VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

A fekete lyuk… és azon túl…

(Tisztelt Olvasó! Szokatlan módon rövid ajánlással kínálom az alábbi írást. Amikor ifjú voltam és bohó, s a rádió klasszikus muzsikára váltott, kikapcsoltam. Néhány év múltán már vadásztam Beethoven szimfóniáira, s karcosra hallgattam a bakelit nagylemezeket. Aztán Bartókba is beleszerettem. Elkezdtem nemcsak hallgatni, hanem figyelni is a hangokat, a hangszerek együttmunkálkodását. Nagy sokára – a rengeteg próza után – a versek olvasgatása is elkezdett friss izgalmakkal eltölteni. Mára eljutottam odáig, hogy hiteltelennek érzem a világ olyasfajta megjelenítését, amelyben nem kap teret az alanyi költő személyes érzékenysége, a megértésért, a megvilágosodásért folytatott elmélyült küszködése. A fecsegő felszín tömegmédia általi mindennapi nyakunkba-zúdulása semmivel sem visz közelebb minket ahhoz a puszta ésszel és fizikai mérőeszközökkel felfoghatatlan és megragadhatatlan világhoz, amelyben pedig legfőbb lényegünk honol: a lélek. Aki veszi a fáradságot, s az alábbi írás szerzőjével, Csernák Árpáddal útra kel, és nemcsak olvassa, de figyeli is minden szavát, annak csodálatos létélményben lehet része. Hatása a legnagyobb költeményekével, zenékével vetekszik. Bohók és ifjak esetén, persze, ezt átélni, kicsi az esélye. A fekete lyukak... inkább a halálközeli élmények különös világa: tudatosan odamerészkedve – alámerülve – váratlanul kiderül: nem is a kaszás vár ott ránk, fenyegetőleg. Hanem a fecsegéseitől, felszínességeitől megfosztott, elanyagtalanodott, átszellemült Élet, a maga vitathatatlanul egyedülálló varázsával. – a Szerk.)





Csernák Árpád


A fekete lyuk… és azon túl…



„Mindaz a nehézkes apparátus, ami a múlt században

a regényírás kellékéül szolgált,

a folyamatosságot, a lineáris időrendet, az oksági láncolatot,

az ellentmondásmentességet egyaránt beleértve,

voltaképpen nem szolgált más célt,

mint hogy utoljára megpróbáljunk megfeledkezni arról,

hogy milyen szétesett állapotban hagyott ott bennünket Isten,

amikor kiszállt lelkünkből,

s még egy utolsó kísérletet tegyünk arra,

hogy legalább a látszat megmentése érdekében

a szétrobbant atommagok, feketelyukak és zsákutcák érthetetlen zűrzavarát

olyan megnyugtató, világos és egyértelmű csillagképpel helyettesítsük,

amelynek anyaga elég sűrű szövésű ahhoz,

hogy már ne érezzük mögötte leskelődni

az öltések, a sebtében összecsomózott s elpattant szálak közül

ránk huhogó halált.”

Alain Robbe-Grillet: Tükörkép (részlet) – Fáber András fordítása



A mai ember már a holdra taposott, tehát tudja, hogy ott semmiféle „holdisten” nem lakik… A földet látva… a holdon állva s érezve a hold mögötti kozmikus sötétség mérhetetlen nagyságát… eszmélt rá Isten létezésére. …a fekete lyuk körül forró plazmából álló akkréciós korong látható… a közepén levő sötét gömb a fekete lyuk eseményhorizontja, ekörül kering az akkréciós korong… az eseményhorizont pólusaiból kiinduló fényes nyúlványok mágneses erővonalak… AZ ESEMÉNYHORIZONTON BELÜLRE KERÜLŐ ANYAG VAGY SUGÁRZÁS BELEZUHAN A SZINGULARITÁSBA… Első olvasatra úgy érzed, hogy nem érted…, de ez nem baj… A legtöbb dologgal kapcsolatban ugyanezt érzed, mégis pontosan tudod, hogy miről van szó… A lyuk elnevezés alatt nem a szokásos értelemben vett lyukat kell érteni, inkább a világűr egy részét, AMI MINDENT ELNYEL, ÉS AHONNAN SEMMI SEM TUD VISSZATÉRNI… Hagyjál fel a vágyakkal és ragaszkodásokkal… tudatod a születetlen égbolt terébe lövelld… ahogy megválsz a múlandó hús-vér testtől, azonnal tudd, hogy merő káprázat volt… A tudatáthelyezés az emlékezet természetes felszabadítása… ha a tudatáthelyezést túl korán hajtod végre, vagy anélkül, hogy legalább három alkalommal megkísérelted volna a halál kiváltását, az ÖNGYILKOSSÁGNAK MINŐSÜL, ami a legsúlyosabb vétkek egyike… Ahhoz, hogy halálod pillanatában végre tudd hajtani a tudatáthelyezést, életedben legalább egyszer el kell végezned az előkészítő gyakorlatot… elmélkedned kell a nehezen megszerezhető emberi test értékességén, az élet forgandóságán és szenvedésein… különösen A HALÁL ELKERÜLHETETLENSÉGÉN kell gyakran elmélkedned… A fekete lyuk körül akkréciós korongot képez a körülötte keringő fősorozati csillagból belé áramló anyag… Az AKKRÉCIÓS KORONG (vagy anyagbefogási korong) egy központi test körül keringő diffúz anyag (általában por, gáz vagy plazma) áramlása közben létrejövő szerkezet. A keringő anyag belső surlódása miatt egy síkba rendeződik… a korongnak utánpótlása van kívülről, ezért a külsején lévő anyag egyre beljebb szorul, veszít helyzeti energiájából, de a PERDÜLETMEGMARADÁS TÖRVÉNYE miatt keringése felgyorsul, és mivel kisebb helyre szorul, össze is nyomódik, és emiatt felhevül. A befelé spirálozó, felizzott gáz vagy plazma hőenergiájának egy részét ELEKTROMÁGNESES SUGÁRZÁS formájában elveszti. A keringő anyag egy része végül a központi égitestbe jut, egy másik része a korong síkjára merőlegesen, anyagsugár formájában, a korong forgástengelye mentén igen nagy sebességgel elszökik… A megértés-képesség igényét a nyelv logikája garantálja… Az értelmetlen kijelentések keletkezésének végső alapja a ténylegesen nem kielégítő megértésben található…. Ahol veszély támad, lesz ott menedék is. Rendkívül felszabadító érzés, amikor ráébredsz rendíthetetlen és megcáfolhatatlan ostobaságodra. A dolgok puszta „kéznéllevősége” a „létmegértés deficiens módozatának” felel meg, melynél a „jelentésesség” „megértése” helyet kell adjon a rendeltetés összefüggéséből kioldott világmozzanat puszta „bámulásának”. A legkiválóbb módszer alkalmazása csak azok számára lehetséges, akiknek közvetlen tapasztalatuk van az ürességről, és ismerik a tudat tiszta fényét. Az asztronauta, aki az űrben sem angyalokkal, sem az Istennel nem találkozott, rájött, hogy VAN ISTEN, aki a saját képére teremtette az embert. Ez a kép azonban nem az anyagi forma – hanem a belélehelt isteni „élet” – a LÉLEK. …az ember felébreszti magában a megvilágosodás gondolatát… megszabadítja magát attól az elképzeléstől, hogy a tudatáthelyezés során bármit bárhova át kell helyeznie, és megállapodik a tudat üresen fénylő természetében. …ez a fényesség, amit gyermeki-tiszta fénynek, az ösvény világosságának neveznek, úgy olvad fel az anyai-tiszta fényben, amely az alap világossága, mint egy mellékfolyó a főfolyóban. Az ég hirtelen kitisztul… Ezek a kijelentések oly módon nyújtanak magyarázatot, hogy aki megérti őket, végül felismeri azt, hogy értelmetlenek. Úgyszólván el kell hajítanod a létrát, miután felmásztál rajta. Meg kell szabadulni a félelemtől és rettegéstől, föl kell ismernünk mindenben az elménk látomását… Szétszórt elménk nem sejti a halál közeledtét, és értelmetlenül e világi célokért fáradozik…


*


…és aztán a megérkezés… ami már az örökkévalóság… itt már nincs vér, de van a vérnek színe: a vörös, itt már nincs fájdalom, de van a fájdalom hangja, ami itt már zene… csak kép és hang… színek örökké formálódó forgataga, hangok örökké komponálódó zengése, morajlása, színek és zene… képek, amiket nem lát soha senki, zene, amit nem hall soha senki…

…váltakozó kisszekundok és kvartok… C-cisz-fisz-g-c… váltakozó kisszekundok és kistercek… C-cisz-e-f-gisz-a-c… váltakozó kis-és nagyszekundok… C-cisz-esz-e-fisz-g-a-b-c… az úgynevezett temperált hangsor… de ott ezt már senki sem nevezi így, ha felhangzik is újra meg újra… A HARMÓNIA kifejezés először a PITAGORASZI hangsorban jelent meg, amely a HÚRMÉRTÉK és az OKTÁV összefüggéséből alakult ki, de ott ezt már senki nem nevezi nevén, csak fölzengenek a hangok újra és újra, mint a hullámverés, de ott ennek a szónak sincs semmi értelme, mert nincs hullám, és nincs verés…, de Pitagorasz legalább megpróbálta, Pitagorasz valamit sejtett…: az egész természet a számok harmóniájából épül…, ő valamit tudott… megpróbálta megnevezni a megnevezhetetlent, korlátok közé szorítani azt, ami nem szorítható korlátok közé…, megragadni az örökös, eleven áramlást… Vaszilij Kandinszkij, Rimszkij-Korszakov és Szkrjabin már éreztek valamit; színasszociációs érzékelésekre támaszkodtak: ötödfordulós kvintkörük a színpólusokat és azok tonális vonzatait hangsúlyozták, néven nevezték a megnevezhetetlent, de nem tudták, hogy olyan zenét komponálnak, olyan képet festenek, ami már létezik, de emberi fül számára soha nem hallható, emberi szem számára soha nem látható… Érzéseink nem egyes hangok, hanem akkordjaik megszólaltatásával kiváltott színhallás – SZINESZTÉZIA – adta reagálások, és ezek nem fizikai értelemben vett színek, hanem belső hallás színélményei… Miró a zenei gondolatok absztrakt megfelelőiként színkorongokat festett… Kandinszkij azt mondta: A szín a billentyű, a szem a „kalapács”, a lélek a sokhúrú zongora. A művész a kéz, amely meg-megérint egy billentyűt, hogy a LÉLEK ZENDÜLÉSEIT kiváltsa…, és amit Kandinszkij megpróbált lefesteni, barátja: Arnold Schönberg megkomponálta…, holott: nem tudták, hogy az a zene, az a kép már létezik, de soha senki nem fogja látni, soha senki nem fogja hallani…, hát ők megpróbálták láthatóvá és hallhatóvá tenni… Newton zenei skálához kapcsolt színkörei: VÖRÖS, NARANCS, SÁRGA, ZÖLD, KÉK, INDIGÓ, IBOLYA… Honnan tudta? Honnan vette? …és ahogy átér a lélek, már örökké csak ezt láthatná, örökké ezt hallhatná…, ha látna és hallana… Akvamarin és achát, alabástrom és ametiszt, kék apatit, sárga apatit, aragonit fehér és cink fehér, narancssárga, vörös és kék aventurin, cinóber, borostyán, ibolyaszínű, kék és opál fluorit, galenit és gránát, zafír, vörös, sárga és kék turmalin, topáz, smaragd, réz és rubin…, és ezerszer hallott, de itt senki által nem hallható akkordok, zene, zene és színek… a lassú és a gyors rész között küzdelem folyik… mint valami riadt könyörgés… hát még itt is… a háromhangú dallam, hol a brácsákon, hol a hegedűkön, hol a csellókon tűnik fel… de miféle brácsákon, miféle hegedűkön és csellókon… a gyors alakot kánonszerűen, még két lassított alak is körülveszi… a három szólam háromféleképpen próbálja megfékezni a hosszabbra kényszerített főtémát… a dinamika ff-ről pp-ig csöndesedik… a tempó lelassul… a háromhangú dallamnak sikerül elfojtani a főtémát… hematit és jáspis…, sárga karneol, vér kalcedon, fehér kalcit, kénsárga, malachit, arany- ezüst- és füstobszidián…, opál, kvarccsillám, pirit… Megismétlődik ugyanaz a nyolc ütem, de fölötte megjelenik egy el-elcsukló szomorú dallam, amit csellók játszanak… újabb nyolc ütem következik: a hegedűk felülről lefelé ereszkedő, és fentről ismét a magasba szálló dallama… ez a dallam a fájdalom enyhítésére szolgál, vigaszt nyújt… mert mindannyian csillagporból vagyunk… A tudomány mai állása szerint ez az a hely, ahonnan soha senki, semmi vissza nem tér, de én hiszem, az angyalok ki-be járnak… Az emberi nyelvek elrontották az „angyal” fogalmát… ha meghalljuk ezt a szót, többnyire „aranyos kis szárnyas lényeket” képzelünk el, akik nem is léteznek, de tárgyi valójukban egy kis derűt, bizakodást hoznak sivár életünbe… ez az az eset, amikor a nyelv ront a valóságos képen… az angyalok ugyanúgy „csak” fényből és zenéből állnak, de abban különböznek a többi fekete lyukon túli színtől és zenétől, hogy folyamatosan „kiválnak”, elvegyülnek majd kiválnak… szabadon mozoghatnak a világmindenségben, és néha – egy-egy pillanatra – testet öltenek. Az angyalok Isten szorgos szolgái, akik akkor is egyfolytában dolgoznak, amikor éppen nincs testük. Nem azt mondom, hogy pontosan így van – honnan is tudnám – , csak azt mondom: így is lehet…, és én hiszem, hogy így van. Amíg ott vannak, senki nem nevezi őket angyaloknak, mert nincs ott senki, aki bárkit bárminek nevezhetne…, és amikor visszatérnek, létük tudományos módszerekkel kimutathatatlan… – ahogy egyelőre nincs bizonyíték a gravitációs hullámokra sem, bár Einstein óta tudjuk, hogy vannak… – ahogy azt is tudjuk, érezzük, hisszük: vannak angyalok… azt is tudjuk, hogy emberi mércével nem mérhető, amit tesznek, de nélkülük – talán – már nem lenne élet a Földön… és azt is tudjuk, hogy ők is elfáradnak… én már láttam vérző angyalt is…


---------------------------------------------------------------------

(A szerző a Búvópatak irodalmi folyóirat főszerkesztője.)


Akkréciós korong a fekete lyuk körül


(A kép forrása: Wikipédia)

MOGY-embléma_2019.png
Blogos rovatok
Kiemelt cikkek

Levelezés, kapcsolat: 

 

VERZÁR ÉVA  vosa@t-online.hu