Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1877)

Eszmei dunyhafellegek ölelik körbe a

Földet, ráterülve testünkre-lelkünkre egyként,

megmelegszik alatta a szívünk, végtelenül

puha, mély, mesekaland benne forgolódásunk.

Gyerekkori emlék, mi örökké elkísér, és

álomalakban mindig jelen marad, csak már nem

emlékszünk rá, alvásunk is mintha ébren lenne,

kizárja az érzelemdús világot belőlünk.

Ritkán járunk képzeletben ott a felhők fölött,

hiszen ez a varázslat odalett repülőút

tapasztalatakor, ahol tényleg képet láttunk,

de nem az eszményit, nem gondolat-mennyországot.

Nem is társalgunk már az ottlakókkal, istenek

voltak ezek régen, a mindünkben benne

maradt ókoriaknál, ősembereknél, alig

figyelünk hozzájuk visszavezető jelekre.

Eszmevárat is építenek nekünk ilyesmi

elkerülésére, mi kizárásos alapon

működik, egyiket szeressük, a többit pedig

ajánlatos hanyagolni, megrontja a lelkünket.

S ha oda bementél, védeni fogod a mundért,

a falat, mi elválaszt azon túl lévő mezők

virágaitól, ahol méhzsongás hallik, örök

tavasz van, de neked a poklot kell benne látnod.

Hiszen elkötelezted maga a szellemileg

kifogástalanság mellett, észszerűnek látszik

kitartani a legnagyszerűbb ígéretében

kicsúcsosodó jelennek vélelme ügyében.

Igen nehéz észrevenni, tudatosítani,

hogy mi a tiéd ebben és mi rád kényszerített,

mit csupa jóakaród közvetített feléd, de

nincs garancia, hogy őket nem tévesztették meg.

Inkább igen, és ez évszázadokra menően

érvényesült, rakódott egymásra piramiskő,

szépen ragyogó csúcsát kellene szolgálni, de

hogy ott mit valójában, múlt ködében elveszik.

Vagy a jelen is fújja a kénköves páráját,

elmebénító érvelését, valót takaró

gyakorlat folyik, csak a lényeget ne, csak azt ne

tudd meg, ne jusson hozzád, hátha nemet mondanál

önállótlanságra, világnézetnélküliség

elfogadására, s a neked tett ajánlatok

mérlegelésébe kezdve kialakítanád

saját álláspontodat és ragaszkodnál hozzá.

Hogy a legfontosabb, ami a felhők alatt és

a jelenben történik, eszmék ismerete nem

azok hatalma, vitathatók, kételkedhetünk

nem tetsző álláspontokban, és ez a szabadság.

Kereshetünk, kigondolhatunk olyan elméből

fakadó világot, nem mond ellen tapasztalat

közlésének, lubickolhatunk is ilyen elvek

közepében, emberi csúcsteljesítményekben.