top of page
szilajcsiko

Darai Lajos: Naplóbölcsességeim 1307.






                                  

1307.

 

A hely szerepe, ahol születtünk, azért fontos,

mert legelső élményeink ott teremnek, s ebben

legjelentőségteljesebb a nyelv, melyet máshol

nem biztos, hogy megkaptunk volna, sőt ritkaság,

hogy nem a vidék általánosan használt nyelvébe

születnek bele, bár régen ez igen másként volt, mint ma.

 

Sokkal kevertebb volt a lakosság egyes helyeken,

míg máshol egységesebb, mi az elvadultság

állapotától függött például, amiben szenvedtek

a gazdag vidék körüli fegyveresek, sorozatosan

támadva, rabolva, vagy ha letelepedtek és

kiszolgáltatták magukat, érvényesült nyelvük.

 

Ugyanakkor az ősi nyelvi egyetemességet,

amit ugyanannak a népnek messzire elterjedése

szolgált, szintén bomlasztotta a helyi nyelv,

mellyel az új érkező műveltség valamennyire

egyesült, és erre költözött rá aztán hódítók

különböző világa, feldúlva addigit.

 

Történt mesterséges népmozgatás, telepítés is

a hatalom részéről, amivel ismételten már

valamennyire eltérő nyelvet beszélők ott

megjelentek, tarkítva a nyelvi képet, mi

akkor is többlet feladatot rótt az ott lakókra,

megtanulni a másik nyelvét a jó érintkezéshez.

 

Újabb fejleményt a kereskedők meggazdagodása

mutatott a nyelvi téren, mert eszmei elkülönülésükhöz

kisajátították több vidék megismert szellemi

termékeit, istenségi vonatkozásait, mihez

saját nyelvet is létrehoztak, hogy

annak titkosságába burkolózzanak.

 

Ebben még vagy féltucat hatalmi szerveződés is

követte őket, ezért a földkerekségen előforduló

nyelvek között vannak igen nagy számú

beszélővel, valamint igen nagy számban

kevéssel bírók, s vallásilag is ápolták a nyelvi

teljesítmény működését, szent könyveket létrehozva.

 

Ilyen módon tehát nyelvi sokféleség,

kavalkád alakult ki, megvoltak az érintkezés

és elkülönülés eszközei és gyakorlatai, hogy

azok akarata érvényesüljön, akik már

régóta irányították az önálló közösségek

életét, de esetleg más nyelven uralkodva.

 

Ám tolmácsot is alkalmazhattak és megtanulták

a többség nyelvét idők során, s még a vallási

nyelv viszonylagos egyetemessége is segített,

a sokféleségnek kihasználhatók voltak mind

előnyei, mind hátrányai, támogatva az

újdonság terjedését és a régi rossznak eltörlését.

 

Mindez így utólag igen érdekesnek látszik,

mintha csak minket akarna szórakoztatni,

de megélni valóságát, ami hozzánk vezetett,

igen fáradalmas, néha fájdalmas volt, s az

anyanyelv megőrzése és a hely szelleme örökké

szent volt, menedéket nyújtott, vigyázzunk hát rá.

 

 

 

 

 

 

 




 


13 megtekintés

Comments


legte Tanka.jpg

VARGA DOMOKOS GYÖRGY művei itt és a wikin

dombi 2023.jpg
vukics boritora.jpg
acta 202305.png
gyimothy.png
dio.jpg
KIEMELT CIKKEK
MOGY2023.jpg
bottom of page