A GYŰLÖLET MŰVÉSZETE (6.) A főbb témák és toposzok
– A Patriarchális Család, a zsarnoki apa terrorja alatt szenvedő család és a lázadó ifjú. Az ellentét természetesen „antagonisztikus” (föloldhatatlan). Kiegyezés nemek és nemzedékek között lehetetlenség.
– Deheroizálás: nemzeti hősöket és példaképeket megalázó gúnnyal támadnak az alkotók. Mintha önfeláldozó hősnek lenni nevetséges dolog lenne; Eger, Mohács, Corvin köz csak tortacsata volt.
Kovách Gergő: Reneszánsz band, Mátyás és Tinódi című alkotása a Műcsarnok 2012-es „Mi a magyar?” kiállításán. A gúnyszobor célkeresztjében a népzenei alapú rock-pop zene, mely egy egészséges, hazaszerető – konzervatív, tehát nonkonformista – életszemléletet fejez ki. Tinódi nemcsak nagy énekes költő volt, de hős is: súlyosan megsebesült, és belerokkant a török ellen vívott csatába. Hány nagy költőnk, művészünk lett hősi halott, van-e gusztustalanabb dolog, mint hősökön és háborús mártírokon gúnyolódni? Balassi Bálintot Esztergom visszavételekor érte halálos ágyúlövés, Gérecz Attila az 1956-os Forradalomban esett el, és a legnagyobbnak „szent nevét”, kiről Arany a Walesi bárdokban így ír: „Elhullt csatában a derék”, egy utolsó Parti Nagy Lajos hogyan merészelhette gúnyversikébe tűzni? Jancsó Miklós Oda az igazság című filmje a deheroizálás iskolapéldája.
Ötszázmillió forint vérverejtékes, magyar közpénzből készült. A „mester” évente több filmet is rendezett! Mátyás végig trágár, obszcén kifejezéseket használ a nézhetetlenül vontatott unalomfilmben. A fenti képen láthatjuk, hogy a rendező a történelmi tudatot szándékosan összezavarja, humanista királyunkat kortársa, Vlad Tapes ( Drakula) oláh vajda uralmi módszereivel vádolja. A cinikus gúny művészete a Jancsóé. Mostan szexuális zaklatási „metoo” botrányoktól hangos a média, pillantsunk vissza az időben, kik a felelősek a filmiparban, színházi életben és a médiában a tarthatatlan erkölcsi állapotokért? Köztudott, hogy Jancsó, mint Caligula orgiázott közpénzből már pártállamban, a hatvanas évektől. Senki nem merte feljelenteni, mert élet-halál ura volt a filmszakmában, mögötte állt a párt, Acél kegyence volt, miközben álellenzéki pózokban is tetszelgett. Filmvetítéseken meztelen statisztanők ezüsttálcán szolgálták fel a koktélokat a két nyúlkálós-tapizós főszatírnak, Hernádinak és Jancsónak. Egy fiatal széplánynak valamelyik filmjében meztelenül kellett lovagolnia, leesett és meghalt! Nem lett ügy, még az újságok sem írták meg. Kengyel, nyereg és csizma nélkül lovagolni, olyan veszélyes, mint bukósisak nélkül jégen motorozni, kaszkadőrmutatvány. A Kádár-„paradicsomban” akármekkora párttitkár lehetett egy üzemvezető, csak megvakarták a dolgát, ha halálos üzemi baleset történt, de a filmipar oligarchái szabadon pusztíthattak, mintha valami titkos társaság védte volna őket. Hernádi Gyula a Jancsó Miklós szeretői című könyvében ellenállhatatlan Casanovának írja le bűntársát. A gyűlöletművészek a hazugság nagymesterei, mindig ferdítenek. Gondoljunk Gábor Zsazsa híres mondására: „Egy gazdag férfi nem lehet ronda.” Azaz, a hatalom vonzóvá tesz.
– Undorkeltés a szentséggel szemben. Most a hazai gyűlöletművészettel foglalkozunk, de nem megkerülhető a nyugati előképek megemlítése. A bécsi akcionisták, élükön Hermann Nietsch „Orgia Misztérium Színházával” a kereszténység és a „nyárspolgári” életrend elpusztítását tűzték ki, már a hatvanas évektől. Damien Hirst kortárs angol „képzőművész” rothadó állattetemeket „értelmez szoborrá”, Serano amerkai „képzőművész” saját vizeletébe helyezett Krisztus-keresztet állított ki... sorolhatnám az előképeket.
Győrffy László „Nem érzek hálát, hogy részt vehetek a teremtésben” című, különös kegyetlenségű gyűlöletinstallációja a keresztény hit központi misztériumát, az eucharisztia csodáját, az utolsó vacsora megemlékezését, az úrvacsorát támadja. A tizenkét tányéron ürülék található. Protestánsok és katolikusok hiába tiltakoztak, a baloldali, szegedi városvezetés nem zárta be a Szegedi REÖK kiállítását 2012-ben.
– Bűntudatkeltés – lélektani nyomásgyakorlás ártatlan emberekre, akik már életkoruknál fogva sem lehettek háborús bűnösök.
Berlini Holokauszt emlékmű, Peter Eisenman alkotása. A Reistag közelében található, hatalmas, tizenkilencezer négyzetméter, azaz két hektár területet elfoglaló 2117 darab hatalmas betontömb. A 27 millió euróból, tehát 8.1 milliárd forintból épült alkotás a rondaság apoteózisa. A betontömbök örök időkre ott nehezednek roppant súlyukkal a német lelkiismereten, a dédükunokák is eredendő bűnben születnek, bűn, hogy élnek. Íme a kellemetlen, tolakodó, hatásvadász, kegyeletsértő gyűlöletművészet, mert mi más az, ami szándékosan, ártatlanoklat vádolva, rossz érzést kelt? A tömbök közt gördeszkázó, ugráló, szelfiző fiatalokban ezek az ormótlan akadályok semmilyen együttérzést, gyászt nem ébresztenek, és ez nem az ő bűnük, hanem a művész hibája, Az absztrakt formanyelv a történelem és jelenkor összekapcsolására alkalmatlan.
– Káoszteremtés – gyakran dilettánsok szabadcsapatainak bevetésével. Az alkotó e graffiti elkészítéséhez az életét kockáztatta. Az országcsúfító szándék, a tiszteletlenség „művészete” ez. A károkozás évente milliárdokban mérhető, mert eltüntetésük komoly technikai probléma, a műemlék házfalakon rikító firkák megtörik a történelmi hangulatot, mintha Chopin zenéjét bömbölő punk zene nyomná ki az akusztikus térből.
Hallottam egyetemen tanító művészettörténésztől: „a graffiti korunk népművészete”. Hogyha Hencze Tamás Kossuth-díjas „festőművész” e mázolmánya művészet, akkor a fenti graffiti is legyen az. A különböző avantgárd törekvések visszaélnek azzal, hogy az esztétika tudomány a művészet fogalmára nem tud egzakt meghatározással szolgálni. Ez a művészet indeterminizmusa: már a Tao Te King is azzal a sorral kezdődik, hogy a „Taonak neve nincs”, tehát meghatározhatatlan. A meghatározhatatlanságnak fölfelé, a spirituális mezők felé nyitottságot kellene jelenteni, de ez a „művészet” a kárhozat kapujában toporzékol.
A Hencze Tamások rondaságkultuszát is gyűlöletművészetnek kell neveznünk, annak ellenére, hogy az absztrakt expresszionista festészetben nincsen konkrét célszemély, célnemzet, és gyűlölet-toposz, de a kellemetlen látványhatások keresése, zaklatás, tehát lélektani nyomásgyakorlás a nézőre. Imperialista erőszakosság, ha valaki a fentihez hasonló mázolmányokkal nevet, rangot, díjat, pénzt követel a művészeti szcénában, kiszorítván igazi művészeket. Az avantgardisták tényleg olyanok, mint egy gárda, összetartanak, elállják a keresztutakat, uralják a terepet, befurakodnak a művészeti intézményekbe. Korunk poshadt akadémizmusát úgy hívják, hogy posztmodern-avantgárd. A fiatalabb gyűlöletművész generációk meg sem próbálnak már ilyen korszerűtlen és hatástalan formanyelven megszólalni, vizuális bűncselekményeiket alaposabban kidolgozzák. A Ludvig Múzeumnak szinte alig van látogatója, a belépőjegyekből még a villanyszámla töredéke sem jön be. A hetvenes évek sivár modernizmusa elijeszti a közönséget. Ma a merészség a visszatérést jelenti a normálishoz: konzervatív forradalom. Ennek az új merészségnek legnagyobb mestere Makovecz Imre volt, kinek halhatatlan életműve konzervatív, szecessziós szembefordulás – szándékosan kerüljük a baloldali „lázadás” kifejezést – a kockaházak falansztervilága ellen.
Makovecz építészetének gazdag gyökérvilága van a magyar képzőművészetben. Íme a szeretetművészet, írásunk tárgyának inverze, az elfelejtett, gödöllői mester, Remsey Jenő Feleségem portréja című festménye.
(folytatjuk)
Korábbi részek:
A GYŰLÖLET MŰVÉSZETE (2.) A nyelv több, mint információtovábbító kódrendszer...
A GYŰLÖLET MŰVÉSZETE (3.) Szentendrei „liberális művészértelmiségünk” már a rendszerváltás...
A GYŰLÖLET MŰVÉSZETE (4.) A bérgyilkosok sokan vannak,mert siker, pénz, díjak...
A GYŰLÖLET MŰVÉSZETE (5.) A fenti szégyensort százig folytathatnám, de kik a célszemélyek...
Comentários