SZOKÁS SZERINT (Gavallér János verse)

Úgy szeretném, de nem tudom,

elfelejteni származásodat.

Nem tettél rosszat, se jót.

Küldtek, vagy magadtól jöttél,

stréber-sváb szokás?

Senki nem akar emlékezni már,

‒ Mária Terézia hívei halottak tán? ‒

s múltak az évek,

annullált lélek, gondoltátok, a magyar.

Könny szárad az arcokon,

magyar,

tiltott kifejezés.

Hazádnak híve mind halott,

tort ült s ül a nagyvilág,

nem volt, s nincs irgalom,

másokért nem fájhat szív,

kacag a gömböc nagyvilág.

Mind jó és nemes lélek,

hatalom előtt sárba fúlt,

négykézláb borult eléd

szokásjog, korcs-ideológiák,

szorgos hajbókoló seregek

mindenekelőtt a megfelelés,

stréber-sváb szokás szerint

a habzsoló ego-királyok.

Másokért nem fájhat a szív,

beléd verték, korbácsolták;

magadra gondolj, ha bírsz!

Nincs senki más, az ördög szimulál,

még az utolsó szuszt is beléd fojtva,

stréber-sváb szokás szerint hajolj meg

a hatalom előtt!

2024.03.04.