Megjelent a Búvópatak szeptemberi száma!
A Búvópatak szeptemberi számának tartalmából
1. Szapphói
Bércüregből bukva elő, csörögve
futsz alá a völgybe, kicsiny patak, te,
benned nyírfa nézi haját s az arcát
szűzi mosollyal.
2. Alkaioszi
Te bércüregből felfakadó patak,
míg völgyi lejtőn surrog ezüst habod,
szűz-mosolyú nyír nézi arcát,
s lenge haját fölibéd hajolva.
3. Aszklepiadeszi
Sziklából kibukó, csörgedező patak,
medret vájva kies völgybe alásietsz,
szűz mosollyal a nyír kék csodatükrödön
arcát nézi, selyem haját. – Kerék Imre Patak és nyírfa című – antik metrumokra írt – versfüzérét is olvashatjuk a tizennyolc éves Búvópatak polgári, kulturális és társadalmi havilap szeptemberi számában.
„A Búvópatak születésének első pillanatától missziós szerepet tölt be. Szellemi műhely, amelynek elsődleges célja a magyarság identitástudatának megőrzése a múltbeli és a jelenre is vetíthető emlékek, hagyományok és események megőrzésével, illetve felelevenítésével, továbbá a keresztény értékek ápolása és megőrzése a nemzeti kultúra szellemi-lelki dimenzióinak megnyitásával.” – mondta Csontos Márta a folyóirat születésnapi rendezvényén, az ünnepi beszéd szerkesztett változatát is közli a lap.
„Akit karján szeptember hordozott,
az mind barátja derűs isteneknek,
s az Egy Istennek víg szegénylegénye…
Keblére gyűjti mind a sárguló
szirmot, virágot, hulló levelet,
úgy hirdeti –, s tán hiszi is!: – arany!”
– írja Lukáts János az Akit karján szeptember hordozott… című versében, aki a Búvópatak-esten vette át az idei Papp Árpád Búvópatak-díjat. Kaiser László költő laudációjából idézünk: „Lukáts János jól sáfárkodott! Tehetséggel, mindennapokkal egyaránt. Aki ismeri őt és életművét, biztosan egyetért. A Búvópatak Alapítvány kuratóriuma jól döntött tehát. És azon túl, hogy csak üdvözölni lehet, jóvátétel is van ebben a díjban: manapság a halk értékek sokszor kevésbé kerülnek reflektorfénybe és kitüntetésközelbe, harsány mutogatások annál inkább, s külön kérdés a kánonok és alkánonok viszonya egymáshoz...”
Kaszás István egy legendás irodalmi helyszínre, a koltói kastélyba invitál minket (Szabadság és szerelem Koltón), ahol gróf Teleki Pál meghívására 1847 szeptemberében Petőfi Sándor ifjú hitvesével, Szendrey Júliával töltötte mézesheteit, miközben – az irodalomtörténet szerint – 28 új verse született. „A magyar rapszódiák dallamát hozza a fuvallat, Júlia pedig szelíden elszenderül férje kebelén. Otthon érezzük magunkat. Az iskolás gyermekek minden idegennek köszönnek, a park szobrai is lélegeznek. És tényleg, még mindig „Nyílnak a völgyben a kerti virágok..” Minél többen látogatunk oda, annál több virág nyílik ki, nem is annyira a völgyben, mint inkább a szívekben.”
Németh István Péter dolgozatában Jánnisz Ritszosz Erotika című kötetét mutatja be, melyet Papp Árpád fordított magyarra 1984-ben. „Németh László szerint az írónak a legszebb alkotása az el nem rontott élete. Ritszosszal már minden megtörtént. Amit el lehet követni az emberi test, a lélek és a szellem ellen, egyszóval, amivel megalázhatták méltóságában, megtették vele. Lám, mégis a mi Petőfinknek volt igaza, míg az ember boldog nem volt, addig meg nem halhat. Márpedig maga a műalkotás vallja, hogy szerzőjének ez a legtöbb is sikerült.”
Pósa Zoltán hiánypótló esszéjében a magyar irodalmi nyelv feledtetett mágusát, az életét iker- és kényszerpályákon élő, Kovásznán született Ignácz Rózsa író, színművész, szerkesztő emlékét idézi meg, aki 1979. szeptember 25-én hunyt el. „A három műfajú, jeles írónőről annyi a szakmában köztudott, hogy 1939-ben búcsút vett Thalia szentélyétől. Onnantól a kommunisták kékcédulás választási győzelméig sikeres, ünnepelt szerzőként élt és írt. 1947-től 1957-ig először szinte teljesen letiltva, csupán műfordítói kényszerpályára szorítva, majd haláláig Móra kiadós ifjúsági regényalkotóvá, illetve ismeretterjesztő íróvá kényszerítve volt továbbra is csak tűrt, az alkalmazott irodalom perifériájára száműzött alkotó.”
Csontos Márta tanulmányában ezúttal azt járja körül, hogy miként jelent meg a kötelességvállalás, mint a küldetéstudat attributuma Reményik Sándor lírájában. „Reményik szándéka nem az volt, hogy merész líraelméleti újításokkal álljon elő, hanem az, hogy a hagyományok átörökítőjeként a maga összetéveszthetetlen hangján szólaltassa meg a transzcendens létezést, valamint a nemzettudatunkat egyedi módon gazdagító gondolat- és érzésvilágát. És ha már a magánéleti boldogság nem juthatott osztályrészül, a másokért vállalt küldetéstudat teljesítette ki életét. Költészete időnként túlfűtött retorikájával, esetenként gondolati sztereotípiáival is nem pusztán a született költő tehetségének és a későbbi pallérozottságának köszönhető, hanem annak is, hogy milyen fogékonysággal és érzékenységgel reagált lírájában mindarra, ami korábban történt. Hol találkozik a költő transzcendens élményvilága és magyarságtudata? Egészen pontosan ott, abban a spirituális szférában, melyben emberileg kiteljesedett és amelyben költői arculata is egyedivé válhatott: az elveszett Paradicsomban, az elveszett Erdélyben.”
Az OLVASÓLÁMPA rovatban Bekével Iratoson (és Pesten, Aradon, Kolozsvárt…) címmel Sarusi Mihály Baka György legújabb kötetét (Bartók szülőföldjén) mutatja be. „A sorozat negyedik kötete, a BARTÓK SZÜLŐFÖLDJÉN Arad, Temes és Krassó‒Szörény maradék magyar világát tárja föl. (Kis)Iratosunkról is szót ejt – nem is akárhogy. Nálunk is letanyázva.
Megyénkben természetesen Aradon időz a legtöbbet, de Lippa, Pécska, Világos, Kisjenő s Erdőhegy, Seprős, Zerind, Ágya, Majlátfalva… és Kisiratos szellemi értékeiből is igyekszik minél többet fölmutatni. Kovács Ferenc népköltési gyűjteménye, Godó Mihály jézustársasági atyának az egyházához és fajtájához való rendíthetetlen hűsége, a körorvos Almási Béla Máltai-ház építő szorgalma, Kása Antal helytörténeti gyűjteménye, Benedek Sándor művelődésszervező buzgalma, valamint az általa a település lelki fiának nevezett falurajzíró működése nem kerülte el az Erdély-járó kincskereső, Beke György figyelmét.”
Sz. Tóth Gyula Volt egyszer egy nép címmel a lív költészet nyomába ered. „Az emberszeretet hajtja Pomozi Pétert, amikor egy karcsú kötetbe sűrítve szól az elnémuló nyelvekről, az olvadó kultúrákról, egy eltűnt nép lírai újjászületését szorgalmazva. Személyesen is járta a terepet, bandukolt a Rigai-öböl kanyarulatai mentén. A mai Lettország és Észtország között, a mai Rigáról északra eső vidékén járunk. A bevezetőben a szerző elkalauzol bennünket tájra, történelmi időkbe. Népek sorsának mára érvényes tanulságaival. Megtudjuk, hogyan győzött először a nyelvi túlerő, majd az 1944-es szovjet megszállás, a vörös terror előli menekülés végleg megpecsételte a kis nép sorsát, „a szögesdrót csak beteljesítette a végzetet”.
Arany János tanárkollégái Nagykőrösön címmel Berg Éva Mária Salamon Ferenc alakját idézi meg „...akinek 431 oldalas, citromsárga kötete itt fekszik az asztalomon. (Magyarország története a török hódítás korában, Heckenast, 1864.) Második kiadás! Három évvel e második kiadás megjelenése után Salamon már a MTA levelező tagja volt. Irodalomkritikus és lapszerkesztő Pesten, három lapnál is fontos munkatárs, az akkori Magyar Hírlap, a Vasárnapi Újság és a Pesti Napló gárdájának tagja. Mert az igazsághoz tartozik, hogy ő csak egyetlen évet töltött Nagykőrösön matematikát tanítva, az 1854-es évet, de ettől számított tíz év múlva óriási művének már a második kiadása forog közkézen, és ezt a könyvet meg is kellett írnia előbb! Hamarosan még egy művet tett le az asztalra, Az első Zrínyiek címűt (1865, Heckenast). Nem tudom másképpen képzelni a két könyv párhuzamos készülését, mint hogy az így-úgy asztalára került nyersanyagai több irányba is vezettek, és ezekből tudta párhuzamosan írni a két könyvet.” (Lapzárta után érkezett szerkesztőségünkhöz a megrendítő hír, hogy Berg Éva augusztus 30-án súlyos betegség következtében elhunyt. A lapban rendszeresen publikáló szerzőnket veszítettük el, emlékét kegyelettel megőrizzük.)
„Most írok Neked, s az angyaloknak
körlevelet, lelkipostán továbbítom
elsőbbségivel az üzenetet, s milliméterenként
araszolok hozzád, hogy lehessek
új prototípus érdemeim elismerésével.
Legyek rémképe régi önmagamnak,
de ne legyek statiszta égi seregedben.
Mennyei poszteredre írd ki nevem,
legyek összekötő a vonzások között,
legyek énekek éneke a kottalapon.”
– olvashatjuk Csontos Márta Körlevél című versében.
(...)
