KORONAVÍRUS-JÁRVÁNY: ÚJ TÖRÉSVONAL. Kettészakadó társadalmak, családok. Tisztelt Olvasó! (3.)

Társadalmi törésvonal

Értekezésemnek ebben a részében arra teszek kísérletet, hogy – a családi színtérhez hasonlóan – a társadalom egészére nézvést is megtaláljam és közzé tegyem azokat a legjelentősebb tényezőket, amelyek biztosan szerepet játszottak (s játszanak) a „koronavírus-járvány” nyomán létrejött, teljesen új és szokatlan törésvonal kialakulásában.

Az iménti idézőjel annak szól, hogy meglátásom (de akár „látomásom”) szerint a szóban forgó „járvány” keletkezésének, elterjedésének és kezelésének sajátosságai jóval messzebbre mutatnak egy szokásos ragályénál; s nem alaptalan a feltételezés, hogy mindennek még a „Great Reset” fedőnevű, hatalomtechnikusok által vezényelt „új világrend”-építéshez is köze van. Persze ildomos lenne nem hagyni lógva a levegőben egy ilyen súlyú „látomást” (feltételezést), de hát éppen témánk szövevényessége és érzékenysége miatt bármiféle alapos, módszeres bizonyítási eljárás bőven meghaladná e tanulmány észszerű kereteit, azaz: viszonylag még könnyen emészthető méretét. Ezért efféle bizonyítékokkal az elkövetkezőkben csak mértékletesen, s inkább csak utalások (linkek) szintjén fogok szolgálni. Figyelmemet azokra a legjellemzőbb felfogás- és magatartásbeli különbségekre igyekszem fókuszálni, amelyek minden bizonnyal legfőbb előidézői az újonnan keletkezett társadalmi törésvonalnak.

Azt, hogy ez a törésvonal létezik, cáfolhatatlanul tükrözi a média. A járvány- és oltáshívők a média kormánypárti és ellenzéki fősodrában nyomulhatnak a maguk álláspontjával, a kételkedőknek azonban meg kell elégedniük a közösségi média, ill. a világháló „alternatív” felületeivel. Utóbbiak csak akkor kerülhetnek be a fősodor híradásaiba, ha valamilyen ürüggyel elverhetik rajtuk a port. Mivel erre az MTI – mint hivatalból „tárgyilagos”, „pártatlan” hírforrás – eleve nem alkalmas, ezért leginkább mélyen hallgat a kételyek és a kételkedők létezéséről. A többi hírcsatorna azonban nincs „kötelezve” efféle tárgyilagosságra, s ezt éppenséggel törzsközönségük sem követeli meg tőlük, ezért aztán a maguk eszközeivel (hamisításokkal, torzításokkal) azon igyekeznek, hogy minél ellenszenvesebb képet tálaljanak a víruskezelés hivatalos „eljárásrendjének” megbontóiról. Erről ír ennek a cikknek a szerzője az egyik alternatív fórumon (mediaforras.com): Leleplező, de nem meglepő sajtószemle Dr. Gődény György rendezvényéről, a Hősök teréről. Szemléje végén így összegzi mondandóját:

„A cikkek jó része úgy íródott, hogy a szerzője még a tér közelébe sem ment, csak átvett másoktól valami lényegtelen infót, esetleg belenézett a Facebookon élőben közvetített eseménybe. Jól látható és érezhető, hogy úgy a jobb-, mint a baloldali médiának ez nem az a rendezvény volt, ami szívüknek kedves, ezért túl nagy energiát nem öltek abba, hogy a valóságról és az esemény fontosságáról is beszéljenek. Független fősodratú média pedig nincsen, így a jövőben sem várható, hogy bármelyik, a média szerepéhez egy kicsit is híven, olvasható és hiteles anyagot is megjelentessen.”

Érdemes még ide idézni egyet a sok száz hozzászólásból:

„A sok agymosott még mindig azt hiszi, hogy az ilyen megmozdulások, véleménykifejezések valami vírustagadásról és dacos oltásellenességről szólnak. Pedig ez a JÓZAN ÉSZRŐL és a SZABAD, NORMÁLIS ÉLETHEZ VALÓ JOGRÓL szól, és aki ezt nem képes felfogni, az a saját eszéről állít ki (halotti) bizonyítványt.”

Akárcsak a családi törésvonalaknál, itt, a társadalminál is nagy hajlandóság mutatkozik arra, hogy a törésvonal létrejöttét – vagyis álláspontunk elutasítását – a velünk szemben állók szellemi, erkölcsi hiányosságaival magyarázzuk. A megszorítások és oltások hívei éppen úgy a józan ész és a szabad, normális élethez való jog nevében lépnek fel a „vírustagadók” ellen, mint fordítva. Csak éppen ők úgy gondolják, hogy a „vírustagadók”, vagyis a korlátozások és a maszkviselés ellen hadakozók azok, akik „esztelen”, „felelőtlen” magatartásukkal veszélyeztetik embertársaik életét, s megakadályozzák a járvány mielőbbi felszámolását, a szabad, normális élethez való visszatérést.

Fogadjuk el tehát, hogy itt sem az okosság vagy a tisztesség a fő törésvonalképző tényező, hanem valami más.

Tegyük fel, hogy igaz az, amit a túldoldali többség állít a kisebbségben lévőkről: tehát voltaképpen egy szélsőséges, felelőtlen kisebbség áll szemben a „mérsékelt”, „józan” többséggel. Dr. Gődény például kétségkívül egy elég „radikális”, ráadásul – agyontetovált testével – már kinézetre is meglehetősen riasztó figura. Ha azonban a hazai balliberális ellenzék némely vezetőinek különféle meghökkentő demonstrációs mutatványaira gondolunk, rögtön érezzük, hogy nincs okunk egyiket sem kevésbé szélsőségesnek – vagy épp szélsőségesebbnek – tekinteni a másiknál.

S hogy valóban nem a „szélsőségesség” – valamiféle kisebbségi elvetemültség – számít, rögtön bebizonyosodik, ha szemügyre vesszük „egy okos rabbi” arról szóló elmélkedésének médiabeli sorsát, hogy miért nem óhajtja beoltatni magát. Az eredetileg angol nyelvű írást a Szilaj Csikó egyik munkatársa mívesen lefordította magyarra, s ezen a címen került fel honlapunkra: Egy okos rabbi 31 okot sorol fel arra, miért nem hajlandó beoltatni magát. Tudnivaló, hogy a Szilaj Csikó honlapján soha semmilyen fizetős reklám nem jelenik és nem jelenhet meg, vagyis erre a világhálós újságra csakis kiadásaink vannak, bevételünk egy fillér sem. Ezért aztán különösebben nem is törjük magunkat a népszerűségünk, látogatottságunk növelésére. Vírustalan békeidőkben soha nem is emelkedett napi látogatottságunk pár száz fölé. Miután azonban a rabbi elmélkedése néhány hete megjelent, hamarosan akadt olyan nap, amikor több mint ötvenezren (!) látogattak ide. És nyilvánvalóan azért támadt csekélységünkre hirtelen ily nagy kereslet (kattintásszám), mert a honi (s persze nem csak a honi) tömegtájékoztatás mind kormánypárti, mind pedig ellenzéki fősodra következetesen távol tartja magát minden efféle „vírus- és oltástagadás” (azaz: megalapozott, logikus ellenérvelés) közhírré tételétől.

Hiába okos, sőt tudós koponya a rabbi, vagyis olyan ember, akinek érveit megismerni csakis hasznára válhat minden vívódó közösségnek (tehát e pillanatban szinte az egész emberiségnek), a főáramok kezelői ezt egészen másképp gondolják. Közveszélyesnek ítélik, akárcsak gondolatainak megosztóit. Az ilyen – mint rögtön látni fogjuk – kiérdemli, hogy egykori sajtós kollégája propagandistának és felelőtlennek nevezze, olyannak, aki halálkufárok (!) szekerét tolja. Az ő levelét idézem:

„Kedves Dombi! Ne csináld ezt a vakcinaellenes propagandát. Minden komoly orvos-barátom egyetért vele, hogy ez a kulcsa több ezer hazai, világszinten több millió, főleg idős ember élete megmentésének. Teljesen kizárt dolog, hogy a világ összes, egyébként egymással mély ellentétben álló hatalma, s az azok területén működő egészségügyi intézmények és vállalkozások mind-mind összefogtak volna, hogy a gonosz Gates érdekében kiirtsák az emberiséget. Az egészségügy legnagyobb sikerei a vakcinációhoz fűződnek, ezért nem halnak meg gyerekeink, unokáink himlőben, diftériában, csökkent le a nyomorékok száma, stb. Borzasztó felelőtlenség a legnagyobb krízis idején dilettáns vagy gonosz halálkufárok szekerét tolni. Az influenza ellen is többször kell oltani, mert a védelem korlátozott ideig áll fenn, a vírus ellenben változékony. Lehetne még folytatni, de nincs hozzá energiám.”

Mindenféle indulat és elfogultság nélkül leszögezhetjük, hogy egy kellően körültekintően és tisztességesen érvelő, tudós rabbit csak azért dilettánsnak és gonosz halálkufárnak nevezni, mert nem ért egyet a mindkét oldali főáramban nyakló nélkül sulykolt oltási kampánnyal, semmiképpen nem tekinthető „mérsékelt”, „kiegyensúlyozott” álláspontnak. Köszönő viszonyban sincs a demokrácia, a sajtószabadság, a véleménynyilvánítási szabadság alkotmányos alapelveivel, vagyis innen nézve joggal tekinthető erősen antidemokratikusnak és szélsőségesnek. Rögtön hangsúlyoznom kell azonban, hogy egykori kollégám mint megbecsült sajtószemléző és mint újságíró mindig tanúbizonyságát adta és adja a demokrácia, a nemzet, a haza iránti nemes elkötelezettségének. Tehát ugyanúgy nem lenne helyénvaló rásütni a szélsőségesség bélyegét, mint ahogy a Gődény-félék (vagy a magamfajták) vírussal kapcsolatos felfogásának és viselkedésének megítélésénél sincs értelme ennek a tényezőnek (kategóriának) jelentőséget tulajdonítani. Mindkét oldalon előfordulhatnak (és elő is fordulnak) szélsőséges megnyilvánulások, de a szélsőségesség mint „tulajdonság” egyiknél sem tekinthető jellemző csoportképző ismérvnek.

Annál fontosabbnak tűnik arra feleletet találni, hogy az amúgy mérsékelt, sőt alapjában véve demokratikus álláspontok a covidos „járványhelyzet” hatásásra mitől torzulnak el, mitől radikalizálódnak ilyen mértékben.

Ugyanerre a rabbis írásra népes családom egyik fiatalabb tagja így vágott vissza: „Két okom van arra, miért oltassam be magam: 1) magamat védem 2) másokat védek.” Rövid, de velős álláspontjához nyomatékul annyit tett hozzá, hogy „más rabbik meg mást mondanak” – ők oltakozásra buzdítanak –, tehát az „okos” rabbi akár még „buta” is lehet a maga nemében. Az átlag magyarnál sokszorosan tájékozottabb egykori munkatársam pedig – mint láthattuk – arra hivatkozik, hogy „minden komoly orvos-barátja” egyetért vele, hogy „ez a kulcsa” az emberéletek megmentésének.

A „családi” és a „társadalmi” fősodornak tehát szemlátomást egyaránt megingathatatlan meggyőződése, hogy „tomboló” világjárványunk (világválságunk) felszámolására egyetlen járható út kínálkozik: mindenkinek, gondolkodás nélkül, akármelyik felajánlott, sebtiben kifejlesztett anyaggal (vakcinával) be kell oltatnia magát. Nem is egyszer, hanem akárhányszor. Egyszerre a magunk és mások védelmében, érdekében. Hogy mi se haljunk meg, és mások se haljanak meg – a „vírus- és oltástagadók” (szerintük) felelőtlen könnyelműsége, teljesen indokolatlan kekeckedése miatt.

Az idősebb, tapasztaltabb és tájékozottabb, valamint a fiatalabb, tapasztalatlanabb és tájékozatlanabb oltáspárti emberi egyed álláspontjában mindössze annyi a különbség, hogy az előbbi legalább tudatában van annak, hogy az ellentábornak mik a legfőbb ellenérvei, s szükségét látja annak, hogy figyelmeztető levelében egyúttal magvas válaszokat adjon ezekre. Itt és most ne menjünk abba bele, hogy mennyire kizárt vagy nem kizárt dolog egy népirtásra szövetkező háttérhatalmi összeesküvés létezése, annyit azonban az idevágó cáfolhatatlan információk birtokában mégis csak le kell szögeznünk, hogy Bill Gates a számítógépes üzletről dollármilliárdjaival teljesen átnyergelt a vakcinaüzletre, s nem férhet kétség hozzá, hogy ezen a téren Amerikától, Kínán át, egészen az ENSZ-ig hatalmas befolyásra tett szert. Egy ilyen befolyásolási kapacitás birtokában már nem is olyan meglepő, hogy 2017-ben arról kezdett nyilatkozni: világjárvány kitörése várható. Szlávik János főinfektológus akkor még tudta erre azt mondani az ATV-ben a riporterek megdöbbenésére és ijedelmére, hogy „Bill Gates üzletember”, vagyis mit tudhatja ő; azóta azonban, hogy csakugyan – mondhatni: menetrendszerűen – megérkezett a beígért világjárvány, sem ő, sem más egészségügyi szakemberek, sem kormánypolitikusok nem hajlandók a járványnak ezzel az üzleti szempontjával foglalkozni. Csupán a közösségi és alternatív médiában találkozhatunk efféle lényeglátó hírekkel: „Döbbenetes tények a vakcina-biznisz mögött”. Meg efféle lényeglátó humorral:

Ne felejtsük el, hogy hasonló látványos félrenézés (szemlehunyás) történt a világkereskedelmi tornyokkal kapcsolatban is. Hiába bizonyosodott be feketén-fehéren, hogy titkosszolgálati akcióban robbantották fel őket; hogy pl. a 7-es számú épület szabadeséssel omlott össze, holott annak még repülőgép sem szaladt neki; hogy a toronyépületekre nem sokkal az akció előtt kötöttek hatalmas értékben új biztosítást; hogy számos munkatársat így-úgy figyelmeztettek, aznap ne menjen be a munkahelyére, és így tovább; ennek ellenére a világon egyetlen kormány vagy egyetlen főáramú politikus sem vette a bátorságot hozzá, hogy nyilvánosan bármikor is előhozakodjon ezekkel a mellbevágó, cáfolhatatlan tényekkel.

Amit tehát szó szerint állít idősebb, tapasztaltabb és tájékozottabb oltáshívőnk, az lehet igaz – sőt így egészen biztos, hogy igaz –, ezáltal azonban a világjárvánnyal és ennek kezelésével kapcsolatban egy nagyon lényeges indítékról és összetevőről tereli el a figyelmet. Nem, valóban nem minden egészségügyi intézmény, vállalkozó és munkatárs fogott össze Bill Gates-szel; sőt elenyésző lehet a távlatos üzleti megfontolásaiba és törekvéseibe beavatottak száma. Csakhogy a tetemes üzleti és egyéb haszon eléréséhez erre nincs is szükség. Ugyanis az egészségügy, a média és a politika világának egyaránt jellemző sajátossága, hogy erőteljesen hierarchikus felépítésű, vagyis a működését végső soron nem önálló gondolkodással, átlag feletti felelősség- és igazságérzettel megáldott emberi egyedek fogják megszabni, hanem egyfelől a csúcson lévők, akik vezetői, hatalmi pozíciójuk megőrzésére törekednek, másfelől az alattuk lévők, akik pedig hozzájuk igazodni és nekik megfelelni igyekeznek. Különösen igaz ez egy „világjárvány” esetén. llyenkor mindenkinek kifizetődőbb így-úgy követnie a világtrendeket és eljárásrendeket, semmint szembehelyezkedni ezekkel. Kivéve azokat, akiket meglátott igazságaik figyelmen kívül hagyása meghasonlással fenyeget...

Némi módosítással világjárvány-helyzetben is jól hasznosítható az a közkeletű politikai bölcsesség, mely szerint: ha nem tudod megakadályozni a változásokat, állj a változások élére. Ha nem tudod megakadályozni, hogy országod vagy egészségügyi intézményed a világjárvány-üzlet alanyává váljék, akkor a magad helyén, a magad módján vedd a kezedbe a dolgok irányítását. Ha az emberek elsöprő többsége, köztük az átlagosnál jóval tájékozottabbak is hajlamosak elhinni, hogy itt egy természetes módon keletkezett, s nem üzleti megfontolásokból gerjesztett világjárvánnyal kell megbirkózni, és hogy ez a járvány csakugyan olyan veszedelmes, hogy halomra halnak tőle az emberek, ezért minél jobban be kell zárkóznunk, távol kell tartanunk magunkat egymástól, be kell tartanunk az orvosi és járványügyi előírásokat, s mielőtt tömegesen elpusztulnánk, tömegesen be kell oltatnunk magunkat... – nos, egy ilyen általános pánikhelyzetben, akármilyen hihetetlen, az országvezetőknek és az egészségügy irányítóinak szinte nincs is más választási lehetőségük, mint rájátszani a helyzetre.

Miért is törekednének a roppant szövevényes helyzet bármelyik lényeges és ugyanennyire kétes elemének megpiszkálására, tisztázására, amikor a maguk vezetői pozíciója (vagyis ÉN-jük, meghatározó ÉN-helyzetük) számára ebből semmiféle előny nem származna? Bogár Lászlótól, a közismerten éles elméjű, lényeglátó közgazdásztól hallhattuk egyik videós naplójában a következő vallomást:

„Ez a VÍRUSJÁRVÁNYKÉNT BEMUTATOTT ELŐADÁS, akárcsak a migráció, a klíma, és most a vírus... – nem tudjuk, és valószínűleg soha nem is fogjuk megtudni, hogy micsoda. Félreértés ne essék, nem vagyok vírustagadó, be is adattam magamnak a kínai vakcinát, semmiféle probléma nem lenne ezzel a részével, csak közben mindnyájan tudjuk, testvéreim, mindnyájan tudjuk, hogy CSINÁLVA VAN. Csak azt nem tudjuk, sajnos, hogy hogyan van csinálva, és nagy valószínűséggel nem is igen fogjuk megtudni. De arra kétségtelenül nagyon jó, hogy az engedelmesség és a brutális alávetettség és ellenőrzöttség olyan szintjeit lehessen erre hivatkozva létrehozni, amilyen egyébként teljesen elképzelhetetlen lett volna.”

Nos, sem egy országvezető, sem egy egészségügyi intézményvezető nincs abban a helyzetben (erőpozícióban), hogy egy járványcsinálásra is képes háttérhatalommal érdemben szembe tudjon szállni. Ha ez a háttérhatalom valóban létezik, akkor ráadásul, teljesen logikusan, a mérvadó világmédiát is ő mozgatja; ez pedig döntő mértékben meghatározza a jóhiszeműségre és rettegésre egyszerre hajlamos emberiségnek a világjárvány-előadáshoz való hozzáállását. Ha kellőképpen sok áldozat, halott mutatható fel az „előadás” során, hát még ha ismerős, sőt családtag is egyre több van közöttük, akkor még a jogvédelemre legmagasabb szinten felkentek is minden további nélkül hajlamossá válnak arra, hogy beszálljanak „a brutális alávetettség és ellenőrzöttség” állapotának megteremtésébe.

Péterfalvi Attilának, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökének már hivatalánál fogva is az lenne a dolga, hogy kézzel-lábbal tiltakozzék az életünket gúzsba kötő alávetési és ellenőrzési kísérletek ellen. Mivel azonban 1) a kormányerők támogatásával nyerte el hivatalát; 2) bátyja a covid-19 áldozata lett; 3) édesanyja „meghalt bánatában” – mindez az oltásigazolvány és a kötelező oltás szószólójává tette őt. Nos, ha az igazodási és megfelelési hajlandóság, valamint a vírustól való félelem és féltés egy magasan képzett emberi egyedet is képes eltántorítani az emberiség számára kívánatos hivatástudatától, mit lehet várni az alapjában véve ugyancsak jóhiszemű és ugyancsak félő-rettegő tömegektől? Az a politikai, egészségügyi vagy médiavezető, amelyik ebben a „súlyos vészhelyzetben” azt kezdené nyilvánosan boncolgatni, hogy kik és hogyan csinálták ezt a „járványelőadást”, mi lehet a céljuk vele, hogyan lehetne szembeszállni velük – rövidesen egy többségi népharaggal, de legalábbis nagyfokú elutasítással és népszerűségvesztéssel találná szembe magát. Egy olyan kormányfő, akinek a reálpolitika az egyik legfőbb erőssége, vagy egy olyan egészségügyi vezető, aki nem szeretné, hogy meginogjon az akár a kormányzat, akár a közvélemény részéről belé vetett bizalom, egészen biztos, hogy önszántából nem vág neki egy ilyen (Bogár szóhasználatával élve) „felettébb kalandos” útnak. Egészen biztos, hogy meg fogja győzni magát: még ő a legkisebb rossz. S még azt sem állíthatjuk teljes bizonyossággal, hogy nincs igaza.

Vegyük észre, hogy az emberiség történelme szinte „futószalagon” kínálja ezt az örök dilemmát: az eszünkre – a realitásokra – hallgassunk, vagy a szívünkre. Kossuth Lajos még nem tudhatta: azzal, hogy nem fogadta meg a bécsi udvarnak s a mögötte álló Rothschild-bankháznak azt az intelmét, hogy ne merészeljünk saját pénzt gyártani, igaz, hogy egy rövid, szabadságharccal töltött időre megteremtette a nemzet függetlenségét, ám egyúttal kitette az ország népét az utána következő kíméletlen elnyomásnak. Mai országvezetőink azonban már tudják, hogy a legalább viszonylagos függetlenségünk érdekében számolni kell a háttérerők hatalmával is, és egyszerre kell dolgozni a még lehetséges távoltartásukon és az elkerülhetetlen egyezkedéseken. „A Rothschild család története az 1700-as évekre nyúlik vissza, ők alkotják a világ egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb bankárdinasztiáját, vállalatuk a világ egyik legnagyobb pénzügyi szolgáltatást nyújtó társasága” – üzeni nekünk hivatalos fészbukos oldalán Szijjártó Péter, Magyarország külügyminisztere. – „Erőteljesen jelen vannak Közép-Európában, mi is szívesen működünk velük együtt” – szögezi le, miért másért, mint miheztartásunk végett.

Mindebből nem kevesebb következik, mint hogy – akárcsak a családban – a társadalom egészében is túlnyomó többségbe kerültek azok, akik nem hajlandók az erdővel foglalkozni, csakis a fával. Nem hajlandók igazi figyelmet szentelni annak a kétségbevonhatatlan ténynek, hogy az új oltóanyagok között egyetlen egy sem akad, amelyet a szükséges ideig, tisztességesen teszteltek volna. Szláviktól Péterfalviig, főorvostól a főhivatalnokig ugyanazt az együgyű mantrát fújják, a legkülönfélébb rendű és rangú politikusokkal egyetemben: „Az a jó vakcina, amit beadtak”. Még annak sem tulajdonítanak jelentőséget, hogy közben országok egész sora függesztette fel az egyik oltónyag érvényességét; és semmi okunk azt feltételezni, hogy a többi, szintén rohamtempóban kifejlesztett oltónyagnál minden rendben volna. A jó népben, valamely kritikus elmében már meg is született az igencsak a dolgok velejébe látó vicc:

Két kisegér beszélget: – Mauzikám, te beoltatod magad kovid ellen?

A másik kissé felindulva válaszol: – Hát nem őrültem meg, még folynak az ember-kísérletek!

De sem efféle tények, sem efféle viccek nem tudják megrendíteni a törésvonal egyik oldalán tömörülőket. Nem hajlandók megszabadulni a maguk kényelme, otthonosságérzete érdekében megfestett hamis ellenségképektől: „Csókoltatnám azokat, akik szerint nincs koronavírus” – mondja Ákos, a népszerű énekes, s bár ő igazán tartalmas dalairól nevezetes, ebben a világjárványhoz idomított világlátásban nem képes különbséget tenni az ostoba tagadások és az okos kételyek között. „Az énekes hat hétig küzdött a betegséggel, senkinek nem kívánja, amit átélt” – olvashatjuk ugyanott. Egyre-másra úgy tűnik, hogy a személyes szenvedések vagy a családunkat, környezetünket érő csapások (l. Péterfalvi) olyan ÉN-igazságként mutatkoznak meg, amely egy országos vagy világméretű vészhelyzetben verhetetlenné, felülbírálhatatlanná válik. Ebből táplálkozik a túloldaliakat megcélzó, meghökkentően fölényes gúny, megvetés és lenézés, a „csókoltatnám”, a „dilettáns halálkufár”, s nyomukban a „titeket halomra kellene lőni”, a „bazd meg” és társaik.

A ránk dőlő faként átélt „vészhelyzet” felmentést ad a tágabb összefüggések – az erdő – körültekintő szemlélése alól. Sőt, a társadalmi többség megköveteli saját vezetőitől, hogy vészhelyzetben ne foglalkozzon hiábavalónak tűnő dolgokkal, éppen úgy, ahogy ő sem teszi. Megköveteli, hogy mindenki számára erre a rövid mondatra egyszerűsödjék le a járványos világlátás: „Beoltatom magam, hogy megvédjem magam és megvédjek másokat.” Minden másról úgy gondolja, hogy védekezőképességünket gyengíti, talpraállásunkat, kilábalásunkat nehezíti, életünket veszélyezteti, létünket fenyegeti. Vagyis nem egyéb, mint emberölési kísérlet, de legalábbis butaságból, felelőtlen kekeckedésből és kukacoskodásból elkövetett közveszélyokozás. Amely ellen, ugyebár, minden „józan” gondolkodású, „ép erkölcsű” embernek és minden „normális” rendszernek teljes szigorral és erővel, minden lehetséges eszközzel fel kell lépnie. Ezért – ettől a vészhelyzetes szemlélettől indíttatva – hajlamos elrugaszkodni a demokrácia szent alapelveitől a derék sajtószemlézőtől, a derék jogállami hivatalnokon át, a derék énekesig sorra mindenki. És mindeközben egy pillanatig meg nem járja fejüket, hogy valójában mit és kit szolgálnak lelkes jószándékukkal. Nem veszik észre, hogy ennek a végtelenségig elanyagiasult és „úgy elaljasult” világnak az abszolút ÉN-jei, nagy tétekben játszó, szenvedélyes haszonlesői és hatalomtechnikusai éppen e derék jószándékokkal kövezik ki a pokolba – a brutális alávetettséghez és ellenőrzöttséghez – vezető utat.

Márpedig ebben a jól kifundált és alaposan megtervezett törekvésükben nem fogják – nem tudják – megakadályozni őket az említett tekintélyelvű hierarchiák (főáramú politika, egészségügy, média). De nem fogják megakadályozni azok az állampolgárok sem, akiket a vírustól, a kirekesztődéstől, a megbélyegzéstől, a munka- vagy állásvesztéstől való félelem mozgat. De azok sem, akiket az igazodási vágy, a nyájszellem, a béke- és rendszeretet, vagy éppen a tudományba vetett hit vezérel. Hát még azok, akik egyszerre több ilyen hatásnak is ki vannak téve. Elit gimnáziumba járó fiam osztálytársi baráti köréből egytől egyig mindenki be kívánja oltatni magát. Leendő kis tudósaink sem azt nem engedhetik meg maguknak, hogy az anyagelvű, tudományos szempontokon túl másokat (ezekkel ütközőket) is magukhoz engedjenek; sem azt, hogy semmibe vegyék a baráti társaság többségi elvárását, normáját. „Lázadó” ifjúságunk, minden látszat ellenére, legkiválóbb kikövezője a pokolba vezető útnak, önkéntes szolgája az új világrend kitervelőinek. Ha netán rendbontásra, egyetemfoglalásra vetemedik is, gondja van rá, hogy véges-végig divatos maszkban virítson.

Ha tetszik, ha nem, az ördögi út megépülését már csak azok akadályozhatják meg, akik gondolkodásmódjukkal, magatartásukkal a törésvonal másik oldalára kerültek. Csak ők tántoríthatják el a kormánypárti és ellenzéki erőket és követőiket attól, hogy „kiútként” azzal a zsákutcával próbálkozzanak, ahová a pokolépítők ügyesen beterelték őket.

Róluk, a „tisztánlátókról” fog szólni elmélkedésünk következő, befejező része.

Következik:

„Tisztánlátók”: a törésvonal túloldalán