UTOLSÓ ELLENSÉG (Gavallér János verse)
UTOLSÓ ELLENSÉGNyűtt ostor, lélegzet, vád,
porosodott akarat,
fut utánam nanám hangja,
nyikorog az ég kapuja.
Iszap-lubickolás, vágy,
– homályos, bús memoár –,
megtörténhetett pillanat,
tükörre ült köd, angyalhaj,
világok mindegyike
átölel, fogy az idő,
a múlt-virág, már szép lett,
szív a szívre mosolyog.
Most itt, nagy várakozás
idején, megbocsátás
helyett szítják a tüzet,
átok-úr gúnyt űz, kesereg,
ünnep se készül, szeretet
helyett zűrzavar kavarog,
ellentét rotyog az üstben,
s éljenez, tolong a bolond.
Éretlenek vagyunk mind.
Irigység, gőg, megfertőz
bennünk bujkáló Isten:
„Dögöljön meg a szomszéd tehene!”
Visszahull fejetekre,
terv-utolsó ellenség,
aljas, hatalomittas
mindent szabad gondolat!
Világok mindegyike
átölel, fogy az idő,
a múlt-virág, már szép lett,
szív a szívre mosolyog.
2021.12.01.
Hozzászólások