Világ oligarchái egyesüljetek! – A multipoláris világrend és a világforradalom I.
–
Vukics Ferenc elemzése
„Az egyszerű, hősies embernek csupán egyszerű lépést kell tennie: nem szabad részt vennie a hazugságban. Az igazság egyetlen szava az egész világot a maga oldalára húzza.”
Alekszandr Iszajevics Szolzsenyicin
Ahogy múlnak a hónapok, egyre inkább az az érzésem támad az orosz-ukrán konfliktussal kapcsolatban, hogy ez az a bizonyos Bogár tanár úr által emlegetett „lejátszástechnikai felszín”. A tanár úrral néhány következtetésben nem értünk egyet, de az már világosan látszik, hogy
a konfliktus minden szereplője elérte, hogy azt gondoljuk, hogy Ukrajnában dől el minden, miközben egyértelműnek tűnik, hogy Kelet-Ukrajna jelenleg csak egy másodlagos hadszíntér.
A „Globális Nyugat” éppen most szedi össze minden erejét, hogy felkészüljön a végső csatára az ő mindenhatóságát éppen a közelmúltban megkérdőjelező „Nem Nyugat” formálódó szövetségével szemben. Mindenki abban reménykedik, hogy hamarabb végez az erők összegyűjtésével, mint a másik. Bármennyire is furcsának tűnhet, de az orosz haderő „harcászatilag érthetetlennek tűnő” cselekedetei mögött is az a meglátás látszik, hogy „nem ez a fontos” és „nem erre kell elsősorban összpontosítani”.
Amíg a fegyverek kibékíthetetlen lokális ellentéteket gerjesztenek nyugati szomszédunkban, addig egy sokkal nagyobb globális méretű „lázadás” körvonalazódik a világban, és minden jel szerint ennek az erőnek az összeállása a háborúban közvetlenül érintett oroszok számára is fontosabb, mint az ukrán hadszíntér eseményei.
A másik fontos „kellemetlen érzésem” pedig az, hogy nemzetek helyett valójában a Nyugat és a Kelet „oligarcháinak” egymás közötti leszámolása zajlik.
Bárki, bármit is mond, nem nagyon tudok jelentős különbséget tenni a Nyugat nagy cégeinek vezetői, az orosz oligarchák és a kínai kommunista párt kivételezett gazdagjai között.
Különböző eszközökkel mindháromnak sikerült elérnie, hogy teljes ellenőrzést gyakoroljon a saját lakossága felett, és lassan már minden látszatát is elkerülik annak, hogy valaha is be akarták volna tartani a demokratikus együttélés játékszabályait. Ezzel pedig mindannyian a vesztes oldalra kerülünk.
A Valdaj-tó szelleme
Amikor Stier Gábor rövid tudósítását meghallgattam a Valdaj Klub moszkvai eseményeiről, el is határoztam, hogy éppen itt az ideje, hogy utánajárjunk annak a „többpólusú világrendnek”, amelynek új keretrendszerén a „Nem Nyugat” éppen dolgozik.
Október 27-én a Valdaj Nemzetközi Vitaklubban tartott beszédében Vlagyimir Putyin orosz elnök megkérdőjelezte azoknak a józan eszét, akik "szándékosan teszik tönkre a Kínával való kapcsolatokat, miközben több milliárd dollár értékben szállítanak fegyvereket Ukrajnának az Oroszország elleni harchoz". A 2004-es első találkozó helyszínéről, a Valdaj-tóról elkeresztelt fórum fő célja, hogy megértesse a nagyvilággal az Oroszországban zajló folyamatokat, és vitát nyisson Oroszország szerepéről és jövőjéről.
A "Kína és az Egyesült Államok között Tajvan miatt növekvő feszültséggel" kapcsolatos kérdésre válaszolva Putyin "provokációnak" nevezte az amerikai vezető tisztviselők tajvani látogatásait. Putyin hozzátette:
"Őszintén szólva nem tudom, miért teszik ezt. ... Vajon épelméjűek-e még? Úgy tűnik, hogy cselekedeteik teljesen ellentmondanak a józan észnek és a logikának ... Ez az egész egyszerűen egy őrültség.”
"Úgy tűnhet, mintha egy finom, mélyreható összeesküvés állna ezen elhatározások mögött. De én úgy gondolom, hogy nincs ott semmi, nincs semmilyen finom gondolat. Ez csak ostobaság és arrogancia, semmi más. (...) Az ilyen irracionális cselekedetek az arroganciában és a büntetlenség érzésében gyökereznek."
Moszkvai beszédében Putyin Alekszandr Szolzsenyicin harvardi diplomaosztó beszédéből idézett:
"A Nyugatra jellemző a folyamatos felsőbbrendűségi vakság; ez fenntartja azt a hitet, hogy bolygónk hatalmas régióinak mindenütt a mai nyugati rendszerek szintjére kell fejlődniük és jutniuk."
Putyin hozzáteszi:
"Szolzsenyicin ezt 1978-ban mondta. Azóta semmi sem változott. (...) A tévedhetetlenségbe vetett hit nagyon veszélyes; csak egy lépés a tévedhetetlenek azon vágyától, hogy elpusztítsák azokat, akik nem tetszenek nekik. (...) Arrogánsan elutasították a nép által gyakorolt kormányzás minden más változatát és formáját, és ezt – hangsúlyozom – ezt megvetően és lenézően cselekedték (...), mintha mindenki más másodrendű lenne, míg ők kivételesek."
Egy nappal Putyin beszéde után a kínai külügyminisztérium szóvivője, Wang Wenbin, akit kommentárra kértek, azt mondta: "Nagyra értékeljük Putyin elnök pozitív megjegyzéseit a kínai-orosz kapcsolatokról; ezek fenntartották a robusztus fejlődés lendületét". A külügyminisztériumi szóvivő hozzátette, hogy Wang Yi kínai külügyminiszter telefonon beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel azon a napon, amikor Putyin a Valdaj Klubban beszélt, és a két diplomata "véleményt cserélt az ukrán válságról".
Putyin kifigurázta az Antony Blinken/Jake Sullivan által folyamatosan hangoztatott "szabályokon alapuló rendet": „Úgy tűnik, hogy "a 'szabályok' helyettesítik a nemzetközi jogot.”
„Először abba a kísértésbe estem, hogy azt mondjam tisztában vagyunk azzal, hogy ki találta ki ezeket a szabályokat, de aztán rájöttem, hogy talán ez nem lenne pontos megfogalmazás. Egyáltalán fogalmunk sincs arról, hogy ki találta ki ezeket a szabályokat, mire épülnek ezek a szabályok, vagy hogy mit tartalmaznak ezek a szabályok.”
"Úgy néz ki, mintha egy olyan kísérletnek lennénk tanúi, amely egyetlen szabály érvényesítésére irányul, miszerint a hatalmon lévők ... élhetnének úgy, hogy egyáltalán nem tartják be a szabályokat, és bármit megúszhatnának".
Később, a kérdések és válaszok során Putyin néhány változtatást harangozott be a "szabályokon alapuló" koncepcióval kapcsolatban:
"Szabályokról beszélnek – milyen szabályokról? Hol vannak megírva, és ki hagyta jóvá őket? Ez badarság ... nem több, mint szemét. Mégis a végtelenségig ezt akarják beleverni az emberek fejébe. És azok, akik nem tartják be ezeket a szabályokat, korlátozások és szankciók alá kerülnek.”
Ray McGovern egykori CIA-elemző, az egykori szovjet külpolitikai osztály vezetője a kijelentés kapcsán a következőket írta:
„Putyin a Valdaj színpadán töltött három és fél órája alatt energikusnak és teljesen ébernek tűnt, és a részleteket is bámulatosan könnyedén kezelte. Még néhány viccet is elmesélt ... az egyiket arról, hogy Oroszországot hibáztatják mindenért – beleértve az elromlott vécéket is. Ezzel kapcsolatban az olvasóknak talán tetszeni fog ez a rövid videó, amely bemutatja, hogy ki a hibás az Északi Áramlat csővezetékek szabotálásáért. (Talán azért tűnt Putyin ilyen jókedvűnek, mert már látta ezt a videót). Mindazonáltal Putyin korábbi megjegyzéseiben halálosan komolyan beszélt arról, amit többször is a világ erőviszonyainak 'tektonikus elmozdulásának' nevezett."
Putyin szerint a Nyugat igényt tart az emberiség minden erőforrására:
„A nyugati rend napról napra megsokszorozza a káoszt, és egyre intoleránsabbá válik, még magukkal a nyugati országokkal szemben is. A nyugatiak szabotázsként értékelték a magyar törvényhozási képviselőknek a keresztény értékek megszilárdítására tett javaslatait.”
Az orosz vezető szerint az európaiak nem veszik észre, hogy ők maguk is vazallusokká váltak. A különleges katonai művelettel költségek és gazdasági veszteségek is járnak, de óriási haszonnal jár. Végső soron ez Oroszország és jövője javát szolgálja. Ez annak köszönhető, hogy szuverenitásunk minden területen megerősödött, mondta az orosz elnök.
„A NATO-bővítés elfogadhatatlan volt, ezt mindenki tudta és teljesen figyelmen kívül hagyta az érdekeinket. Csak elküldtek minket. A nyugati kurátorok támogatásával Kijev nyilvánosan megtagadta a minszki megállapodások végrehajtását… Az oroszok és az ukránok egy nép. Ez történelmi tény. Az orosz államiság először Novgorodban, majd Kijevben született… Ukrajnát létrehozva a bolsevikok igazi orosz területeket ruháztak át – odaadták egész Kis-Oroszországot, az egész Fekete-tenger térségét, az egész Donbászt. Ukrajna mesterséges államként fejlődött ki. A második világháború után Sztálin számos lengyel, magyar és román területet foglalt el és adott át Ukrajnának. Ukrajna szuverenitásának egyetlen igazi biztosítéka az azt létrehozó Oroszország lehet.”
"Most a világ ügyeiben a határtalan nyugati dominancia történelmi időszaka a végéhez közeledik. Az egypólusú világ a múlté. Történelmi válaszúthoz érkeztünk. A második világháború vége óta valószínűleg a legveszélyesebb, legkiszámíthatatlanabb és egyben legfontosabb évtized előtt állunk. A Nyugat képtelen egyedül irányítani az emberiséget, és a nemzetek többsége ezt már nem is akarja tovább tűrni. Ez az új korszak legfőbb ellentmondása. Hogy egy klasszikust idézzek, ez bizonyos mértékig forradalmi helyzet - az elitek nem tudnak és az emberek nem akarnak így élni tovább ".
Iain Davis a „Többpólúsú világrend” c. cikksorozatában alaposan megvizsgálja ennek a „forradalmi helyzetnek” a következményeit. A cikksorozata első részében a világrend különböző modelljeit ismerteti, a 2. rész azt vizsgálja, hogy a többpólusú világrend irányába történő elmozdulást milyen szereplők vezették. A 3. rész a "hatalmi egyensúlyként" vagy többpólusú rendszerként ismertetett világ eszméjének történetét vizsgálta.
A következtetése az, hogy azok, akik ezt a modellt nemzedékek óta támogatják, következetesen ugyanazt a célt tűzték ki célul: a globális kormányzást.
A 4. részben a küszöbön álló többpólusú rendet alátámasztó elméleteket, Oroszország és Kína köz- és magánoligarchiáinak természetét, valamint e két nemzet katonai erejének kialakulását vizsgálta. Az elkövetkező oldalakon Davis sorvezetőjét használom majd a lényegi kérdések bemutatásához.
Az ukrajnai háború tágabb kontextusa
Összeesküvésekben jártas ismerőseim biztosak benne, hogy „Putyin is benne van a ebben a szemfényvesztésben”. Így persze könnyű, mert akkor nem is kell tenni semmit a saját sorsunk érdekében, hiszen „csak egy orosz-amerikai-kínai színjátéknak vagyunk az elszenvedői”. Jelenlegi ismereteim szerint semmi sem utal arra, hogy az ukrajnai háború bármilyen értelemben "hamis" lenne. Az Ukrajna lakosságán belüli politikai és kulturális különbségek régebbiek, mint maga a nemzetállam, és a jelenlegi konfliktus régóta fennálló és nagyon is valós feszültségekben gyökerezik. Az emberek szenvednek és meghalnak, pedig megérdemelnék az esélyt, hogy békében élhessenek.
Az ukrajnai konfliktushoz vezető és azt fenntartó konkrét tényezőkön túl azonban van egy tágabb összefüggés is, amely szintén érdemes az elemzésre.
Az úgynevezett nyugati és keleti vezetőknek bőséges lehetőségük és hatalmuk lett volna arra, hogy a donbaszi háború harcoló feleit tárgyalóasztalhoz ültessék. Az évek során a tűzszünetek közvetítésére és a különböző minszki megállapodások végrehajtására tett kísérleteik gyengék, cinikusak és kétszínűek voltak. Oswald Spengler: A nyugat alkonya c. művében emlékeztet bennünket arra, hogy miért is kell nagyon óvatosnak lennünk, amikor két fél megküzd egymással: „Az, aki valódi emberismerettel rendelkezik, nem ismer abszolút igaz vagy hamis álláspontot.”
Úgy tűnik, mindkét fél inkább azt az utat választotta, hogy ukrán életekkel politizáljon. Valójában mindkét fél megtett mindent annak érdekében, hogy tovább szítsa a konfliktust. Ebben a helyzetben pedig a legfőbb felelősség a „világ csendőrét” illeti, mivel a „világ vezetése” nem csak annak kizsákmányolásáról, hanem a „Pax Americana” (a Pax Romana és a Pax Britannica mintájára) biztosításáról is szólt volna. A „birodalom” meggyengülését soha sem lehet másra fogni, mint annak belső hanyatlására. Aki a világot akarja vezetni, annak az erő, a bölcsesség és a kreativitás szűk ösvényén kell járnia. A hatalmasok elfelejtették Szolzsenyicin figyelmeztetését:
”Ha az embert mindenétől megfosztod, többé már nincs a hatalmadban. Ismét szabad.”
A bölcs hatalom belátja ennek a határait. Hogy is mondta Putyin a Valdaj-klubban tartott beszéde során:
„De én úgy gondolom, hogy nincs ott semmi, nincs semmilyen finom gondolat. Ez csak ostobaság és arrogancia, semmi más. ... Az ilyen irracionális cselekedetek az arroganciában és a büntetlenség érzésében gyökereznek."
A Nyugat nem tett mást, csak súlyosbította a helyzetet. A Föderáció nehéz gazdasági helyzetbe került, de az orosz kormány minden bizonnyal jobban is kihasználhatta volna az európai energiapiacon betöltött vezető pozícióját, mint ahogy azt tette.
Mármint ha a háború elkerülése lett volna a cél.
Bármi másról is legyen szó, az ukrajnai háború a geopolitikai erőviszonyok átrendeződésének a középpontjában áll. A háború, akárcsak az azt közvetlenül megelőző álpandémia, egyszerűen csak felgyorsítja a pólusváltást. Ben Wallace brit védelmi miniszter joggal állapította meg, hogy az ukrajnai háború "ajándék a NATO-nak".
Ahogyan a Nyugat hozzáállása az orosz kormány monetáris politikáját állította helyre, úgy Putyin kormánya a NATO-t is megmentette a jelentőségének elvesztésétől. Mindkét pólus megerősödött, ha különböző okokból is.
Ugyanakkor az Európai Unió (EU) vezetői mind a háborúból, mind az általa bevezetett szankciókból megpróbálnak tőkét kovácsolni, hogy ez új lendületet adjon az EU politikai és katonai egyesítésének.
Még érdekesebb körülmény, hogy az Egyesült Királyság is részt vesz ebben a folyamatban, annak ellenére, hogy 2016-ban a lakossága népszavazás útján az EU elhagyása mellett szavazott. A szigetország kifejezetten azért döntött így, mert a választók többsége nem akarta átadni a "nemzeti szuverenitást" az unió vezetésének.
Azt már megtapasztaltuk, hogy régóta mindegy, hogy a nép mire szavaz, vagy mire nem.
Lizz Truss csak addig volt hivatalban, amíg gyorsan aláírta, hogy az Egyesült Királyság "társult államként" állandó strukturált együttműködési megállapodást (PESCO-Permanent Structured Cooperation) köt az EU-val és elfogadja Brüsszel közvetlen katonai irányítását.
Miközben az Egyesült Királyság részben átadja független védelmi képességeit az EU-nak, szerepet játszik egy másik pólus kialakulásában is.
A Nemzetközi Monetáris és Pénzügyi Rendszer (IMFS), amely eddig az egypólusú uralmat támasztotta alá, most, hogy életciklusa végéhez közeledik, átalakul. A gazdasági növekedést Nyugaton szankciókkal szándékosan megfojtják, Keleten viszont ösztönzik. Az energiaforrásokat, a termelési központokat és a lakossági fogyasztást keletre irányítják át. Ezzel párhuzamosan a tényleges katonai hatalom "újból egyensúlyba kerül".
Az álpandémia idején sok bizonyítékát láttuk a globális koordinációnak. A legszokatlanabb az volt, hogy szinte minden kormány egy módszertan szerint cselekedett. Kína, az USA, Oroszország, Németország, Irán, az Egyesült Királyság és sok más nemzet kis különbségekkel ugyanazt a hamis narratívát követte. Mindannyian részt vettek a globális ellátási láncok leállításában és a világkereskedelem korlátozásában. A legtöbb ország szorgalmasan követte a Világgazdasági Fórum által preferált globális "regionalizáció" útját. Azokat a keveseket, akik ellenálltak, nemzetközi páriáknak tekintették, vagy jobb esetben kinevették.
Mi történt azóta? Azt mondják, hogy az ukrajnai háború újra visszahozta ugyanazt a régi kelet-nyugat megosztottságot, amelyet a legtöbben már korábban megismertünk. Pedig szinte minden más jelentős dologban a nemzetek furcsa módon továbbra is teljes egyetértésben vannak. Úgy tűnik, az ukrajnai háború gyakorlatilag az egyetlen még rendezetlen vita.
A következő részben azzal folytatjuk, hogy a többpólusú világrend, minden érdekessége ellenére nem jelenti majd a nemzetállam védelmét és nem fogja biztosítani a magyarság megmaradását…
Kapcsolódó írásunk:
