top of page

A SZÉLGYŰJTŐ (Deli Mihály elbeszélése)





Az emberek csodálkoztak, vagy legyintettek, sokan hülyének nézték. Mégis, a világ bármelyik pontján, mindig nagy tömeg verődött össze, amikor szelet gyűjtött. Ha megkérdezték, mi végre, csak annyit mondott, valakinek ezt is meg kell tenni. A valódi okot elhallgatta.


Hosszú évek kitartó és állhatatos munkájával, precízen kidolgozta a gyűjtés technikáját. A gyűjtővászon anyaga volt a legfontosabb. Marhahólyag, juharlevél, fecsketoll, len, fenyőgyanta és egy titkos nedv keverékéből állt össze a speciális szövet. Erősnek, mégis rugalmasnak kellett lennie. A szövödében sokat kínlódtak az elkészítésével, de amikor sikerült az elvárásait teljesíteniük, már gond nélkül szállították a tekercseket.


Az állványzatot, amely a gyűjtőszövetet tartotta és mozgatta, maga szerkesztette és építette. Ügyelt a könnyű szállíthatóságra, a szerkezet egyszerű felállíthatóságára, a stabilitására. Éveken át tanulmányozta, elemezte és katalogizálta a széltípusokat, az előfordulási helyüket, a helyek megközelíthetőségét, az évszakok és egyéb befolyásoló tényezők szerepét; az előfordulási helyek társadalmi-politikai-gazdasági viszonyait. Kidolgozta a begyűjtendő széltípusok raktározását, regisztrálását, feldolgozását.


Szél, szellő, vihar, orkán, tájfun, légáramlás, fuvallat, förgeteg (fergeteg), széllökés, légvonat, széljárás, szélroham, forgószél… – s mindezeknek különböző fokozatú intenzitása, sebessége, páratartalma, hőmérséklete, illata, iránya, időtartama etc.


Alapos mérlegelés után, a helyszín kiválasztását követően, az állványzat és a szélgyűjtő vászon megérkezésével, kezdetét vette az akció műszaki felépítése, majd meteorológiai előkészítése, ezután gyakorlati kivitelezése, s végül spirituális befejezése. Az állványzatra feszített vászon, mint egy vitorla öblös íve, befogadta az adott széltípust, összegöngyölődött, szellemes technikával légmentesen bezáródott, és a szerkezet összecsukódva, tokba csúsztatta az anyagot. A tok szintén légmentesen záródott. S ezzel az akció befejeződött.


A bámész tömeg csodálkozott, nevetgélt, okoskodott; próbálták szóra bírni a Szélgyűjtőt, de ő a tapasztalatok szerint jobbnak látta, ha csak közhelyeket mond, vagy elvicceli a dolgot. Ritkán adódott alkalom, hogy olyan valaki kérdezte, aki (érdeklődő kérdésiből sejthetően) nemcsak komolyan vette őt, hanem át is élte az eseményt. Ezekkel névjegyet cserélt. Nem akart sokat beszélni a szélgyűjtésről, még az elején tartott. Járt Nepálban, a legmagasabb hegyek között, Szibériában, a Csendes óceán közepén, a Hortobágyon, a Vezúv lábánál, a Viktória vízesésnél, a Grand Kanyonban, Grönlandon, Amszterdam sikátoraiban, a Núbiai-sivatagban, Peruban, Szentpéterváron, Pekingben, Hirosimában, az Eiffel torony tetején, Lisszabonban, a Margit hídon; utcákon, háztetőkön, erdőkben, repülőtereken, lépcsőházakban… etc. Ugyanott több alkalommal, más és más év- és napszakokban. – A széltokokat gondosan jegyzetelte, archiválta, bár mosolygó szkeptikusággal tudatában volt, hogy ezek a szavak-számok, szubjektív benyomások, csak szánalmas fontoskodások a lényeghez képest.


Volt, hogy éppen a vállán cipelte be az aktuális széltokot a raktárba, amikor a portás kisfia megkérdezte: „Mit tetszik cipelni abban a zsákban?”

– Ebben szél van.

– Minek a széle?

– Semminek a széle, hanem a szél, ami fúj.

– Na, de komolyan…!

– Hát mondom.

– Megmutatná?

– Sajnos nem lehet, mert elszáll.

– És akkor?! Örökre ott van?!

– Igen.

– És soha senki nem láthatja, mert elszáll?!

– Úgy van.

– És hogy néz ki a szél?

– A szél nem látható. Amíg fúj és érzed, a tiéd. Ez itt már csak az árnyéka.

– Hülyéskedni tetszik, mi?!

Ezen kicsit megsértődött, de mivel egy gyerekről volt szó, nem mutatta. Azzal zárta a beszélgetést, hogy:

– Gondold azt, valami titok van a tokban. Nem tudjuk, hogy mi, mert ha kinyitnánk és megnéznénk, nyomot sem hagyva, rögtön elillanna. Tehát csak addig van, amíg nem látjuk, nem tudjuk. Ezért mindenfélét gondolhatunk róla. Olyan, mint egy mese. Például te is gondolsz most valamit, de nem mondod, én meg nézem a szemedet, és megpróbálom kitalálni, mit gondolsz. De te meg nem, és nem mondod.

– Na, és mit tetszik látni a szememben?

– Ahogy te se mondod el, mire gondoltál, úgy én se.

– De én szívesen elmondom.

– Persze, kiolvastam a szemedből: butaságnak tartod, érdekesnek, érthetetlennek…

– Jó, és erre mit tetszik mondani?

– Szeretem ezt csinálni, fontosnak tartom, mert senki más nem csinálja.

– Ennyi?

– Ennyi a közölhető. A többi néma csend. Mondjuk titok.

– Akkor csak állunk és nézzük egymást némán?

– Dehogy, hát látod, beszélgetünk. Csak lehetnek olyan dolgok, nevezzük tehát titkoknak, amiket nem mondunk ki, és mégis vannak, velük együtt jövünk-megyünk, élünk rendesen.

– Jó, de akkor sem értem, mi értelme tokba tenni a szelet.

– Tudod, ez olyan, mint egy lexikon. Csak nem szavak. Majd egyszer megérted.

– Én mindent megértek, ha értelmesen tetszik elmagyarázni.

– Nem vagyok elég érthető?

– De, csak ez a szél a tokban… háát… kicsit furcsa…

– Nem kicsit! Nagyon furcsa! Nagyon! Ezért olyan izgalmasak az igazi titkok!


A Szélgyűjtő hűséges barátja egyszer megállította:

– Te, erről az egész őrült mániádról Csontváry jut az eszembe. Ő is ugyanígy mászkált a világban a „vitorlavásznaival”.

– És ezzel ki is fúlt a hasonlóság.

– Jó, jó. Csak féltelek. Őt is hülyének tartották, mint téged.

– Te is?

– Nem, dehogy! Csak féltelek, nehogy becsavarodj.

– Teljesen egyenes és józan vagyok. Ahogy a maga módján a festő is az volt. Egy zseni.

– Az, az, persze. Csak beleőrült.

– Na és?! Ki érdekel. Ó, jaj, kit érdekel szegény Csontváry, amikor itt vannak a képei! Föláldozta magát a képekért. Elcserélte magát. Van ez így. Én nem vagyok művész. Annyi kicsi hasonlóság van közöttünk, hogy Neki is súgott az angyal, és én is éreztem valami ilyesmit. Jött a súgás, hogy nekem kell összegyűjtenem a szeleket. Regisztrálnom a szélféleségeket. Mert kiderült, hogy a szélféleségek: karakterek. Embertípusok. Üzenetek, variációk, sugallatok. Azon belül különböző intenzitásuk. Minden ember egy valaki. Lehet igazi géniusz, vagy kismester, vagy amatőr. Lényegét tekintve: „lélekszél”, lélektekercs, emberbőrben. Semmi közöm a Festőhöz. Imádom, leborulok előtte, vagyis a festészete előtt, de én másról beszélek. Egyébként, ha már szóba hoztad a Mestert, ki tudná megfesteni a szelet?! Na, nem a dülöngélő fákra, a kavargó falevelekre, gomolygó felhőképekre gondolok, vagy valami absztrakt pszichózisra. Az én széltekercseim olyanok, mint egy-egy felfedezetlen-feltáratlan lascaux-i vagy altamirai barlang. Pontosabban azok a barlangok, amelyekben ha megnyitják őket, a fénytől, a levegőtől megsemmisül minden. Ámbár, legyünk őszinték, a lascaux-i vagy altamirai barlangrajzokkal is mire jutottunk?! Soványka az a magyarázat. Az igazi titkok-üzenetek alig-alig jönnek át. (Megsüvegelt tudományos, kultúrtörténeti dumák.) Vannak, akik kinevetnek. Én meg rajtuk nevetek. Görcsösen kapaszkodnak, markolják az élet dolgait-tárgyait, de mit tesznek majd, ha nem lesz mit fogniuk? Tehetetlenül viszi majd őket a szél? – A szél nemcsak egy illékony meteorológiai kategória. A szélben emberek, növények, állatok, a kövek-földek illata kavarog. Nemcsak a természet kelti, és nemcsak eltűrjük-elszenvedjük-használjuk. A szél híreket hoz-visz, ölel, cirógat, megtisztít, megfenyít; velünk él. Mondhatod, hogy: „szél, és kész!”, elemezheted racionálisan, sőt, misztikusan… Szerintem mágikus hatása van. Nem akarom ezt rátukmálni senkire, elvégzem, amit kell, ennyi a feladatom. – Persze elárulhatom, úgy kezdődött, az volt az ’angyalhang’, hogy ültem a szobámban, állt a levegő, kibírhatatlan kánikula volt, kinyitottam a lépcsőház ajtót, és abban a pillanatban a semmiből lágy huzat kerekedett. Simogatott, sziszegett, zenélt, sugdosott; csak álltam ott, mint akit váratlanul megöleltek. Belém nyilallt: össze kell állítanom a „szél-periódusos-rendszert!” Az ásványokkal szemben a megfoghatatlanságok teljességét. És rögtön tudtam, hiábavaló vállalkozás lesz. Mert az ásványok az anyagi világ elemei, a szelek pedig, hiába földi kötődések, megfoghatatlanságukon túl szellemi hatások. No, ez az én reményteli bukásom. Ugyanis mi a szél szellemi tartalma? Amit beleképzelünk? A hangulatunk? A létegységünk? A természet és lélekvoltunk organikussága? Lehet, mindezek is, meg valami kimondhatatlan titok. – …Egyszer ültem Badacsonyban a diófánk alatt, nem volt sem hideg, sem meleg (a ’langyosság’ giccses semmitmondó szó itt), mert a pillanat túl volt a hőmérsékleten, egyáltalán a meteorológia rendszeren. Érdektelen volt a napszak, az évszak, sőt érdektelen voltam én magam is, egy „hosszú” pillanatra kikapcsolt az agyam, visszahúzódtak az érzékeim, csak azt éreztem, mint amikor azon a régebbi angyali napon a „huzat megszólított”, hogy „úgy vagyok, hogy nem vagyok”. Támaszkodtam a diófának, lehunytam a szemem; szélcsend volt! Tökéletes mozdulatlanság. Valami mindenen túli beteljesedettség. Nem béke, nem nyugalom, nem boldogság. Hanem maga az isteni teljesség… Nem az érzése, hanem maga Az! Nem emlékszem meddig tartott: pillanatokig, percekig, egy órán át? – Amikor visszaléptem a ’valóságba’, tudtam, hogy ez volt a visszaigazolás. Szelet kell gyűjtenem, amíg csak élek. Racionálisan nincs semmi értelme, mondhatják: hóbort, megszállottság. És elégtétellel sem tölt el, boldoggá sem tesz. Különösebb örömöt sem ad. Egyszerűen meg kell tennem. Nekem kell megtennem, és a ménkűbe is, pont azért mert semmi értelme! Ez felfoghatatlan, senki nem értheti. Talán ez benne a lehetetlen nagyszerűség. A Festőnek még ott vannak a hátramaradt képei. A fogható csodák. Nekem viszont csak a megfoghatatlanság titka adatott; a ’csoda’ szó ez esetben értelmezhetetlen. Földi értelemben legfeljebb pszichiátriai kategória. – No, kellőképpen összezavartalak? Vagy megijesztettelek? Nem olyan misztikus ez. A főbb szelek már megvannak; és mondhatom, egészen máshogy járkálok így a világban, az utcákban, a gangon, bárhol. – Hát ennyi az egész. Azért ne hidd, hogy reggeltől estig az eget kémlelem. Valahogy inkább fordítva, mintha az ég figyelne engem. Jelez, ha menni kell, s én már indulok is…



Deli Mihály elképesztően tartalmas, elegáns új könyve magánkiadásban, magánforgalomra született, ne keresse, nem kapható! (a Szerk.)










90 megtekintés

Comentários


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page