Volt egyszer egy írógépem (Gyimóthy Gábor verse)
Kapcsolódó cikkünk:
Egyszer volt hát, hol nem volt hát,
volt egy írógépem…
Sokat használtam, szerettem,
s ápoltam is szépen.
Egyetlen egy volt csak ilyen
az egész világon:
három nyelven tudott írni,
bizony ám barátom!
Ám ehhez nyolc kallantyúját
változtatnom kellett:
tudjon magyarul is írni,
német s angol mellett.
Mert hát írt ám ilyen betűt: Ä,
s vidáman írt ilyet: ß.
(A huszonhat „angol betűt”
minden géppel lehet...)
Á-kat, Ó-kat, Ú-kat, Ő-ket
és Ű-ket is tudott,
a negyvennégy billentyűből
minden jelre jutott.
Nagy és kisbetűkkel írt ám
Í-ket is és É-ket.
Verseket írattam vele,
nem hosszú meséket.
Néha szinte hívogatott,
hogy csak írjak rajta,
legyen a vers, amit betűz,
akármilyen fajta…
Mintha a napfényt tükrözné,
úgy tündökölt sárgán.
Öröm volt leülni mellé
ragyogását látván.
Büszke voltam gépecskémre,
bár nem került szóra.
Kinek dicsekedtem volna?
Csak én tudtam róla.
Hűséges, kis barátom volt,
éltem tette jobbá,
ám egyszercsak – ó, rettenet!
hűtlen lettem hozzá…
A technika fejlődése
föltartózhatatlan,
s ma számítógéppel írok,
sok szempontból jobban…
Szégyelltem is, sajnáltam is,
de hát mit tehettem?
Néha-néha leporoltam
és csak őrizgettem.
Egy írógép gyűjteménybe
juttattam el végül.
(Szemétdombra az ember se
kerülhet, ha vénül…)
Ott, bár írni aligha fog,
becsülik a gépet,
s régi időkről álmodhat,
nem felejtve szépet…
*
Itt mondhatná a francia,
hogy: „ilyen az élet!”
Zollikerberg, 2025 II. 6.
Comments