Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1081.

1081.

Ha nem önbizalomnövelde a magyar

őstörténet és nem is dicsőséggyár, mert

tele van hamisítással, hazugsággal,

amit leleplezni már a tudomány mer

és képes, ahol túlléptünk fél évezredes

leverettetésünk megalázó útján,

mit ránk erőltettek múlttá maszkírozva,

betömve emlékeink gazdag szent kútját,

akkor ama forrás főjét, nyílását kell

megtisztítanunk, ügyelve az ördögi

terv és gyakorlat maradványaira, ne

sugározzák tovább betegítő, dögi

létben tartó hatásukat mai napig,

rajtunk tiprók kezéből a váltóbotot

kiverjük, leleplezzük a mesterkedést,

minek nyomán nekünk nem jut más, csak robot.

Szégyen, hogy nyerteseket raknak fejünkre

utólag, visszamenőleg, igazságot

tiporva, holott harcban megálltuk helyünk,

és mi vívtunk ki embernek szabadságot

nemcsak honvédelem megszervezésével,

de tízezer évek óta folyton-folyvást

a körülményekhez alkalmazkodó,

találmányokkal itt, befogadva oly mást

is, ami s aki szívesen jött, vagy ide

menekült, de a támadókat levertük,

beolvasztottuk, ámde mindet megtartva

sajátságukban, hogy többek legyünk együtt.

Ebből nyerhetünk igaz önbecsülést, és

ezt kell most dicsérnünk, nem gyilkos hajlamot,

ami elfajulást tobzódik, új álság

mentén lesznek árulóvá világnagyok,

de a tiszta erkölcs történelmi hite

kötelez bennünket megmaradni annak,

kik mindig voltunk, vállalva áldozatot,

mit ha Isten vet belénk, földünk nem parlag.