Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1129.

1129.

Ha gyerekként minden betegséget túlélsz,

hozzászoktat élet testi oldalához,

ami később majd elhárít minden veszélyt,

véd-berendezésed ellenállást tárol.

Felnőve, sokáig nem is érzed, hogy van

tested, annyira könnyen veszed ki részed

a létezésből, tudod, bonyolultan kotyvaszt

sejtek özöne, szerveidet sem érzed.

Egyedül a lelked nincsen kiképezve

minden megpróbáltatás kiállására,

szertartás-szokásra nézel reménykedve,

elég lesz-e világ bújára-bajára.

Mi zápora alól te sem menekülhetsz,

elázik a ruhád, csontig levetkeztet

egy-egy árulás, vagy halálba merülnek

rokonok, elvesztesz neked kedveseket.

De maga a munka sikertelensége

is felmerül gyakran, végezned kell tovább,

örömtelen is, vagy hogy sose érsz végére,

jelentkezik nálad, mi nem más, mint korlát.

Ekkor rá kell nézned, mi természet rendje,

váltakozik benne alvás és ébredés,

de nem minden napon, hanem félévente,

rövidre fogottan pihenésed kevés.

Vallásba kerültek olyan népszokások,

már látjuk, egészséghez járulnak hozzá,

különösen böjtölés hasznos, mert káros

szennyek miközben testedből eltávozvák,

lélekben is megtisztulsz újabb kezdetre,

hogy a tavasszal együtt virágba borulj,

számíthatsz egy évig fergeteg kedvedre,

elűzi majd kedved jelentkező borúd.

És amit eközben tényleg megcsodálhatsz,

mennyire egybeforrott minden a földön,

adózunk figyelemmel világ urának,

ki nekünk feltámadást intézett kölcsön.