Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 1223.

1223.

Vigyázz, aggodalom, féltés ne csapjon át

vészkiáltó félelembe, ne terheld meg

viszonyodat túlzásnak bizonyuló

önös hozzáállással, szeretted felé.

Eluralkodhat rajtad tehetetlenség

érzése, és máris borzalmas végzetet

sugárzol magadból, akaratlan, másra,

éppen őrá is, aki segítségre szorul.

Helyette vedd elő legmélyebb hitedet,

bizalmadat őbenne, akiért szurkolsz,

hogy sikerüljön túllépni nehézségein,

bármennyire is reménytelen a helyzet.

De nem az, ha róla van szó, hiszen tudod,

mindig kivágta magát a bajból, mit

többnyire nem ő okozott, elszenvedte

csupán, amit mások összehoztak bután.

Lehet, most ő volt kicsit felelőtlen, de

az egész élet minden percében alig

van, aki összpontosítani tud, néha

beüt a krach, ilyenkor átlendít rutin.

Át, ha szorítunk érte, jó üzeneteket

küldünk éteren át, ahol össze vagyunk

kötve, érezni fogja, mellette állunk,

megsokszorozza erejét, hisz magában.

Mindig imádkozom értetek, szokta volt

mondani édesanyám, milyen jó volt ezt

hallani, s visszagondolva sok érvényes

eredmény jött elő megoldott gond mögül.

Éreztessük hát odafordulással, hogy

veled vagyunk, kedves, nehéz óráidban,

őrangyalodnak szeretnénk segíteni,

kivel azonos vagy, ha mindent beleadsz

és kiterjeszted képességed szokásos

határokon túlra, ellenőrizni a

meghibásodott testrészt, miközben lelked

megvalósítja az eredeti tervet.

Így hát nem marad el, amit sokan várnak,

csak épp sokkal nehezebb lesz szereplésed, 

nem megy kárba a hosszú előkészület,

túlélésedet sikerré kovácsolod.