Stoltenberg provokatív ígérete Ukrajna NATO-tagságával kapcsolatban (Vukics Ferenc jegyzete)
Korábban már többször jeleztem, hogy Jens Stoltenberg NATO-főtitkár kijelentései hasonlóak az Európai Bizottság vezetőjének, Ursula von der Leyen nyilatkozataihoz. Elméletileg ezen szervezetek vezetőinek „közös” véleményeket kellene képviselniük, ennek ellenére azt látjuk, hogy a két vezető szokatlan módon kilépett a szerepéből, és tagállami felhatalmazásokat megkerülve „önjáróak” lettek.
Az Európai Bizottság elnöke 2024. július 16-ig fog bennünket szomorítani, a 62 éves egykori norvég miniszterelnök, aki már nyolcadik éve tölti be a főtitkári posztot, egy májusi megállapodás értelmében 2023. szeptember 30-ig tölti be az Észak-atlanti Szövetség vezetői szerepét.
A meghosszabbított mandátumú vezető hónapok óta provokatív, a konfliktust eszkaláló kijelentéseket tesz, és nem úgy tűnik, mintha a tagországok közös véleményét képviselné.
A legmeredekebb véleményét október közepén tette, amikor kijelentette, hogy „ha Oroszország győz, akkor a NATO veszít”. Az észak-atlanti védelmi szövetség első embere szerint, ha Oroszország megnyeri a háborút, az azt jelenti, a nyugati szövetségesek vesztettek:
„Ha Putyin győz, az nem csak az ukránoknak nagy vereség, az vereség és veszélyes helyzet mindannyiunk számára.”
A kijelentés azért is meglepő, mert a NATO képviselői a háború kitörése óta folyamatosan azt kommunikálják, a tagállamok nem háborús felek a konfliktusban. Stoltenberg ilyen tartalmú kijelentései igazolják Moszkva álláspontját, miszerint Ukrajnában a NATO vív proxy-háborút az orosz hadsereggel. Azt határozottan kijelenthetjük, hogy a tagállamok egy része egyáltalán nem ért egyet ezzel a kijelentéssel.
A NATO külügyminisztereinek november 29-i bukaresti csúcstalálkozóján mind a tagállamok külügyminiszterei, mind Jens Stoltenberg NATO-főtitkár felújította a NATO 2008-as azon ígéretét, miszerint Ukrajna beléphet a NATO-ba.
Ted Snider amerikai külpolitikai elemző a „Stoltenberg’s Provocative Pledge on Ukraine’s NATO Membership” c. cikkében megjegyzi, hogy Stoltenberg bukaresti megjegyzései legalább három szempontból provokatívak és őszintétlenek voltak.
A NATO külügyminiszterek találkozóját megelőző "küszöbnyilatkozatok" (mielőtt a vezetők belépnének az épületbe) során egy riporter így vezette fel mondanivalóját:
"2008-ban a NATO itt, Bukarestben kijelentette, hogy egy napon Ukrajna a NATO tagja lesz. Hol áll ma a NATO ennek a nyilatkozatnak a nevében?"
Stoltenberg így válaszolt:
"Igaza van, hogy 2008-ban itt, a NATO-csúcstalálkozón döntöttünk Ukrajna és Grúzia tagságáról. Én magam is itt voltam akkoriban norvég miniszterelnökként, így nagyon jól emlékszem arra a találkozóra."
Ezután – talán kontraproduktív módon – rámutatott, hogy a NATO jelentősen megerősítette "partnerségét" Ukrajnával, és hogy a NATO a jelenlegi háború előtt sok éven át támogatta, megerősítette és felszerelte az ukrán fegyveres erőket. Stoltenberg elismerte a partnerséget, ha nem is a tagságot, és utalt Oroszország azon állításának hitelességére, hogy ha Ukrajna még nincs is a NATO-ban, de a NATO már ott van Ukrajnában.
Az igaz, hogy Stoltenberg 2008-ban ott volt Bukarestben volt, amikor a NATO kijelentette, hogy "üdvözli Ukrajna és Grúzia euroatlanti törekvéseit és NATO-tagságra való törekvését. Ma egyetértünk abban, hogy ezek az országok egykor a NATO tagjai lesznek".
Az viszont nem egyértelmű, hogy az északi országok mindig is támogatták-e Ukrajna NATO-tagságát, és az sem, hogy nem látták-e az ezzel járó kockázatokat.
Egy évtizeddel korábban, amikor a NATO a balti államok tagságát fontolgatta, a tervezett bővítés nyugtalanította az északi országokat. M. E. Sarotte, a Not One Inch című könyv szerzője szerint az északi országok vezetői arra kérték a balti államokat, hogy tanuljanak az Oroszország mellett szerzett tapasztalataikból. Svédország könyörgött a balti államoknak, hogy "dolgozzanak ki egy modus vivendi-t az oroszokkal, és normalizálják a kapcsolatokat". Finnország azt mondta nekik, hogy "mindannyiunknak [a régióban] üzletszerű kapcsolatokat kell kialakítanunk az oroszokkal".
Maga Norvégia, bár NATO-tag, érzékenyen reagált arra a provokatív veszélyre, amit egy erősen felfegyverzett NATO-ország jelentene, amely Oroszország határán található, és amikor csatlakozott a NATO-hoz, ragaszkodott ahhoz, hogy a területén csak háború esetén állomásozzanak csapatok, ott ne helyezzenek el nukleáris fegyvereket, sőt, minden hadgyakorlatot az orosz határtól távol tartsanak meg.
A riporter kérdésére Stoltenberg így folytatta:
"Az ukrán tagsággal kapcsolatban kijelentettük, hogy Ukrajna tag lesz", majd hozzátette: "Arra számítok, hogy a külügyminiszterek a mai és holnapi bukaresti találkozón megismétlik azt a kijelentést, miszerint a NATO ajtaja továbbra is nyitva áll. Oroszország ezt nem tudja megakadályozni. Putyin elnök nem tagadhatja meg szuverén nemzetektől, hogy saját szuverén döntéseket hozzanak, ráadásul úgy, hogy ezek a döntések egyáltalán nem jelentenek fenyegetést Oroszországra nézve".
De ez a nyilatkozat nem volt őszinte. A NATO már régóta tudja, hogy az orosz vezetők a hidegháború vége óta – nem csak Putyin – fenyegetésnek tekintik a NATO keleti terjeszkedését, és különösen az ukrajnai terjeszkedést. A NATO 2008-as bukaresti csúcstalálkozón tett nyilatkozatára válaszul az orosz vezetés világossá tette, hogy ezt az ígéretet egzisztenciális fenyegetésnek tekinti. Putyin figyelmeztetette a szövetséget, hogy Grúzia és Ukrajna NATO-tagsága "közvetlen fenyegetést" jelent az orosz biztonságra nézve. Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kijelentette, hogy Oroszország "mindent megtesz" annak érdekében, hogy megakadályozza Grúzia és Ukrajna NATO-tagságát. Putyin Grúziára utalva magyarázta el Oroszország sajátos logikáját. NATO-tagként Grúziának "követnie kellene a blokk fegyelmét és. . . A NATO küldetése Oroszország szuverenitása ellen irányul. . .. A NATO-csatlakozás után a kaukázusi állam szuverenitása is korlátozott lesz, és Grúzia is fenyegetést jelent Oroszország számára".
Mennyivel rosszabbul néz ki ez Ukrajna esetében, amely az orosz Fekete-tengeri Flottának ad otthont Szevasztopolban? "El tudják képzelni – kérdezte Putyin –, hogy Szevasztopolban NATO-bázis van? Gondoljon csak bele, milyen hatása lenne."
Oroszország már régóta nem hiszi, hogy a NATO jóindulatú védelmi szövetség. A NATO ezt a kiábrándulást akkor okozta, amikor alig három héttel azután, hogy az első kelet-európai tagok bekebelezésével fenyegetően megérkezett Oroszország határaihoz, ENSZ-engedély nélkül bombázta Oroszország szerbiai szövetségesét. Borisz Jelcin orosz elnök akkor könyörgött Washingtonnak, hogy találjon diplomáciai megoldást.
Még hogy Oroszország nem látja fenyegetőnek a NATO-t? Egy 1990-es külügyminisztériumi feljegyzés elemzése arra a következtetésre jutott, hogy az USA-nak ellen kell állnia "egy olyan szovjetellenes koalíciónak, amely a szovjet határ térségeit célozza meg", és arra figyelmeztette a döntéshozókat, hogy egy ilyen határokhoz való közeledés "a jelenlegi pozitív tendenciák megfordulásához vezetne Kelet-Európában és a Szovjetunióban". Hogyan másképp érzékelhetne Oroszország egy olyan szövetséget, amely a határai felé mozdult, magába olvasztotta szomszédait, miközben a szövetség lehetőségét kizárta, mint ellenségesnek? Robert Gates megjegyezte, hogy ez a magatartás "vakmerően figyelmen kívül hagyta azokat az igényeket, amelyeket az oroszok saját létfontosságú nemzeti érdekeiknek tartottak".
Putyin aggódott a Kelet-Európában lévő amerikai rakétavédelmi egységek és a Bulgáriában és Romániában lévő NATO-bázisok miatt. Júniusban, 2022-ben az USA bejelentette, hogy Lengyelországban egy állandó amerikai bázis létesül.
Putyin tudta, hogy a 2001-es amerikai bejelentésre adott magyarázat, miszerint egyoldalúan kilép a ballisztikus rakéták elleni (ABM) szerződésből, "teljesen alaptalan". Szerinte az USA "egyoldalú katonai fölényre törekszik". Az USA alá akarta ásni a nukleáris fegyverzetellenőrzés addigi eredményeit, és olyan környezetet akart teremteni, amelyben megnyerhet egy nukleáris háborút.
Oroszország nem titkolta ezeket a biztonsági aggályokat. 2015-ben Oroszország nemzetbiztonsági stratégiája megjegyezte, hogy a NATO "folyamatos terjeszkedése és katonai infrastruktúrájának közeledése Oroszország határaihoz, mind-mind veszélyt jelentenek a nemzetbiztonságra".
Egy 2022. februári sajtótájékoztatón Putyin a következőt nyilatkozta:
"Ma látjuk, hol van a NATO: Lengyelországban, Romániában és a balti államokban. ... Most ballisztikus rakétaelhárító rakétákat telepítenek Romániába, és Lengyelországba is telepíteni akarják őket. Valószínűleg hamarosan ott lesznek, ha még nem épültek meg. Ezek MK-41-es rakétavetők, amelyek Tomahawkokat tudnak kilőni. Más szóval, ezek már nem csak rakétaelhárító rakéták. Ezek a támadófegyverek több ezer kilométeres területet tudnak lefedni a területünkön. Ez nem jelent fenyegetést számunkra?"
Hetekkel korábban Putyin arra is panaszkodott, hogy "az amerikai globális védelmi rendszer elemeit Oroszország közelébe telepítik". Ismét beszélt a Romániában állomásozó és hamarosan Lengyelországba érkező MK-41-es indítóállásokról. Akkor hozzátette, hogy
"ha ez az infrastruktúra tovább halad, és ha az amerikai és NATO rakétarendszereket Ukrajnába telepítik, akkor azok repülési ideje Moszkváig mindössze 7-10 perc, vagy akár öt perc a hiperszonikus rendszerek esetében. Ez hatalmas kihívás számunkra, a biztonságunk szempontjából".
Stoltenberg megjegyzéseiből hiányzott az őszinteség akkor is, amikor Ukrajna NATO-tagságának központi kérdéséről volt szó. A főtitkár gondosan megválasztott szavakkal válaszolt a riporter kérdésére.
"Megmutattuk – mondta Stoltenberg – hogy a bukaresti döntést, miszerint a NATO ajtaja nyitva áll, nemcsak szavakban, hanem tettekben is megéljük, azzal, hogy ténylegesen lehetővé tesszük, hogy újabb tagok lépjenek be a szövetségbe."
De nem Ukrajnát tették NATO-taggá, ahogyan azt Bukarestben korábban megígérték. A NATO megengedte, hogy "Macedónia és Montenegró taggá váljon, és most már Finnország és Svédország is".
Stoltenberg megjegyzéseiből hiányzott az őszinteség akkor is, amikor Ukrajna NATO-tagságának központi kérdéséről volt szó. "Hol áll ma a NATO ennek a nyilatkozatnak a fényében ... hogy Ukrajna egy napon NATO-tag lesz?" – kérdezte a riporter. A főtitkár gondosan megválasztott szavakkal válaszolt.
"Az ukrán tagsággal kapcsolatban kijelentettük, hogy Ukrajna tag lesz. Elvárom, hogy a szövetségesek is megismételjék ezt az álláspontot." De aztán gyorsan elvette az ígéretet, és kontextusba helyezte ezt az elvárást: "A fő hangsúly azonban most Ukrajna támogatásán van. Egy háború kellős közepén vagyunk, ezért nem szabad semmi olyat tennünk, ami alááshatja a szövetségesek egységét, hogy katonai, humanitárius, pénzügyi támogatást nyújtsanak Ukrajnának."
Ez azt jelenti, hogy Ukrajna egyhamar nem válna NATO-taggá.
Stoltenberg megismételte a korábban már használt forgatókönyv szerinti válaszát. Szeptemberben, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök ismételten kérte Ukrajna NATO-tagságát, Stoltenberg szintén megismételte, hogy az ajtó nyitva áll minden európai ország előtt, mielőtt ismét bezárta volna az ajtót azzal, hogy "most arra összpontosítunk, hogy azonnali támogatást nyújtsunk Ukrajnának, hogy segítsük Ukrajnát abban, hogy megvédje magát Oroszország brutális inváziójával szemben". Jake Sullivan nemzetbiztonsági tanácsadó ezután végleg bezárta az ajtót, mondván, hogy Ukrajna kérelmével "máskor kell foglalkozni".
Amikor Zelenszkij arra kérte a NATO-államok vezetőit, hogy "mondják ki egyenesen, hogy egy-két vagy öt év múlva felveszünk benneteket a NATO-ba, mondják ki egyenesen és világosan, vagy mondjanak nemet... a válasz nagyon egyértelmű volt, nem lesztek NATO-tagok, de nyilvánosan az ajtók nyitva maradnak".
Stoltenberg szerint a "NATO ajtaja nyitva áll", de ezt a tényt nem kötötte soha Ukrajnához. Ukrajna NATO-tagságával és azzal kapcsolatban, hogy Ukrajna nem jelent fenyegetést Oroszországra nézve, Stoltenberg megjegyzései éppoly őszintétlennek hangzottak, mint amennyire provokatívnak.
A NATO-főtitkár egy népet hitegetett eddig a tagság ígéretével. Az eddigi ukrán áldozatvállalás az EU-hoz és a NATO-hoz való csatlakozás reményéhez kötődött. A Nyugat kétértelmű beszéde helyett egyenes válaszokra lett volna szüksége az ukrán népnek ahhoz, hogy tudja, hogy mit is vállalt ezzel a háborúval. Stoltenberg nyilatkozatai pedig lassan, de biztosan elvisznek bennünket Seth Cropsey a Yorktown Intézet alapítójának felvetéséhez, miszerint lehetséges egy korlátozott háború a Nyugat és Oroszország között.
S akkor most a legújabb hír: Stoltenberg kijelentette, hogy
„Ukrajna NATO-csatlakozási folyamata elkezdésének az előfeltétele az Oroszország elleni háborúban aratott győzelme, Kijev számára most ez a prioritás. Az előfeltétele annak, hogy ez a kérdés (Ukrajna NATO-csatlakozása – a szerk.) egyáltalán terítékre kerüljön, Ukrajna győzelme, és mi segítjük ebben. A szövetségesek a találkozó során egyértelművé tették, hogy készek fenntartani a támogatást a fejlett katonai felszerelést, lőszert, üzemanyagot és mindent illetően, amire az ukránoknak szükségük van az önvédelemhez.”
A főtitkár felszólította a NATO-tagországokat, hogy a lehető legnagyobb mértékben támogassák Ukrajnát a győzelemhez. Ez elsősorban a katonai, gazdasági, pénzügyi és humanitárius kérdéseket érinti – tette hozzá.
„Ha Ukrajna nem győz független, szuverén államként, akkor természetesen a tagság kérdése egyáltalán nem kerül terítékre, mert Ukrajna személyében már nem lesz tagjelöltünk” – figyelmeztetett.
Szerinte mind politikai, mind gyakorlati partnerséget kell kialakítani Ukrajnával, különös tekintettel az ukrán fegyveres erőknek a szovjet szabványokról a NATO-standardok szerinti felfegyverzésére.
„Ez megerősíti Ukrajna intézményeit, segít áttérni a szovjet katonai szabványokról a NATO modern felszerelési doktrínáira. Ez jó Ukrajnának a kölcsönös kompatibilitás erősítése tekintetében, és abban is, hogy közelebb kerüljön a tagsághoz (a NATO-ban – a szerk.)” – összegezte mondanivalóját Jens Stoltenberg.
Öt nappal ezelőtt a katonai szövetség vezetője azt mondta, hogy „mi pénzzel fizetünk, az ukránok pedig vérrel fizetnek Vlagyimir Putyin háborújáért”. Más szóval furcsa dolog ez a NATO. A meglévő tagoknak (védelmi szövetségként) finanszírozni kell egy háborút, az új tagoknak pedig háborút kell nyerni a tagságért cserébe. Érdekes felvételi eljárás…
