„Nevezhetjük akár konzervatív forradalomnak is” – Kötter Tamás a Mandinernek
„A forgalmi dugók a Balaton felé” – ez a mai magyar társadalom „lélegzete” egy képben Kötter Tamás szerint. A budapesti elitről, férfi- és női sorsokról, világháborús honvédekről író szerzővel és ügyvéddel a kultúrharcról, a globalista–lokalista konfliktusról, a „betokosodott” SZFE-ről és a magyar irodalom fekete lyukairól beszélgettünk. Vallja: „Aki a kultúrát megnyeri, hosszú távon az nyeri meg a politikai harcot.” Nagyinterjúnk!
Kötter Tamás (1970) magyar író, ügyvéd. A Győr-Moson-Sopron megyei Kónyban nőtt fel, 1989 és 1994 között elvégezte az ELTE jogi karát. Ügyvédi irodákban és nagyvállalatok jogi osztályain dolgozott, jelenleg egy budapesti ügyvédi iroda alapító társtulajdonosa. A kortárs magyar irodalmi életben 2012 óta jelentkezik novelláival, regényeivel (Rablóhalak; Dögkeselyűk; A harcból nincs elbocsátás; IKEA, vasárnap).
(...)
– Miért foglalnak állást ennyire elkeseredetten és végletesen kiváló, de balliberális írók is?
– Azt gondolom, hogy ezek az írók egyszerűen ilyen közegben szocializálódtak, ez a szubkultúra tette naggyá őket. Ha tetszik: ez a közeg nyomta rá a „pecsétet” a munkásságukra. Politikai színtéren ugyanezért a pecsétért állt sorba például Vona Gábor. Ez a közeg művészeti identitásukban megerősítette, fölemelte őket, a közéletben tartotta őket, jó kritikákat írt róluk, és egyáltalán: a közeg jóváhagyása miatt jelenhettek meg. Mindennek van egy politikai színezete:
a törzsből nem lehet kibeszélni, együtt kell úszni az árral.
A mai politika ugyanis törzsi háború is, csak már nem a népi-urbánus ellentét mentén hasad a magyar társadalom. Az még egy szerencsés helyzet volt: annak idején egy országban, szerencsésebb esetben egy népben gondolkodtak népiek és urbánusok, és arról volt a vita, hogy annak milyen irányba kellene együtt haladnia; a „hogyan” volt a kérdés. Úgy látom, a mostani hasadás inkább a globalisták és a lokalisták között húzódik, az akárhol és a valahol emberei között pedig a szakadék akkora, az ellentét olyan kibékíthetetlen, hogy szinte már nem is érdemes párbeszédet folytatni.
– Nincs nemzeti minimum?
– Jelenleg nincs. A nemzeti minimumhoz szerintem azt kellene elfogadni, amit Schiffer András mondott, hogy a nemzetállam fölött már nincs olyan absztrakció, amiben képes egy egyén gondolkodni. Nincs olyan, mert afölött már minden szint számonkérhetetlen. Nincs minimum, mert az egyik legfontosabb kérdésben, a szuverenitás kérdésében, amiről egyébként minden nemzeti ünnepünk is szól, a globalisták a teljes önfeladást képviselik az Európai Egyesült Államok ötletének támogatásával. Ellentétben velük, én nem szeretném, ha annak az emberi közösségnek, amely magyarnak hívja magát, véget érne a története, és előbb egy folklorisztikus elemmé válna, majd – megfosztva mindentől, ami megkülönbözteti másoktól, megfosztva attól, hogy ura legyen jövőjének – egyszerűen eltűnjön a fogyasztásra trenírozott tömegben.
(...)
