top of page

Sütő Gábor: Tudatunk védelme (13) MIÉRT TŰNNEK EL A HATÁROK? – A JÚNIUS 9-i VÁLASZTÁSOK ELÉ (2.)





A szerző közíró, nyugalmazott nagykövet




 



Kivel legyünk határosak?

 

Szívszaggató a kérdés, a sajgó fájdalmas tényre emlékeztet, hogy évezredes magyar államunk kikkel is határos. Bő évszázada köröskörül önmagunkkal, azaz a korabeli háttérhatalmasok által létrehozott államok magyar kisebbségeivel vagyunk határosak. Nincs másik ilyen ország, ilyen szétszabdalt nemzet. A trianoni ítélethozók Magyarország területe kétharmadának elcsatolásával új vegyes nemzetiségű államokat hoztak létre,

 

Romániát pedig, átállása jutalmaként, közel kétszeresére növelték, nagyobb területet adományozva neki, mint amennyit meghagytak csonka Magyarországként! 

 

Tagadhatatlan a nemzetgyilkos szándék, amely francia és magyar szabadkőműves támogatást is élvezett! Egybefüggő színmagyar, vagy döntően magyar többségű területek – Csallóköz, Felvidék, Székelyföld, Partium, Vajdaság – s magyar történelmi városok, kulturális központok kerültek a határ túloldalára: Pozsony, Kassa, Beregszász, Munkács, Szatmárnémeti, Arad, Nagyvárad, Kolozsvár, Temesvár, Szabadka, Újvidék. Még arról is „gondoskodtak”, hogy a párhuzamos utak és vasutak a határ túloldalára kerüljenek. Hatalmas jóvátétel fizetésére is kötelezték a minden tekintetben megcsonkított országot.

 

Olyan gyalázatos döntéseket is szültek, hogy Magyarország területéből annak az Ausztriának is juttattak 4026 négyzetkilométert, amely igencsak felelős volt a háborúért,

 

s amellyel Magyarország a háború előtt és alatt államközösséget alkotott, de még Olaszország és Lengyelország is kapott kisebb területeket. Kárpátalját az újonnan létrehozott Csehszlovákiának ítélték, de később a Benes-Sztálin jogalap nélküli alku átengedte a Szovjetuniónak, melynek felbomlását követően

 

a sem addig, sem akkor önálló államként nem létezett Ukrajnának nevezett szovjet közigazgatási területnek lett a része. Ma sem több ennél, hiszen máig nem regisztráltatta önmagát az ENSZ-ben.

 

Sem szuverenitása, sem területi integritása nem volt, ma sincs, mégis e területet a saját önző érdekeikért kivéreztető „szövetségesei” – s a történelempolitikailag felkészületlen magyar politikusok is – ágálnak ezek mellett, ahelyett, hogy utánanéznének, létezett/létezik-e egyáltalán az, amit annyira átélve nem szűnnek meg védelmezni. Az általuk olyannyira pártfogolt, jelenleg a nem is ukrán kormányzás alatt álló, névleges Ukrajna az ezer év óta ott élő ruszinoknak és magyaroknak, s a tízmilliónyi orosznak nemcsak nem biztosítja az önrendelkezést, hanem szándékosan fenyegeti, nyomorgatja, háborúba kényszeríti, gyilkolja e nemzeti kisebbségeket.

 

„Nyugat protektorátusa”, ahogy Orbán Viktor helyesen minősítette, minden határt átlép. 

 

A többi trianoni javadalmazott sem teljesítette szinte semmilyen tekintetben a szerződéses kötelezettségeit, pedig vállalták, hogy a magyaroknak biztosítják emberi és nemzeti jogaikat. Csak a mesterséges államhatáraikat féltik.  

 

Mi sem természetesebb, minthogy a politikai irodalmunkban, újra és újra elszörnyülködve, a világ felé számonkérően vetjük fel mindezt, különösen annak tudatában, hogy az EU-t eszközként használva, ma is ugyanazon háttérhatalmi külső és belső erők utódai ‒ beleértve a nálunk újjáalakult és kormányzati támogatást élvező szabadkőműveseket ‒ fojtogatnak, s akarnak kivégezni bennünket.

 

Helyzetünket Dsida Jenő fogalmazta meg legmegrendítőbben:

 

Fáj a földnek és fáj a napnak/s a mindenségnek fáj dalom,/de aki nem volt még magyar,/nem tudja, mi a fájdalom!

 

 A történelmileg ellentmondásos körülményeinket szem előtt tartva, leszögezhetjük,

 

mindezek miatt az államhatárok magyar elvi-gyakorlati értelmezése, geopolitikai kezelése szükségszerűen egyedülálló. Emiatt az erkölcsi, politikai, biztonsági és másféle határokra is nagyobb figyelmet fordítunk,

 

akkor is, ha ezeket már nem fennen emlegetik, hanem naponta lábbal tiporják.

 

Külpolitikánkból kiérződik, van, aki ki is mondja, el szeretnénk kerülni, hogy közvetlenül határosak legyünk Oroszországgal. A tömör érvelés, hogy „rossz tapasztalataink vannak”, s ezért szeretnénk, ha lenne közöttünk ütközőállam, egyaránt tartalmaz elfogadható és elutasítható elemet. Ezeket kifejtve, talán elfogadhatóbban hangzana, s feloldhatná a nemkívánatos oroszellenesség benyomását is. A tárgyilagosság érdekében a történelmi tapasztalatainkat, nemzeti érdekeinket, távlati elképzeléseinket a maguk egészében áttekintve, konkrétebb szempontokat is számításba véve, célszerű kitérnünk néhány főbb vonatkozásra.

 

A nemzetközi jogban és gyakorlatban az ütközőállam (hídállam) két egymással rivalizáló, vagy ellenséges hatalom, avagy a befolyási övezeteik között fekvő, vagy létesített független, avagy korlátozottan független semleges állam. Önmaga rendelkezhet saját haderővel, de a két szomszéd nem állomásoztathat katonaságot a területén. Léte konfliktuskerülő megoldás, amely biztosítja, hogy a két rivalizáló hatalom földrajzi, geopolitikai távolságot tartson egymástól.

 

Esetünkben a semleges ütközőállam a kulcskérdés. Csak szolgálati szerepet szánunk a nyilvánvaló megállapításnak, hogy szövetségi rendszer tagja lévén, Magyarország nem lehet ütközőállam. Ám ha az orosz külpolitika lényegre mutató, de nálunk mellőzött szóhasználata szerint a háttérhatalmat kiszolgáló „Kollektív Nyugat” netán eléri, hogy Ukrajna NATO-tag legyen, ugyanezen okból ütközőállamként szóba sem jöhet. Viszont még ha nem is lesz NATO-tag, az eddigi történelmi tapasztalatok alapján biztosra lehet venni, hogy semleges sem lesz; vagy nyugat-párti, vagy orosz-párti lesz. A kulcskérdésre tehát az a válasz, hogy

 

Oroszország és Magyarország között semleges ütközőállammal nemigen számolhatunk.

 

Ezért a kivel legyünk határosak kérdésre Oroszország, vagy a majdani Ukrajna között kellene választanunk, ha egyáltalán lesz Ukrajna, s éppenséggel úgy alakul, hogy mi magunk választhatunk, ami szintén nem tűnik valószínűnek. Keleti szomszédunk azonban mindenképpen lesz, így nem érdektelen latolgatni, melyik lenne számunkra kedvezőbb.

 

Az Ukrajna szó azt a határvidéket jelenti, amely a történelem folyamán nemegyszer játszott zavaros ütközőzóna szerepet, ahogy jelenleg is a „Kollektív Nyugat” és Oroszország között, de szuverén nemzetállam sohasem volt. Nem is véletlenül esett rá a választás. Az USA a 2017-es nemzetvédelmi stratégiája alapján, ahogy az akkori kommentárok aláhúzták, „halálosabb” haderő kiépítésébe kezdett, mivel az Oroszországgal és Kínával szembeni technológiai előnye erősen csökkent. A halálosabb szó kapcsán találgatások jelentek meg arról, hol lenne legcélszerűbb létrehozni ilyen haderőt. Kísérletet tettek Kazahsztánban és Beloruszban, de a helyi vezetőknek és az oroszoknak már akkor is helyén volt a szívük és az eszük.

 

A sajtóba kiszivárgott részletek szerint öt helyet vizsgáltak meg: Dél-Korea, Taiwan, Ukrajna, a NATO déli szárnya (Törökországtól a Kaukázusig) és az Arab öböl. Ukrajna mellett döntöttek, s ennek megfelelően beindították gyarmatosítását és a „halálosabb” biológiai fegyvernem, benne az etno- és fajspecifikus biológiai fegyver gyártását.

 

 Az amerikai‒zsidó háttérhatalom Ukrajna választásával háborúba akarta kergetni a V-4-eket, Romániát, Bulgáriát is Oroszországgal, hogy páholyból nézhesse az emberirtást, és szabad kezet kapjon a Kínával elkerülhetetlennek tartott összecsapáshoz. A nyugati sajtó részletezte a levelezést, mely szerint Biden fia, Hunter Biden fontos szerepet játszott a kórokozókkal folytatott ukrajnai kísérletek pénzügyi hátterének megteremtésében, amit Trump is ki akart vizsgáltatni. Oroszország a különleges művelet legelső pillanatában porrá zúzott kéttucatnyi biolaboratóriumot, ahol lépfene, tularémia, brucellózis, kolera, leptospirózis, afrikai sertéspestis és egyéb halálos kórokozóival kísérleteztek ukránokon.

 

Oroszország az ENSZ BT-ben erről konkrét cégeket és személyeket megnevezve több száz dokumentumot mutatott be bizonyítékként. 

 

Még a Pentagon is hivatalos közleményben ismerte el, hogy húsz éve negyvenhat ukrajnai laboratóriumot támogat. Mi a magyarázata, hogy e világ elé tárt tényekről, amelyek indokolják az lépést, a magyar közvéleményt a mai napig nem tájékoztatják az illetékesek? Választ igényelve, s a továbbiak történelempolitikai értékeléséhez rögzítsük agyunkban e mellőzhetetlen kérdést, de lépjünk tovább.   

 

Nem kellett sokáig várni rá, hogy kiderüljön, az amerikai‒zsidó háttérhatalomnak más titkos céljai is vannak Ukrajna megszállásával. Zelenszkij 2022. április 5-én újságírók előtt közölte, Ukrajna nem lesz semleges a NATO, EU és Oroszország közötti konfliktusokban.

 

„Nem beszélhetünk a jövő Svájcáról, de minden bizonnyal egy «nagy Izrael» leszünk, a maga sajátosságaival.”

 

Kifejtette, militarizált államot és társadalmat képzel el, amely NATO támogatásával, az USA szövetségeseként szerepelne Oroszország ellen, geopolitikai környezetében és a világpolitikában.

 

Láthatjuk, meg is valósította.

 

E kijelentések és tények ismeretében vitán felül áll, hogy Oroszország lépése nélkül a háttérhatalom által megszállt Ukrajna mára második Izraellé vált volna, geopolitikailag hasonló terrorista-rasszista szerepet játszott volna Közép-Európában, mint Izrael Közel-Keleten.

 

Fenyegette volna a szomszédjait – minket valószínűleg különösen –, terjeszkedett volna, háborúzott volna. Még a mostani szorult helyzetében is arcátlan és gátlástalan követelésekkel, sőt fenyegetésekkel lép fel szomszédjaival, de még a nyugati szövetségeseivel szemben is. Vele szemben semmit nem ér a gesztus, a jó szándék. Izraelhez hasonlóan állatnak néz másokat, akiket csak rugdosni kell. Ezért a legkisebb bizalomra sem szolgál rá, nemhogy az eltúlzott segítségre és érzelmes szolidaritásra, amit mindezek ellenére folyamatosan nyújtunk részére. A háttérhatalom által kitűzött és Zelenszkij által meghirdetett cél kapcsán tudatában kell lennünk, hogy az ellenünk szünet nélkül folyó hazai és külföldi vádaskodás az antiszemitizmussal azt célozza, hogy kormányszerveink legyenek még filoszemitábbak. Számunkra különösen veszélyes lenne a Galícia-tájéki, velünk határosan létrehozandó zsidó alakzat. Évszázados meghirdetett cionista terv ez, amely most veszélyesen közel kerülhetett volna a megvalósításhoz. Újabb nyomós érv ahhoz, hogy tudatunk védelmében véget kell vetni egy történelempolitikailag meghaladott erkölcstelen hazai gyakorlatnak. Lehet, ezt sokan észre sem veszik, pedig dokumentálhatóan zajlik a szemünk előtt, hogy az újonnan kinevezett politikusoknak, méltóságoknak Izrael és a zsidóság felé teendő rituális bocsánatkérésnek eleget kell tenniük. Mi több, a nevünkben. Ha valaki, magas beosztásba kerülve, bocsánatot akar kérni, a saját nevében tegye, ne a nemzet nevében, amire nincs és nem is lehet felhatalmazása. A magyar nemzedékeknek nincs miért bocsánatot kérniük. Senki ne plántáljon lelkükbe tisztesség, erkölcsi tartás, szókimondás, bátorság, becsület helyett roncsoló téveszmét, alaptalan, szolgalelkű szertartásszerű – a nemzet-idegeneknek vég nélküli anyagi előnyök nyújtását megokoló – bocsánatkérést. Akkor sem, ha Izrael, a zsidó szervezetek és vezetők ezt nemcsak tőlünk, hanem a fél világtól követelik.

 

Ukrajnával tehát csak rossz, s egyre rosszabb tapasztalataink vannak. Vezetőinket halállistára teszik, a kárpátaljai magyarságot terrorizálják, irtják, azzal fenyegetnek, hogy lerohanják Magyarországot, mezőgazdasági termékeik dömpingje tönkreteszi a magyar gazdákat, és sorolhatnánk. A nem-ukrán Ukrajnának azonban, mindezek ellenére csak jó tapasztalatai vannak Magyarország részéről, amelyekről azonban elfeledkeznek.

 

Fegyverszállítást nem vállaltunk, de humanitárius és minden más tekintetben önfeláldozó, politikailag, sőt érzelmileg egyoldalúan elkötelezett eltúlzott segítséget nyújtottunk folyamatosan és nyújtunk ma is.

 

Gazdasági helyzetünk terhére, ráadásul hazai és nemzetközi közvéleménnyel igyekszünk elhitetni, hogy e segítség össznemzeti akarat, ami egyszerűen nem igaz. Az viszont igaz, hogy e segítség nélkül a nem-ukrán ukrajnai vezetés sokkal rosszabb helyzetben lenne. S az is, hogy ezt sem ők, sem az őket uszító háttérhatalom és a szövetségeséül szegődött EU mégsem értékeli. Akkor miért folytatjuk?  

 

Oroszországgal kapcsolatban viszont, bár igaz, hogy bizony rossz tapasztalataink is voltak a történelem folyamán, de voltak és vannak jók is, amelyek alakításában kisebb-nagyobb szerepünk nekünk is volt és van. Az aránytalanságok ellenére kölcsönösség uralkodik, és megértésre találunk. Ráutaltságunkat helyesen érzékeljük, amikor elsősorban az energia, mind más területeken egyenrangú együttműködésre törekszünk. Helyes hogy emellett kitartunk a szövetségi rendszerünk bírálata, sőt bosszúja ellenére is.

 

Ebben meg kell adnunk minden segítséget a kormánynak. Akár megváltozik a keleti határunk, akár nem.

 

Más oldalról megközelítve az eredeti kérdést, a fejlemények valószínűsíthető eredője azt vetíti előre, hogy jövendő keleti szomszédunk kilétébe talán bele sem szólhatunk most sem. Elsősorban Oroszország álláspontja fogja eldönteni az akkor időszerű politikai helyzet követelményeinek megfelelően. Bizony, önmagában nem a fegyverszünet és a béke egyébként helyes és egyre hangosabb politikai és sajtóbeli követelése a megoldás.

 

Ugyanis ez kezdettől fogva pártatlan, s ettől az óvatoskodástól még ma sem mentes, ezért nem eléggé hatékony.

 

Hiszen két éve ezt halljuk, de az ügy egy lépést nem haladt előre, sőt szövetségi rendszerünkben a háborúpárti hangok és intézkedések egyre fenyegetőbbek.

 

Habár a béke és a fegyverszünet követelése önmagában elvileg helyes, megvan a történelmi jelentősége, de hiába érvelnek mellette: mára nyilvánvalóvá vált, ez az érv, így pártatlanul, ahogy eleinte alkalmazták, nem volt elég erős ahhoz, hogy érzékelhető gyakorlati eredményt hozzon. Majdhogynem ellenkezőleg, ugyanis az igazi bűnösök nem érzik találva magukat, sőt megkönnyíti a bűnösök számára a történelemhamisítást, a semlegeseket pedig nem hatja meg. Hasonlóan magyarázatot igénylő, zavaró körülmény, hogy az alapvető irányvonalát tekintve helyes és sikeres magyar külpolitika fegyverszünetet és békét is csak orosz‒ukrán vonatkozásban követeli, az Izrael‒Hamasz összecsapásban viszont határozottan, feltétel nélkül és egyoldalúan a népirtó rasszista izraeli politikát támogatja. Ez ellentétben áll a világméretű, évek óta folyó palesztinpárti és egyben zsidó diaszpórák és Izrael-ellenes tömeges, nem csituló tüntetésekkel.

 

Illetékeseinknek észre kellene már venni, hogy ennek nem lesz jó vége. Nem is feltételezzük, hogy ezt nem látják. Sőt, emiatt még súlyosabb hibának tartjuk az egyoldalú, érzelmes és viszonzatlan elkötelezettségüket, s hogy ezt össznemzetinek igyekeznek feltüntetni.

 

Sokadmagunkkal együtt nemegyszer írtunk már ennek ellentmondásosságáról, de semmi odafigyelést nem tapasztalunk, folytatódik a legtöbb tekintetben helyes külpolitikánkkal is szembemenő elfogult és elutasítandó tévút

 


 

holnap folytatjuk:

 

NATO, EU ‒ velünk, vagy ellenünk?



 

Kapcsolódó írásaink:


176 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page