A törésvonalon ülök keresztben – Itt a piros, hol a piros – Két hozzászólás egyik cikkünkhöz
Az eredeti cikk fejezetei itt olvashatók:
Varga Domokos György: KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY: ÚJ TÖRÉSVONAL. Kettészakadó társadalmak, családok. Tisztelt Olvasó!
Életveszélyes keverék
Parasztian egyszerű gondolkodásom (és meglátásom) alapján ezt látom: Az emberiség egyik oldalon (tudomány, technika) elképesztően magas fokra hágott. Gondoljunk például a tömegvonzás hullámainak mérésére, amely az atommag méretének tört résznyi elmozdulását képes érzékelni. A másik oldalon, a társadalomszervezés és a politika oldalán pedig civakodó gyerekek módjára állnak szemben egymással állig fölfegyverzett hatalmak. Könnyen lehet, hogy a kőkori, barlanglakó ember ezen a téren józanabb volt. És nem voltak a kezében olyan fegyverek, amellyel néhány óra alatt el lehet pusztítani az emberiséget és a csodálatos, földi élet nagyon nagy részét. Ez a két dolog együtt életveszélyes keverék. Másrészt, nem csak a saját, politikai hülyeségünk veszélyezteti a Földet és a földi életet. Ne beszéljünk a jelenleginél sokkal fertőzőbb és sokkal halálosabb vírusjárványokról, mert az, még ha ki is irtaná az emberiség 90 százalékát, csupán néhány évszázados hullámvölgyet okozna, vagy még annyit sem. Baromi szívós fajta vagyunk. De például egy néhány km átmérőjű kisbolygó becsapódása, vagy egy szuper tűzhányó kitörése, mint amilyen például Nápoly környékén ólálkodik a föld alatt (és 40 000 éve, egyszer már majdnem elpusztította az emberiséget), vagy valami más kozmikus csapás, mint egy közeli szupernóva robbanása, vagy ha belekerülnénk egy közeli gammasugár kitörés csóvájába, stb., stb., stb., pillanatok alatt végezhetne – teljes mértékben – az emberiséggel. Rettentően elbizakodtunk azáltal, hogy ilyen katasztrófa sok millió év óta nem következett be, és addig meg nem nyúlik vissza az "emberemlékezet"... Szóval, hogy' van az a mondás az Ember tragédiája végén? Ember küzdj és bízva bízzál, valahogy így. Hát ezt tehetjük....
A törésvonalon ülök keresztben
A „Tisztánlátók” negyedik részének elolvasása után, egy kicsit úgy érzem magam, mint aki a törésvonalon ül keresztben, lovagló ülésben.
Írásod elolvasása előtt alig foglalkoztam az egész járvány-hacacáréval, ezért a különböző törésvonalakról sem tudtam, de ha tudtam volna, sem sokat törődtem volna velük. Az életnek a szép oldalával foglalkozom, mert rövid az élet (különösen 85 után), és kár törődni olyasmivel, ami elveszi az ember kedvét, idegesíti, vagy akár fölháborítja.
Tudom, hogy ez súlyos struccpolitika, sőt azt is tudom, hogy ilyen életszemlélet mellett (hát még ha az ember a mindennapi politika terén is így gondolkozik) könnyen lehet, hogy akik nem így élnek és nem így gondolkoznak, hamarosan olyan világot teremthetnek, amelyben számomra már csak fölháborító dolgok léteznének.
Azt hiszem, hogy az énfajtámbeli embereknek ki nem mondott vagy végig nem gondolt, és ezért be sem vallott reménye, hogy lesznek – vannak – elegen, akik a fölháborító világ létrehozását megakadályozzák. Sajnos az is lehet, hogy ez hiú remény.
Teljesen igazad van abban, hogy a gyerekbetegségek elleni oltás és a jelenlegi „oltakozás”, két egészen különböző dolog. Az első esetben pontos adataink vannak arról, hogy az oltások bevezetése előtt a gyerekeknek hány százaléka halt bele a betegségekbe és hánynak volt utána valamilyen maradandó, életreszóló nyavalyája. És noha az oltásokba is belehal néhány – nagyon kevés – gyerek, kötelezővé lehet tenni a sokkal nagyobb gyerek-százalék érdekében, akik így életben maradnak. Sajnos ezt el kellene ismernem (le kellene nyelnem) akkor is, ha saját gyerekem halna bele egy ilyen oltásba. A koronavírussal kapcsolatban meg mi a helyzet? Nem tudjuk, milyen mellék-, vagy utóhatásai lehetnek a lóhalálában összebütykölt oltóanyagoknak. Nem tudjuk, hogy mennyire hatékonyak a jelenlegi vírussal szemben. Viszont tudjuk, hogy a vírus nagyon változékony. Nem tudjuk, hogy az oltás a változatok ellen is használ-e? Előfordulhat, hogy mikorra mindenkit beoltottak, a vírusnak az a változata, amely ellen az oltóanyagokat kifejlesztették, már eltűnt a világból. Nem tudjuk, hogy a vírus valójában mennyire fertőző és mennyire halálos? Állítani nem merem, de könnyen lehet, hogy az egészet rettentően eltúlozták. Azért nem merem állítani, mert az államok szinte azonos idejű és azonos módon bevezetett – esetleg a célon túllövő – intézkedései nem történhettek egy háttérhatalom parancsára. Ennyire megszervezettnek – ma még – nem tartom a háttérhatalmat.
Azonban mindezt a bizonytalanságot egybevéve és összegyúrva, olyan helyzetet kapunk, amelyben merénylet az emberiség ellen az oltás kötelezővé tétele. Márpedig, ha egy halom dolog elvégezhetetlen, megengedhetetlen lesz oltási igazolás nélkül, akkor az gyakorlatilag azonos a kötelezővé tételével.
Az oltás hatékonyságának valójában teljesen ismeretlen mértéke mellett, van még valami erősen meggondolandó, helyesebben megszívlelendő dolog: azt tudjuk, hogy olyan valaki is terjesztheti a vírust, aki nem beteg, mert valamilyen okból kifolyólag nem tört ki rajta a nyavalya. Van-e különbség azok között, akik saját imúnrendszerüknek (mint tudod, szándékosan írom így, ahogy ejtjük) köszönhetik a meg-nem-betegedést, és azok között, akik a védőoltás miatt ellenállóak? Mert, ha nincs, akkor egyáltalán nincs kizárva, hogy a beoltottak is terjeszthetik – nyakra-főre – a vírusokat. Igaz, hogyha elérhető lenne a megkívánt cél – ugyanis hogy az oltás teljesen véd és mindenki be van oltva –, akkor ez a vírusterjesztés már senkit nem zavarna.
Írásodban említed, sőt, szinte fő témája: a személyes szabadságvesztés elharapódzása, a kötelező bukósisakok, kötelező biztonsági övek és most már szinte kötelező autó-légzsákok következményeképpen. Nálunk kötelező kisgyereket bénára kötözni egy gyerekülésben, ha autózni akarsz vele. Valami olyasmiről is hallottam, hogy valahol, valamit (talán adóbevalló ívet), csak számítógépen keresztül benyújtva fogadnak el! Szóval köteleznek mindenkit a számítógép megvételére, kezelésének megtanulására, vagy valamilyen segédkező személy szolgálatának igénybevételére. Arról már nem is beszélve, hogy a legfényesebb napsütésben is megbüntethetnek, ha nem kapcsolod be az autód lámpáját. Ezen a téren teljesen egyetértek veled. 85 évesen se jutna eszembe bukósisakot a fejemre erőltetni, ha kedvem lenne kerékpározni...
Az orvos által javasolt C- és D-vitamin habzsolást én nem ajánlanám, mert nem olyan, aminek túlzásba vitele ne lehetne káros. A C-vitaminnal kapcsolatban két tényről nem árt tudni. Az egyik, hogy a fölösleget a szervezet kiválasztja, tehát az önmagában nem káros. Csakhogy ez a fölösleg-kiválasztás olyan tökéletesen működik, hogy egy bizonyos, túlzott mennyiségnél a szervezet többet választ ki, mint amennyit kellene, tehát a túl nagy vitamin-bevitellel vitaminhiányba eshetünk (mondhatnám, a ló másik oldalán). A másik, hogy a C-vitamin paprikában, citromban és talán mindenütt, ahol természetesen fordul elő (még talán a savanyúkáposztában is), bizonyos anyagok (például flavónok) társaságában létezik, amelyekkel együtt fejti ki áldásos hatását, s ez ezeknek az anyagoknak az együttműködéséből, szinergiájából adódik. Tehát az ember így sokkal jobban jár, ha megeszik egy zöldpaprikát, vagy, ami még jobb, egy csokor petrezselymet, mint akkor, ha tablettaszámra nyeli a meztelen aszkorbinsavat. A D-vitaminból meg kimondottan káros lehet a túl sok (nem akarok hülyeséget mondani, de azt hiszem, az erek rugalmasságát csökkenti, vagy a csontok törékenységét növeli, vagy valami hasonló nyalánkságot okoz). Az orvosok szerint nálunk európaiaknál az emberek 60 (vagy 80?) százaléka D-vitamin hiányában szenved. Fenét! Csak a határvonalat, amely alatt szerintük már vitaminhiány garázdálkodik, túl magasan húzták meg. Ha 40 000 éve koromfeketén jöttünk Afrikából és aránylag hamar kifehéredett a bőrünk, akkor ez azért van, mert a fejlődés rém bölcsen működik. Ha nem lenne bennünk elég D-vitamin, ami a napfény hatására keletkezik a bőrünkben (és ami egyébként aránylag hosszú időre tárolódik, tehát nem kell szinte naponta pótolni, mint a C-vitamint), már rég kitalált volna a természet valami más, de biztosan csodás megoldást. 40 000 év 2000 nemzedék, ha átlagosan 20 évet számolok egy-egy nemzedékváltásra. Ezalatt bőven volt idő a probléma megoldódására.
De ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy nem bízom az orvosokban. Mindegyikben bízom. Remélem, hogy nem kerülök rossz orvos kezébe, vagy ha mégis, rajtam nem ront el semmit. És ha mégis elrontana valamit – aminek nagyon nem örülnék – nem venném rossz néven, egyszerűen azért, mert emberek vagyunk. 2018 júliusában iszonyatos náthát, köhögést, torokfájást kaptam Pesten, ami másfél évig nem múlt el nyomtalanul. Hiába vizsgáltattam magam, többször is, nem találtak semmi olyat, amitől betegnek kellett volna lennem. Akkor még nem ismertük a Covidot, de mióta megismertük, gyakran gondolok arra, hogy azt én talán már több mint másfél évvel az elterjedése előtt valahogy megkaphattam. Aztán tavaly nyáron a szívemmel bajlódtam. Már alig tudtam járni több mint 50 métert pihenés nélkül, mégsem tudott kimutatni semmit a rengetegféle vizsgálat. Aztán egy orvosnő az itteni kórházban azt ajánlotta – noha nem talált semmit a bicikliző EKG-n –, hogy katétereztessem meg a szív-koszorúereimet. Kiderült, hogy három ér is csúnyán el volt szűkülve és közvetlenül a szívszélhűdés előtt álltam, ez pedig halálos is lehetett volna. Nosza, belém nyomtak négy drótcsövecskét. Most egyelőre kijavítottan működöm.
Más ember valószínűleg szidná a hülye orvosokat, akik ilyen súlyos baj ellenére sem láttak semmit. Én meg azt mondom, hogy a legjobb módszerekkel és a legjobb műszerekkel vizsgáltak, és ha mégsem találtak semmit, akkor valószínűleg én sem találtam volna...
Írásodnak arra a tárgykörére, amely a tudományhívőséget, vagy az anyagi világon túl létezőkben való hitet érinti, itt nem térek ki, mert az száz oldalra való vélemény lebegtetése lenne (csak egy ujjal írok...!). Remélem, hogy arról majd egyszer talán elbeszélgethetünk egy személyes találkozás alkalmával.
Gratulálok a szöveghez, tényleg nagy mű. Csak a hosszúsága miatt félő, hogy nem fogják elegen elolvasni. (Úgy is mondhatnám, hogy talán nem olvassák el annyian, mint én...)
Gy. Gábor
Itt a piros, hol a piros
Amikor még virágzott a felsőoktatás, egyetemem, ahol dolgoztam, igen sok hallgatóval bírt, félévente volt 1000-1500 hallgatóm. Sok nagytermi előadást tartottam 3-400 főnek. Télen igen sokan köhögtek, krákogtak közülük. El-elkapott az influenza. Volt úgy, hogy a saját mondataimat sem értettem, úgy zúgott a fülem, de az órát meg kellett tartani, így a kötelező irodalomnak megadott, általam írt egyetemi jegyzetből olvastam fel a mikrofonba a következő részt. Aztán kormányrendelet szabályozta, hogy legyen üzemorvos, és lett influenza elleni oltás. Attól kezdve minden évben beoltottak és a probléma megszűnt.
A csúcstudományt a nagypénzű világtársaságok pénzelik leginkább, bár az államok is adnak rá, de sokkal kevesebbet. A megtérülést is intézik közben, s arra a hírközlés a legalkalmasabb befolyásoló, amire e társaságok részéről szintén jut elég pénz: a törekvéseik ráerőltetésére a lakosságra a média által. Miközben a tudomány és technika áldásait is élvezi az ember, a természet tönkretételét, kizsákmányolását nem igazán érzékeli a nagy zajban. A zaj olyan, mint az itt a piros, hol a piros játék. Aki abba belemegy, kívülről úgy látta, hogy meg tudja majd jegyezni, melyik doboz alatt marad a három közül a piros. Aztán mégis elbukja (mert a játékmester csal: észrevétlenül kiveszi a pirosat, így egyik alatt sem lesz). A mi bukásunk betegségekkel, egyéb tragikus dolgokkal jár együtt. Összevissza keverten ismerjük a dolgokat, és már nem tudunk eligazodni. Talán nem is igazán cél ez a befektetők (gyógyszerlobbi) részéről, mert ha mindenki elég okos fogyasztó, felhasználó volna, nem koncentrálódna a pénz és a hatalom. Persze az koncentrálódik magától is, még csak erőltetni se kell, hanem az ellenkezőjére kellene törekedni, főként a betegségmegelőzésre, egészséges életmódra, stb., de akkor meg nem lenne divattá tehető és keresett cikk a sok-sok hirdetett elixír, a „tudományos és technikai haladás” áldásos eredményei.
Most itt tartunk. A leghelyesebb a mostani vírushelyzetben, ebben a „pandémiás” esetben a felelős kormány helyébe képzelnünk magunkat. Vagy a felelős szülőkébe. Előbbi nehezen megragadható, utóbbiban is az optimális tájékozódáson van a hangsúly, nem annyira az elemi kritikán.
Az agyműködést még nem ismerjük teljes egészében, de a társas lélektant már feldolgozták annyira, hogy az emberek befolyásolása – ha vannak arra vállalkozók – célhoz érhessen. Vagy legalábbis azt higgye az is, aki magánérdeket, és az is, aki közérdeket képvisel, hogy célhoz ér.
Egyiknek sem érdeke, hogy az emberi nemtudásról értekezzen, beismerje az intézkedők nehézségeit, elbizonytalanítsa az emberek tömegét. Pedig a filozófia már bizonyította a magánvaló világ s az emberi megismerés nyújtotta végtelen különbségét (noumenális és jelenség világ). A monizmus egyszerűsége és kizárólagossága mellé a dualizmus lépett, de még mindig megtévesztési céllal. Hegel anyagfogalma pszeudoszellem, Marxé-Leniné-Lukácsé epifenomenon, azaz kvázi szellem. Ezért van szükség elméleti továbblépésre a három vagy több elvűség felé: lélek + test = ember, ember + társadalom = emberiség, ahol a szellemi programozás az anyagon, anyagban hozza létre a valóságot, az élővilágot és az emberi valóságot. Ennek a különbségnek a figyelembe nem vétele igen nagy veszély, de egyúttal a nehézségeink megoldása terén igen nagy remény is. Mindkettőre látunk példákat csőstől napjainkban.
És aki bevallja az emberiség tudatlanságát azokon a bizonyos területeken, az gyengének látszik és eltiporják, de ugyanakkor az alaptalan magabiztosság akár az egész emberiség pusztulásához vezethet.
Most már a véletlen vagy felelőlenül kirobbantott atomháború is felsorakozott a két végleges pusztító mellé, amit megemlíthetünk (és én mindig el is mondtam a hallgatóimnak): a 10 km-es vagy nagyobb átmérőjű égitesttel való ütközése Földünknek, és egy ismeretlen pusztító vírus gyorsabb elterjedése, mint az ellenszeré. E két valódi nagy és állandó veszély elhárítására még több pénzt lehet csatornázni. Az előbbire az űrkutatásra szánt pénzekkel már irányt vettek, utóbbira az mRNS feltalálása és jogdíja adta az alkalmat, de lehet, elszámolták magukat mindkét oldalról: a bevetésiről és a kizárólagosságiról. Mindenesetre az élelmiszerhiány, energiahiány nem ilyen veszély, ott a haszonkulcsot se nagyon csökkentve jutnak megoldásokhoz, mint napjainkban sorra-rendre látjuk.
Mivel már tudhatjuk, hogy a birodalomképzéssel és a gyarmatosítással jutottak ahhoz a korlátlan pénzhatalomhoz annak birtoklói, amivel jó pár évszázada rendelkeznek, azt is tudjuk, hogy nem mindig voltak ennyire erősek. Azaz óriási birodalmak nem voltak még a régiségben, az ókoriak és középkoriak inkább modern kori (hamis) értelmezésből születtek. Az utólag kreálmányok így természetessé tették a jelenbeli nagy állami és hatalmi befolyást, amivel akár emberek tömeges veszélyeztetése sem számít, a jelen nagy bűneit a nagy múltbeliek mintegy közömbösítik.
Ezért a józan ész szerint kellene, és nem vágyálmok mentén foglalkozni az emberiség történelmével és az ember természetével, s ahhoz igazítani, abból felépíteni a jövő felé vezető tudományos kutatást és technikai haladást. Ami vonatkozik az olyan állapotokra is, amibe most került az emberiség.
Egyetemistaként foglalkoztam a „Kelet Népe”-vitával Széchenyi István és Kossuth Lajos között. Előbbi lassabban akart haladni, együttműködve a fennálló hatalommal, utóbbi javaslatait veszélyesnek ítélve. Kossuth igazat adott neki, mégis a veszélyes utat járta be aztán az országgal együtt. Mindketten elbuktak, de ami sokkal tragikusabb: az ország is. Aztán jött mégis később felemelkedés, de azért sejthető, hogy sokkal messzebbre juthattunk volna bukás (és Trianon) nélkül.
Most is van kísértés az egész emberiséget valamilyen gyors átalakulással irányítani, de hogy merre, azt nem lenne jó, ha nem emberiségi szinten döntenék el. Az emberiséget mint olyat helyettesíteni eddig egyetlen nemzetnek sem sikerült – pedig voltak rá próbálkozások –, mert elvi lehetetlenség, mert az emberséget állandóan gazdagítva egyelőre csak nemzetileg lehetséges arra a szintre emelkedni. Még pandémiás helyzetben sem, mint látjuk.
És talán remélhetjük, hogy a nemzeti létet a globalista erőknek nem sikerül leváltaniuk valami olyan szakadék két oldalára juttatott népességgel, ahol a járványhirdetők és oltáspártiak esnek neki a járvány és oltás szkeptikusoknak. Ez a veszély nekünk persze elsősorban a magyarságunkról szól.
D. Lajos
