30 éve lett a Hét Krajcár, ennyivel lett gazdagabb a magyarság (2.) Benke László bevezetője

A Hét Krajcár Kiadó létrejötte

A Hét Krajcár Kiadó harmincadik évfordulóján ez a sokadik jóvátételi kísérlet arra irányul, hogy a magyar nemzet, a nagybetűs magyar OLVASÓ fogadja végre szeretetébe leghűségesebb költőit és íróit, Tamási Lajost is, akit a Hét Krajcár szellemi létrehozójaként ünnepelhetünk. Alföldy Jenő egészségi állapota miatt sajnos nem lehet velünk. Jóindulatú kritikusként írta Templomépítők c. kötetében, hogy a divatdiktátorokon múlt Tamási Lajos 1956 utáni háttérbe szorítottsága, vagyis bevallottan őrajta is, már amikor hatalma lett az irodalomban. A többi magánszorgalmú divatdiktátorhoz képest az ő jobb indulatú divatdiktátori tevékenysége nem volt elég ahhoz, hogy Tamási Lajos költészete a magyar irodalomban betöltse megillető helyét. Komoróczy Emőke nem tartozik a divatdiktátorok közé, ahogy én sem, de másokkal együtt mi sem voltunk elegek a jóvátételhez.

Komoróczy Emőke „Nincs sehol megoldás, csupán a vállalt sorsban” című tanulmányából idézek néhány alapvetően fontos mondatot: „A Születésnapomra kötetzáró Epilógusa Tamási egyik legszemélyesebb önvallomása: „Nem a dicsőség, amit kértem, / csupán annyit reméltem, / hogy amiért harcolok / annak / harcolnia kellene értem”. Nem így történt... Az erkölcsi diadal mégis az övé. Jól sejtette: nélküle árvább lett a világ – kihalt belőle a tisztaság és egyértelműség... Mit kívánt? „Csak egy parányi csillag sírjon / hogy: ő volt / aki kigondolt / aki látta / hogy bennem a remény tüze / parázslik, / és most árva / derengés vagyok nélküle”.

Nem csak egy parányi csillag siratta, természetesen, hanem családja, az OMK tagjai, pályatársai. Amit életében nem kapott meg, azt megkapta holta után... Nincs azóta olyan antológia, amely ne idézné ’56-os verseit, a Piros a vér... minden új tankönyvbe bekerült. Itt nem szerepel a műsorunkban, mert már-már lejáratásnak tűnik, újabban annyiszor idézik a Piros a vér-t. Azelőtt mélyen hallgattak róla, de Tamási egész költészetéről változatlanul nagy a csend. Komoróczy Emőkét idézem újra: „Hátrahagyott kötete (a Hazatérés) egy tiszta, makulátlan emberarcot rajzol ki az utókor előtt – az örökké vérző Bárány fehérségével és ártatlanságával.

Halálának 10. évfordulója alkalmából az Írószövetség Tamási-emlékestet szervezett. De nem halála, s nem is temetése napján, hanem 2003. jan. 16-án, azon a napon, amelyen ’56 után felszámolták az Írószövetséget. Ezt a dátumot szimbolikusnak tekinthetjük, hiszen ezzel a ténnyel kezdődött az a társadalmi hazugságösszjáték, amelynek bizonyos értelemben még ma is nyomát viseljük. A személyiséget letörni, megalázni, gúzsba kötni akaró (új s újabb) hatalmi manipuláció(k) ellen védő-elixírt kínál nekünk Tamási Lajos költészete, ezért „halhatatlan”. Sorsa, életműve tanulság és intelem az eljövendő korok számára is.

2005-ben jelent meg a Hét Krajcár Kiadó gondozásában az életmű egészét áttekintő Keserves fáklya című kötete (szerkesztette Benke László – erről a kötetről írta Jóvátételi kísérletét Alföldy Jenő). Megdöbbentő, hogy szinte visszhangtalan maradt – mondom Komoróczy Emőkével. „Úgy tűnik, mintha az Írószövetség is amnéziában szenvedne: nem akar emlékezni saját múltjára, ’56 heroikus és nagyszerű időszakára – s azokra sem, akik a rá következő évtizedekben ébren tartották a nemzet lelkiismeretét.”

Nemrégiben részt vettem és felszólaltam Tamási mellett az írószövetség valamelyik 56-os emlékezésén, amelyen még Jókai Anna is ott lehetett – ő hallgatott. – Azt ígérték, közlik a felszólalásokat. Nem közölték. Ez a feladat már a mostani elnökre hárult volna.

Most vissza a kilencvenes évek elejére!

Tamási Lajos kertjében 92 őszén hárman voltunk, amikor Lajos átadta válogatott kötetének kéziratát Varga Domokosnak. Mélyről jövő barátságunk különös pillanata volt. A költő előre látta sorsát. Lajos arról ejtett töredékes szavakat, hogy „meggy, megy, elmegy a hajó”. „Mi lesz veled?”. Ő aggódik értem? – És vele mi lesz? – Lajos nagyon rossz bőrben volt. – Ki kell találni valamit! – mondta. – Nincs mire várni.

A 80-as évek végén születő és ’92-re elhaló remény már összekuszálódott. Gyalogos riporterként tapasztaltam akkoriban: verik szét a megrokkant magyar ipart és a mezőgazdaságot, verik szét a téeszeket is lényegében azok, akik valamikor beverték a tsz-ekbe a parasztokat és a túlméretezett gyáriparban könnyen ellenőrzött munkások sokaságát tartották fogságban. Viszályok dúlták az országot, tüntetni jártunk – most kinek kaparjuk ki a gesztenyét? Ez volt a kérdés.

Az őszi kertben Lajos felidézte 56 novemberét, a meggyilkolt magyar forradalmat. Készülődött saját halálára. Könyvéről, a Keserves fáklyáról beszélt, igen töredékesen. Kihagyatták belőle a Piros a vér a pesti utcán-t, gyorsan elhíresült versét. Könyve 57 januárjában megcsonkítva megjelent ugyan, de februárban már betiltották: összeszedték a boltokból. Kisalakú, keménytáblás könyv; láttam fedelén a golyó ütötte sebet. Akinek a belső zsebében volt s megmentette az életét, az küldte el a költőnek, megköszönte neki az életét. Nekem ez a történet a költészet értelméről szól. Szerelmi vallomás az életért a szabadság Istenének.

’92 szeptember vége volt. Varga Domokos hamar elment haza a kézirattal. Tamási Lajos november 26-án meghalt. Temetése után Molnár Zoltán lakásán találkoztunk, decemberben. Sürgőssé vált a kiadó létrehozása. Kerestük – mi legyen a neve, de nem találtuk. Varga Domokos visszatelefonált, örömmel mondta, megvan a kiadó neve: Hét Krajcár! Felujjongtunk. Varga Domokosné, hét gyerek édesanyja találta meg a kiadó nevét. Hét gyerekével ő nagyon sokszor keresgélte azokat a huncut krajcárokat. Első megjelent könyvünk ’93 januárjában a Hazatérés, Móricz Zsigmond iránti szeretetünk jelenként mégis azt mondtuk, első a Hét krajcár, a jóság és szépség könyve. A Hazatérés bevezetőjét Varga Domokos írta.

A Kiadó mögött a hagyományos magyar irodalom művelői álltak teljes szellemi erejükkel és műveikkel. Azok, akik létrehozták a Móricz Zsigmond Alapítványt. Teljességre törekvés nélkül sorolom: Cseres Tibor, Móricz Virág, Tamási Lajos, Varga Domokos, Czine Mihály, Csanádi Imre, Gergely Mihály, Bárány Tamás, Jobbágy Károly, Bartis Ferenc, Tatay Sándor, Molnár Zoltán, Kuczka Péter, Simonffy András, Oláh János, Mezey Katalin meg én is és még többen is. Összesen több mint ötven író. Mércénk és példaadónk a szépség és jóság könyve, az 1908-ban megjelent Hét krajcár novelláskötet.

Cseres Tibor, az írószövetség elnöke nehezen írta alá a Móricz Zsigmond Alapítvány létrehozásának bírósági kérvényét, Kuczka Péter is siettette az aláírást, és ígérte is, hogy segít nekem, amíg beletanulok a kiadói munkába. Valóban segített. Nehezen indultunk el, pénzünk nem volt, a Lakitelek Alapítványtól kaptunk 100 ezer forintot.

Elmondom, hogy Cseres Tiborral elmentem a vállalkozók báljába, a csokornyakkendős Palotás Jánossal eljártunk egy palotást, mégsem kaptunk tőle, egy krajcárt sem. A posta vezérigazgatója volt. Ez a nagy rablások időszaka, mégis reménykeltő pillanat. A Hét krajcár kiadását a Művelődési és Közoktatási Minisztérium, a Lakitelek Alapítvány, a Hitelbank Művészeti Alapítványa és az Általános Értékforgalmi Bank támogatta. Ez egyszeri támogatás. Lezsák Sándor is szerette, becsülte Tamási Lajost. Legfőbb támogatónk a szintén harminc éves Nemzeti Kulturális Alap volt és maradt mindmáig. Általa a koldus Magyarország végeredményben mindig nekünk adta a hiányzó utolsó két krajcárt. Tamási Lajos halála életet fakasztott. Előttem is megnyitotta költői pályám, Kihalt játszótér cimmel válogatott kötetem 11 év késleltetés után, 1993-ban, éppen harminc éve jelent meg. Eljött az időm, dolgozhattam, amennyit bírtam. A Hét Krajcár szerzői akár gondoltak rá eddig, akár nem, elhihetik, hogy Tamási Lajos nélkül nincs Hét Krajcár Kiadó. Ugyanígy igaz: az 1956-os forradalom és szabadságharc nélkül nincs vérrel virágzó kis Magyarország – ez az elgondolkodtató kép Csanádi Imre költői képe. Érdemes megérteni a jelentését.

Tamási Lajos Hazatérésének bevezetőjéből ismét Varga Domokost idézem:

„Újév napján, 1923. január 1-jén töltötte volna be élete hetvenedik évét. De azt már nem győzte kivárni. Néhány héttel előbb megszakadt a szíve, s ő visszatért a föld porába, ahonnan vétetett. Így sem élt kis időt. Gondoljuk csak el: Petőfi pontosan száz évvel előtte született (…) Fura játéka a képzeletnek: mély barázdák a vénülő Petőfi arcán s galambősz fürtjei alól ránk villogó szemek. De bennük ugyanaz a láz, ugyanaz a lélek…(Szándékosan ismétlem.) Neki bőven megadatott az embernyüvő évtizedek próbatétele: lázainak lehűtése, hiteinek megcsúfolása, lelkének gyötretése-szorongatása. Kiállta-e? Vagy megtörték a rászakadó szomorúságok, szégyenek és csalódások? Erre könnyebb felelnünk, mert nem szorulunk a képzelet fura játékaira. A válasz mégse legyen se igen, se nem. Csak annyi: költő volt, az maradt, s versei mindent elmondanak. Nemcsak a költőről. A korról is, amelyben élt, s amely már jóval halála előtt maga alá temette álmait. (…) Álmok nélkül hogy lehet élni? Versei erről is vallanak. S a hitről is, amelyet álomtalan nappalokon és álmatlan éjszakákon mégiscsak őrizhet a lélek, míg maga is ki nem lobban.”

Fekete Gyulát a Szabadság, hadd nézzünk szemedbe! című kötetünkből idézem:

„A forradalom után elhallgattatva, kirekesztve, mellőzve is tette a dolgát nevenincs hivatása jegyében a költő, Tamási Lajos: a munkásművelődésnek szánta az életét. Olvasók, írók nemzedékeit nevelte a csepeli Olvasó Munkás Klubban, a szépség s az igazság, az erkölcsi és szellemi értékek tiszteletére, szeretetére. Konokul, makacsul, vasakarattal, vas-keményen. Költészetének is legkedveltebb metaforája a vas:

»Arcunk a vasnak és a fénynek / csak felemás ötvözete, / alig hogy kezdjük a beszédet / szavunk már vassal van tele, / eszméinken sötétlő bélyeg: / átsüt a vaskor vasjele. / ...Mert hulltában még ránk sütötte / a vas parancsa az erőt, / s a forrongó masszába lökve / magányunk fájdalmasra nőtt...«

Nem érhette meg a születésnapi köszöntőket, pár héttel előtte „hallgatag vasba öltözött”.

Idézett kötete záró soraiban írja:

»– Körömben itt, s majd túl a földön mi vár még s mennyi gond reám? / – Le kell még halált is győznöm...«

Legyőzte. Tamási Lajos legyőzte a halált. A világ talán legtisztább forradalmának emlékében él tovább” – írta Fekete Gyula.

Barátaim, rajtunk is múlik, hogy a magyarok legtisztább forradalmának emléke növekszik-e az időben, tudatunkban és szívünkben. Ha növekszik, akkor Tamási Lajos költészete is helyére kerül nemzeti létünkben, irodalmunkban, szívünkben és tudatunkban. Nagyon fontos, hogy az utókor megértse saját feladatát.

Nemzeti becsületünk megőrzéséért jöttünk ide a budai várba, a nemzet könyvtárába. Élve a kapott lehetőséggel, a Hét Krajcár Kiadó születésének 30. évfordulóján önmagunkért, az olvasókért, a magyar irodalomért, az olvasó munkásokért, de mindenek előtt a krajcárokat kereső szegények szellemi-erkölcsi fölemelkedéséért jöttünk ide. Barátainkért, pályatársainkért, pályakezdőkért, olvasó magyarokért jöttünk. Akiről életében, 33 éves korától alig szólt Magyarország, arról a halálában végre többet és alaposabban kellene szólnunk. Ne vegyétek rossz néven, hogy Tamásiról beszéltem legtöbbet. Varga Domokosról, születésének századik évfordulóján elmondtam a művészeti akadémián, hogy a Kutyafülűek győztek. Varga Domokos nagy családja – emberi-erkölcsi minőségében is nagy ez a család! – léténél fogva a magyar életet szolgálja. Ugyanúgy, ahogy a Kutyafülűek halhatatlan novellafüzére. Halálán túl is éltesse az Isten tehát a műveiben élő 100 éves Varga Domokost és a műveiben élő 100 éves Tamási Lajost, aki Petőfi szép napján született, s száz év után, 1923. január elsején. Varga Domokos és Tamási Lajos is minden népnek, minden embernek szabadságot álmodott. Habár másképp, mint Petőfi, mégis ugyanazért. Mondhatom bátran, hogy itt mindannyian szabadságot álmodunk. S hozzá pacsirtaszót. Mint Tamási Lajos. De az álom meghalt s a költő meghalt az álomért. Mi azonban ébresztgetjük és tovább visszük a költői álmokat. Széchenyi is azt kérte, egy 1848-as cikkében: Óh istenem, ne hagyj elvesznem puha ágyban, kályhasut mögött, ha lehet, hazámat szolgálva haljak meg.”

Az nem lehet, hogy annyi szív… A Szózatra ahányszor rádobban szívünk, újra meg újra átéljük, mit jelent hazádnak rendületlenül magyarnak lenni. Ötvenhatban Tamási Lajos a vérengző zsarnokok szemébe vágta: „Kire lövettek összebújva ti, megbukott miniszterek? Sem az ÁVH, sem a tankok titeket meg nem mentenek.” Bokor Levente költő barátom, aki velem együtt eleitől fogva Tamási Lajos mellett áll, a minap elküldte nekem Makkai Ádám gondolatát Petőfiről, azt írja: „Az észjárásában igényes és izgalmas könyv végső mondandója, hogy Petőfi nem halhat meg, amíg csak a világ szabadságharcai véget nem érnek. Az Úristen nem engedi". Nekem is tetszik ez a gondolat. Magam is így gondolom. Arany János is visszavárta barátját. A magyar nép sem hitte el, hogy Petőfi meghalt. Barguzinban végképp nem halhatott meg. Petőfi egyáltalán nem halhat meg, ahogy nem halt meg Varga Domokos sem, nem halt meg Tamási Lajos sem. Legyőzték a halált. A szabadság nem halhat meg. A rabságnak kell meghalnia. Tamási Lajos azt írja Holnap című töredékében:

„Holnap kigyúlnak majd a gyertyák / s nem hallik semmiféle nesz, / elindul sírni a szabadság, / holnap halottak napja lesz.” A halálnak kellene meghalnia.

Eleitől foga hűséges maradtam barátomhoz, barátaimhoz. Nem árultam el őket. Hűséges maradtam ahhoz a költőhöz, ahhoz az emberhez, aki suhanc koromban elindított költői pályámon, megmutatta a létezés nehezebb, de szebb, emberhez méltóbb útját. Tiszteltem, becsültem, szerettem ezt az embert, ezt a költőt, ahogy Varga Domokost is szerettem. Lehet, hogy nem is tudom kellőképpen felmérni és megbecsülni annak a jelentőségét, hogy én állíthattam össze a Szabadság, hadd nézzünk szemedbe! I. kötetét Petőfi Sándor születésének 200. évfordulóján, a II. kötetet ugyanakkor, Tamási Lajos születésének 100. évfordulóján. Belenéztem Petőfi és Tamási szemébe s én is láttam, amit Varga Domokos látott: E költők szemében ugyanaz a lélek...

(folytatása következik)

30 éves a Hét Krajcár Kiadó

Irodalmi est a Hét Krajcár Kiadó szerzőinek műveiből

az Országos Széchényi Könyvtárban

2023.szeptember 26., 17 óra

Előadó

Baranyi Liána és Kurucz Ádám Konrád

2. Benke László: A Hét Krajcár Kiadó létrejötte, Bevezető

3. Móricz Zsigmond: Judit és Eszter

Csanádi Imre: Húzd rá cigány

Tamási Lajos: Keserves fáklya

Kónya Lajos: Rózsatolva