már mesterséges kakaót is.
A laborhús előállítási folyamata a következő: szövet-vételezés a farmon a legjobb minőségű állatból. Megnyugtat minket professzor úr, hogy ez a folyamat fájdalommentes.
“A szövetből kivett őssejteket beteszik a bioreaktorba, hozzáadják a tápanyagot: vizet, szénhidrátot, aminosavat és növekedés-serkentő adalékanyagokat”.
A növekedést serkentő adalékanyagok a hormonok és a növekedési faktorok, amelyek, ha jelen vannak a laborhúsban, akkor az emberre is ugyanúgy hatnak, mint az állati szövet őssejtjeire.
Az előadás után feltett kérdésre a hormonokkal kapcsolatban azt a választ kaptuk, hogy
“a növekedési hormon nem marad bent a húsban. A növekedési hormon soha. Az USA-ban például a szarvasmarha tenyésztésnél és a hústermelésnél és a tej előállításnál is használnak hormont. Erre az a válasza az USA-nak, hogy hormonmentes állat nincs. Ha meg hormonmentes állat nincs és minden állatnak növekedési hormona van, más szinten van ez a hormon, akkor adhatok pluszban hormont. A hormon az a test természetes része, ez a válasz, a tudományos válasz. Tehát a hormon a végtermékben nem lesz, a hormon ahhoz kell, hogy több végtermék legyen”.
Itt álljunk meg egy kicsit, mert ez – legalábbis számomra – elfogadhatatlan magyarázat. A hormon olyan összefoglaló név, amely biológiailag sokféle hatású anyagot takar, és ugyanez igaz a növekedési faktorokra is. A testben valóban többféle hormon van és egyénenként eltérő mennyiségben. De egyáltalán nem mindegy, hogy kiben milyen hormon, és abból mennyi van jelen. Nem mindegy, hogy ki milyen és mennyi hormont kap „kívülről”, vagyis a szájon keresztül. Vannak olyan tudományos folyóiratban megjelent, referált cikkek, amelyek arról számolnak be, hogy a hormon-kezelt tehén tejében lévő megnövekedett mennyiségű IGF-1 (inzulin-szerű növekedési faktor-1) rákot okozhat az ilyen tejet fogyasztókban. A terhesség meggátlására adott antibébi tabletta is hatásos hormonkészítmény.
Az egyik probléma a hormonnal az, hogy az ember nem tudja, milyen faj növekedési hormonját fogyasztja a laborhússal, és hogy annak reá nézve melyek lesznek a biológiai hatásai. A nyugtatás ellenére úgy gondolom, hogy a hormonok és növekedési faktorok nagy valószínűséggel benne vannak a laborhúsban azért, mert az egyes hússejteken ott vannak azok a receptorok, amelyekhez kötődnek a hormonok és növekedési faktorok. Ha a receptorok benne vannak a laborhúsban, akkor nagy valószínűséggel az azokhoz kötődő vegyületek is. Ugyanis a laborhúst nem akkor szedik ki a fermentorokból (tartályból), amikor már nem szaporodnak a sejtek, mert nincs a tápfolyadékban több tápanyag, hormon és növekedési faktor, hanem akkor, mikor elkészült a megfelelő sejtszám és húsmennyiség.
Az eljárás ismertetése azzal folytatódott, hogy
„az őssejtekből izomrost lesz 6 hét alatt. 20000 izomrostból készü legy burger, színezés, daralás és zsír hozzáadásával. A darálthúshoz hasonlít, rántott húst és steaket nem lehet belőle csinálni. Burgernek tökéletes”.
A kérdésre, hogy a laboratóriumi húsnál az antibiotikum belekerül-e a húsba, nem kaptunk választ, csak annyit, hogy
„60 nap után leszűrik a tápfolyadékot, megtisztítják, recirkulálják, majd újrahasználják a tápanyagot. A keresztszennyeződés bekeverődhet a vitaminokkal, növelésfokozókkal. Mert azt újra kell hasznosítani, hiszen a tiszta aminosav nagyon drága. Vitaminokat is tesznek a tápba. Gondolom, majd a jövőben a hús tápfolyadéka antibiotikum mentes lesz” – mondta az előadó.
Kérdésem, mikor jön el ez a jövő, és amíg nem, addig miért gyártanak antibiotikum tartalmú laborhúst.
A laborhúst hivatalosan jelenleg csak Singapurban forgalmazzák, 2021 óta. 3 kis fasirt 23 dollár, és ennek 73%-a vegahús. Professzor úr közölte, hogy a tömeggyártás még messze van. Az USA-ban a „JUST EAT” adott be kérelmet az FDA-hoz engedélyezésre. A kérdésekre adott válaszából az is kiderült, hogy a jelenleg gyártott vegahúst csak kóstoltatják. Aki fogyasztja, annak alá kell írni egy nyilatkozatot, hogy azt saját felelősségére teszi, és semmi felelősséget nem vállalnak érte. Hmm.
Maradt azért még néhány megválaszolandó kérdés: Milyen színezőanyagok kerülnek a laborhúsba? Milyen zsírt adnak hozzá? Ipari sütőzsírokat vagy növényiolajat? Ezek általában olyan titkos adatok, amiket nem kell a gyártónak megadnia azért, hogy a konkurrencia meg ne tudja ezeket az információkat és ne használhassa fel. Azt tudjuk, hogy a túlzott zsírevés elhízáshoz vezet. A nem megfelelő zsírok fogyasztása szív- és érrendszeri megbetegedéseket okozhat.
Ki dönt ezekben a kérdésekben a fejünk fölött? A mi érdekünket szolgálja-e a laborhús, vagy a gyártókét, mert pénzt tudnak csinálni a szabadalmakon és a forgalmazáson keresztül? Erre nem kaptunk választ, csak annyit, hogy
“2022-ben az USA-ban beadva több ezer oldal. A kísérleteknek azt kell bizonyítania, hogy ez nem veszélyes. Az enedélyezés még egy évig eltarthat. Utána kerül az USDA-hoz, ahol erősen megjelenik a hús-lobbi szerepe, ettől jobban félnek, mint az FDA-tól. 2024-re kerülhet bevezetésre”.
Az engedélyezés alapja a „lényegi azonosság” a laborhúsnál is, ugyanúgy, mint a GMO-knál. Ha húsnak néz ki, akkor az hús. Valóban? Megtudtuk, hogy az
”EFSA engedélyezés ideje max. 18 hónap. Az EU anyagilag támogatja a laboratóriumi hús előállítását. Csirke, sertés, kacsa, bárány és lóhús is szerepel a kísérletekben. A húsipari vállalatok is beszálltak a fejlesztésbe azért, hogy kevesebb legyen a veszteségük.”
Ezekből a kijelentésekből megint az derül ki, hogy nem piaci igény, hanem politikai elhatározás és valószínűleg egyes személyek, cégek gazdasági érdekeltsége áll a laborhús előállítása, forgalmazása és a népszerűsítése mögött is.
Professzor úr elmondta, hogy
„az 1575 kilókalóriás új amerikai tányér ajánlása szerint a manapság kívánatos étkezésnél 2/3 növényi és 1/3 állati eredetű élelemnek kell a tányéron lennie. Az átmeneti tányérnál ez az arány 50-50% hús és zöldség volt, míg a hagyományosnál a tányér kétharmada hús, 1/3 növényi eredetű volt. A fiatal korosztály már ezt a trendet át is vette”.
Meg kell jegyeznem, hogy az új amerikai tányér nem a vegahúst ajánlja, hanem csak a megváltozott arányokat a növényi és állati eredetű élelmiszerek között. Szó sincs vegahúsról, vagy laborhúsról. Az előadásból ez nem derült ki, hanem úgy tűnt, hogy a vega vagy a laborhúsnak ott kell lennie az amerikai tányéron.
Az egészségünk szempontjából még az állati hús sem egységes. Aki követi a tudományos irodalmat, azok számára világos, hogy a szabadban élő állatokból származó termékeknek sokkal jobb minőségű a fehérje- és zsírösszetétele, mint a nagyüzemi állattartásból származónak. A szabadban lévő/legeltetett, és a nagyüzemi állattartásban termelt hús, tej, tojás tápértéket tekintve nagymértékben eltér egymástól, ahogy arról számos tudományos cikk tesz bizonyságot. Hogy milyen különbség van a természetes állatból való hús, és a mesterséges laborhús egészségre gyakorolt hatása között, erre csak a jövő adhat választ. Remélhetőleg a nagyon távoli jövő.
Az előadás alapján a műhúsok szükségessége indokoltnak látszik a népességnövekedéssel. Megtudtuk, hogy ez a tulajdonképpen „populációs bomba” (ez semleges szóhasználat?) „szétfeszíti a bolygó határait, ha már szét nem feszítette”. Popp akadémikus úr azt jósolja, hogy 2020 és 2050 között a bolygó lakóinak száma 25%-kal fog nőni, de az élelmiszerkereslet, értékben kifejezve 60%-kal. Meg szeretném jegyezni, hogy az ilyen százalékos növekedés nem könnyen értelmezhető, különösen ha az „értékben” van kifejezve (amely érték növekedhet a mennyiség növekedése, a minőség változása, vagy például árdrágulás következtében). A kép még csalókább, ha nem ugyanazon élelmiszerekről van szó, hanem az ember „magas hozzáadott értékű drága terméket vásárol, főleg húst és tejterméket”.
Ha az élelmiszerárak nem emelkednének, és nem volna infláció, a százalékos érték még akkor is lehet csalóka. Például, ha egy tojás helyett kettőt termelek évente, az 100%-os növekedés, de ha 1000 helyet 1001-t, akkor ugyanaz a növekedés csak 0,1%-ot jelent.
Akadémikus úr megállapítja, hogy
„a lakosságnövekedéssel szemben a biokapacitás korlátozott, és míg a Földet borító óceánok 71%-ot tesznek ki, a tengerekben a globális élelmiszer 2%-át állítjuk csak elő kalóriában és 15%-át fehérjében mérve, azt is csak a partvidéken, az óceánok 4% bioproduktív részében, amely halászható.” [ez megint egy érdekes összehasonlítás].
A Föld-felszín mindössze 18%-a termőföld és „Globális szinten a terület 70%-a szolgálja az állatok takarmányozását. Csak a szántóterület 1/3-án közvetlen folyik humán célú termesztés”.
„A takarmányértékesítést fehérje értékre vetítik” és „halfehérje egyenértékre vetítik ki”.
Az a probléma, hogy a különféle fehérjék felhasználása a különböző állatfajokban eltérő. Példaként az előadó említi, hogy „1 kg halhúsnyi fehérje előállításához szarvasmarhában 61 kg gabona szükséges”. A fehérje-hasznosítás szokásos mértéke tudományosan az NPU (Net Protein Utilization), amely megmutatja, hogy a különböző fajok a különféle fehérjéket milyen mértékben képesek hasznosítani. És ez a mérték nem halhús „egyenérték”. Hogy a halhús a legjobban felhasználható fehérje, azt is valószínűleg állatkísérletekben mérték ki. Amennyiben a szokásos kísérleti modellben, a patkányon történtek a mérések, akkor ez sem a szárnyasokra, sem a kérődzőkre nem vonatkoztatható.
Szeretném azt is megjegyezni, hogy a szarvasmarha köztudottan kérődző állat, amely természetes környezetében legel és a saját fehérjéit fűből/cellulózból állítja elő a bendőbaktériumok segítségével. Azaz, a kérődző állatok az ember számára értéktelen és ehetetlen anyagokból állítanak elő számunkra tápláló, egészséges fehérjéket a bélbaktériumaik segítségével. (Érdekes, hogy épp ezt a folyamatot próbálják utánozni a bioreaktorban a vega- és laborhús előállításakor). Őket a Jó Isten arra teremtette, hogy az ember számára nehezen emészthető, vagy emészthetetlen fűből állítsanak elő számunkra hasznos fehérjéket, méghozzá rendkívül jó hatásfokkal hús és tej formájában. Ilyen szempontból minden kérődző különleges képességgel rendelkezik.
A szarvasmarha természetes tartás mellett nem fogyaszt szemes takarmányt vagy gabonát, ugyanis az abban lévő nagymennyiségű fehérje hatására elsavasodik a bendőtartalom, megváltozik a benne élő mikrobiális közösség és ennek következtében a hús és a tej összetétele,minősége.
Professzor úr elmondta, hogy míg 1960-ban 1 hektár 2 fő élelmezését tudta ellátni, addig 2020-ban 5 fő ellátását kéne megoldani ugyanezen a területen.
„A lényeg, ha 1 kg kukoricát elfogyasztunk, 4600 kcal-t nyerünk, míg ha 1 kg marhahúst, akkor csak 2400 kcal-t. Ha az egész világ vegetárius vagy vegán életmódra térne, sokkal kisebb területen lehetne kielégíteni az energiaigényt”.
A táplálkozástudomány mára már eljutott odáig, hogy nem a kalória számít, mert a különféle eredetű kalóriáknak más és más a felhasználhatósága. Aki ma diétázni akar, tudja már, hogy nem elég csak a kalóriát számolni.
Elismerem, hogy a mai, nagyüzemi, vegyszeres monokultúrás módszerrel valószínűleg nem lehetséges ennyi ember ellátása, mert a terméshozam a talaj romlása miatt folyamatosan csökken, olyannyira, hogy az előrejelzések szerint legfeljebb 40-50 évig folytathatunk nagyüzemi, földet és környezetet romboló mezőgazdaságot. De számos alternatíva van, ahogy azt a kísérletek és a példák bizonyítják. A vegyszerezés abbahagyásával, a talaj pihentetésével, természetes trágyázással, ökológiai gazdálkodással a további talajromlás megelőzhető, sőt a termőképesség fokozható.
Ha egy adott területen nem az a cél, hogy takarmánynövényeket állítsanak elő a nagyüzemileg tartott állatok számára, hanem az, hogy nagyobb mennyiségű élelmet termesszenek az emberek számára kihasználva a növények együttélésének, egymás termőképességének segítését, akkor az ugyanarról a területről nyerhető tápanyag mennyisége és minősége is megnövelhető, mint ahogy azt már őseink is kitapasztalták. Példa erre a kukorica és a bab együttes termesztése az Andokban. A Kárpát medencében a földeken a bab és kukorica mellé a bokorba odakerült a tök is, egy gödörbe ültetve, így többféle időszakban fogyasztható, változatosabb élelem (és takarmány) termesztésére van lehetőség. Igaz, ez a módszer munkaigényes és nem gépesíthető, de nem hinném, hogy az emberek, ha a megélhetésükről vagy a túlélésről volna szó, ne dolgoznának a földeken.
Az erdőterületen is tarthatnak állatot (ahogy azt a mangalicák esetében is tették a Bakonyban), vagy termelhetnek növényeket. Az ártéri erdőkben különösen a gyümölcskertészet (alma, szilva, dió) volt jó hozamú. Minél több az erdő, a növényzet annál több CO2-t képesek elnyelni. Gyökereik több vizet képesek felszívni és megkötni. A szezonális növények és a monokultúra, sajnos, erre kevésbé alkalmas, mert a vegyszerekkel mérgezett talajok mikroflorája nem képes a növények számára a szén megkötéséhez szükséges egyéb vegyületeket szállítani, és a talaj – a talajélet hiányában – maga sem képes nagyobb mennyiségű CO2 megkötésére, vagy a víz elnyelésére, megtartására.
A mesterséges és az állati hús előállításának környezeti hatásait elemezve ismét rá kell mutatnunk az összehasonlítási alapra. Nem mindegy, hogy mit mivel hasonlítunk össze, a nagyüzemi, zárt rendszerű állattartást vagy a szabadban való tartást, hogy csak a két szélsőséget említsem. Ugyanis,
„a laboratóriumi hús előállításához 100x kevesebb föld és 5x kevesebb víz szükséges, mint a hagyományoséhoz”, hangzott el az előadásban.
Milyen számításokra alapozzák, hogy az állattartás 73%-ban járul hozzá az erdőirtáshoz? Arra, hogy Braziliában a kiirtott erdők helyén állattartás, vagy szójatermelés folyik. Mindkettőre azért van szükség, mert az ország többi részén a földeket már termőképtelenné tette a vegyszeres, monokultúrás nagyüzemi mezőgazdaság, elsősorban a GM-szója termesztés. A föld nem tud regenerálódni, mert felhagytak a vetésforgóval, vagy ha alkalmazzák is, a különféle GMO növények termesztésénél ugyanazokat a műtrágyákat, vegyszereket használják. Ha az állatokat kis területre zsúfolják össze, akkor a trágyájuk valóban tönkreteheti az erdő talaját.
A szarvasmarha, a juh, a kecske olyan kérődző állat, amely természetes környezetében legel. Itatásuk kutakból, vályúból történik. Az állatok annyit isznak, amennyire a szervezetüknek szüksége van. Amikor az állatokat zárt térben tartják együtt, akkora tisztántartásukhoz és az épület takarításához elengedhetetlen a rengeteg víz és a tisztítószer/vegyszer felhasználása, amely környezetvédelmi szempontból elfogadhatatlan.
Az épületek egyenletes hőmérsékleten tartása is rengeteg energiát igényel. Az állatok összezártsága miatt a kórokozók és a betegségek sokkal gyorsabban terjednek, amely csak antibiotikumokkal és egyéb állatgyógyszerekkel kontrollálható. Ennek az állattartási módszernek sokkal nagyobb az energia igénye, óriási a káros anyag kibocsájtása és környezetromboló hatása, míg az előállított állati termékeknek kisebb a tápértéke.
A szabadban élő állatokból származó termékeknek sokkal jobb a fehérje- és zsírösszetétele. A legeltetett és a nagyüzemi állattartásban termelt hús, tej, tojás tápértéket tekintve nagymértékben eltér egymástól, ahogy arról számos tudományos cikk tesz bizonyságot. A nagyüzemi tartásnál ugyanis az állatokat számukra természetellenes GM-szójából, GM-kukoricából és egyéb anyagokból készült mesterséges táppal etetik és csapvízzel itatják. A takarmányokhoz felhasznált GM-növényeket olyan területeken termelik gépekkel és vegyszeres módszerekkel monokultúrákban, amelyen emberi fogyasztásra alkalmas haszonnövényeket lehetne termeszteni. Kérdés az is, hogy a szemestakarmány előállításához használt mezőgazdasági gépek üzemanyag és a felhasznált mezőgazdasági vegyszerek előállítása hogyan kerül be ezekbe a számításokba, ha ezeket egyáltalán figyelembe veszik.
A tápba kerülő GM-szója, a GM-kukorica nagy fehérjetartalmú növény. A bendőbaktériumok számára felesleges ez a fehérje. A tápok rengeteg növényvédőszer-maradékot és bomlásterméket tartalmaznak. Mivel a takarmánynövények jó része GMO, amelynek termesztéséhez nagymennyiségű gyomirtót kell felhasználni, olyanokat, mint a glyphosate, glufozinát, 2,4 D stb., és ezek közül néhány antibiotikumként is hat, tönkreteheti a talaj mikroflóráját. A glyphosate, mint szelektív antibiotikum megváltoztatja nemcsak a talaj, de a bendőbaktériumok összetételét és mikrobiomját.
A GM növényekben termelt transzgenikus cry-toxinok is bekerülnek az állatok tápjába. A cry baktériumoknak is van baktérium ellenes hatása, és ráadásul ezek a fehérjék nem bomlanak le teljesen, nem emészthetőek és benne maradnak a trágyában, megakadályozva a trágyák normális bomlását és átalakulását. A lebonthatatlan glyphosate és GM-növényekben termelt nagymennyiségű cry-szerű toxinok a trágyával a földekre kikerülve gátolják a cellulóz-bontó és más baktériumok működését, a földön maradó növényi anyagok bontását és a tápanyagok újrafelhasználását. Nem meglepő, hogy ma a trágya veszélyes hulladéknak minősül a benne maradó vegyszerek és mérgek miatt.
A természetes tartásnál a trágyát fel lehet használni a földek termőképességének növelésére, ugyanis amíg nem volt intenzív, vegyszeres nagyüzemi mezőgazdaság, a szarvasmarhát és más állatokat a legelőn nevelték és tartották, csak éjszakára és hideg időben kerültek be az istállóba. Az általuk kibocsájtott trágya, megfelelő érlelés után felhasználható volt a termőföld termőképességének megőrzéséhez, a növények által felvett anyagok visszapótlására.
A mai, nagyüzemi állattartás problémái könnyen orvosolhatóak lennének a legeltetéses tartással és az istállóban töltött időben GMO mentes (lehetőleg hagyományos széna- és siló) takarmányozással.
Nem volt szó az előadásban az állatvédelmi szempontokról sem, pedig ezeket is érdemes lenne figyelembe kell venni. Bár nem az elhangzott előadáshoz tartozik, de nyílt harc indult meg a mediában a vágóhidak ellen, hogy ott milyen embertelen körülmények között végzik az állatok. Az valóban cél kellene legyen, hogy az állatokkal minél emberségesebben bánjunk és minél kevesebb szenvedést okozzunk nekik, de tudomásul kell venni, hogy az embertelen, modern vágási módszereket a nagyüzemi állattartás miatt kellett bevezetni. Az otthoni vágásnál az állattal tisztelettel és szeretettel bántak, megköszönték az életüket, és az áldozatot, amit az ember életben tartásáért hoztak.
Az egyik kérdésre adott válaszában professzor úr elmondta, hogy
„a zöldségtermesztésben bevezették a vertikális farmokat, az épületekben 2 m szintenként termesztik a növényeket. Felfelé mennek, nem horizontálisan. Vannak olyan éttermek, ahol vertikálisan maguk állítják elő a zöldségeket. Oda mégy, és az étterem melletti helységben kiválasztod, hogy mit szeretnél enni, az kerül a tányérodra. A gazdag emberek odajárnak”.
Ez is úgy hangzik, mintha követendő példa lenne, hiszen a gazdagok ezt csinálják. Hogy milyen azoknak a vertikális farmokon termelt zöldségeknek, gyümölcsöknek a minősége az is érdekes probléma, de nem tartozik a műhús témakörbe.
A kérdés, hogy
„mi legyen az élelmiszer, hús vagy növényi? A fiataloké lesz a döntés, hogy mit akarnak enni. Most 0,5% a vegahús részesedése. Hogyan fog alakulni ez a jövőben? A fiataloknál tarjed a flexiteránius étrend, hetente 3x hús, a többi növényi táplálék”.
Itt is húsról, és nem a mű húsról van szó, hát miért érezzük azt, az előadást hallgatva, hogy mégis?
Ahogy hallottuk,
„a kulcs az állattenyésztés megtámadásának az, hogy a szántóterület 2/3-a takarmánytermelésre használódik fel”.
Ha az állatainkat természetes táplálékukkal etetnénk, ez a probléma fel sem merülhetne.
A megoldáshoz Popp professzor úr szerint az intenzív termelés irányába kell mennünk. Az általa felvázolt, és az általam ajánlott módszerek azonban teljesen különböznek, és szöges ellentétben állnak egymással. Szerintem a legeltetés kevesebb földet, vizet, energiát vesz igénybe, mint a nagyüzemi állattartás, különösen, ha a takarmány megtermeléséhez szükséges területeket, a felhasznált vegyszerek előállításának energiáját és az üzemanyagot is számításba vesszük.
A legeltetéses állattartás a környezet szempontjából sokkal jobb megoldás, hiszen a területet az állatok betrágyázzák, nem pusztul el a vegyszeres kezelés következményeként a talaj mikroflórája. Az élő mikrobákat tartalmazó talaj több CO2-t és vizet nyel el, mint a lepusztult.
Az előadásból kiderült, hogy az
„előrejelzések szerint 2040-re az összes húsfogyasztás 60%-a vegahús és laborhús lesz. Jelenleg a vegahús ára, 1kg laborhús ára 22-116 dollár, de 2030-ra lemegy 17 dollárra, ami a jelenlegi marhahús ára.”
Ez úgy hangzik, mintha a vega- és laborhús fogyasztást előre megtervezték volna. Persze, én ezt egyáltalán nem tartom lehetetlennek.
Profeszor úr elmondta azt is, hogy
„nagyon nehéz olyan étrendet vegetáriánus alapanyagokból előállítani, hogy a teljes emberi szükségletet kielégítse, de az étrend kiegészítőkkel már működik. Az esszenciális aminosavakat megfelelő arányban kell bevinni a szervezetbe. Ezt a hússal könnyű megcsinálni, de ezt sokkal nehezebb megcsinálni növényi eredetű élelmiszerből”.
Ez valóban így van. Akkor miért erőltetik mégis a vega- és a műhúst? Ha az egészséges állat egészséges húsát fogyasztjuk, nincs szükség annyi étrend-kiegészítőre, különösen akkor, ha ezeket egészséges, ökológiai termesztésből származó, vegyszermentes zöldségekkel együtt fogyasztjuk.
A felnövő korosztály és a mai fiatalok csak akkor tudnak felelősséggel dönteni a táplálkozással, a digitalizálással, a klímaváltozással és más egyéb, fontos kérdéssel kapcsolatban, ha valóban független és teljes információhoz juthatnak, nem csak média propagandához, amibe ma már sajnos a tudomány is beletartozhat.
2023. január 2.
A szerző az MTA doktora, a biológiai tudományok kandidátusa, PhD, A Pro-biokultúra és a Stutgardi békedíj kitüntetettje
Kapcsolódó cikkünk:
