Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1883)

Vajon az idő folyamatát szakítja-e meg

számunkra az alvás, vagy csak ébrenlét miatt

tudunk egyáltalán az időről, létezését

mi állítjuk elő, bár világossághoz kötve.

A mesterséges világítás meghosszabbítja

a napi időt, másként mondva, kevesebb alvás

meghosszabbítja a napunk, ennek egyensúlyát

nem találjuk, és elneveztük modern világnak.

A legnormálisabb munkával tölteni időt,

pihenést az éjszakai alvás biztosítja,

így aztán nappali tevékenység természetes,

semmittevés nincs, fogalma időtlenség mása.

Óraidő vagy Nap-járás és tettek viszonya

kölcsönös függőség lett, mást csinálunk reggel és

este, a nap kezdetén kezdjük, este letesszük

a cselekvést, felöltözünk és aztán levetkezünk.

A köztük lévő idő félidejét delelő

Nap mutatja és az éhség jelentkezése, úgy

szól a levesnóta, a déli harangszó, mintha

jó összhangban lenne külső és belső természet.

Pedig inkább csak megszokás akkor ebédelni

tarisznyából, mikor a mezőn fejünk felett áll

a Nap, hozzá idomított a megéhezés, hogy

kitartsunk délig, ne kelljen Nap-állást vitatni,

előrehozandó az érkezést, ami nem megy

végképp, ha gazdasszony főz otthon és kihozza 

pontos időben érkezve, úgy időzítve a

főzést, időben kész legyen s kiérjen a földre.

Ez is mutatja, de a munkamenet maga is, hogy

az egyensúly külső történés és belső óra

között kölcsönösen alakul ki ugyan, de az

akaratunktól függ végsőleg, s felborítható.

Korábban indulunk valahová, még sötétben,

kihagyjuk az ebédidőt, hamarabb végezzünk,

ha érkezik esős vihar, határidő ipar

esetén, s a kereskedelem is más káposzta.

Régebben a tejesember küszöbre tette a

reggeli italt, nyitva volt forró kakaóval

hajnalban az egri büfé a főutcán, éjjel

szállítottak a közértekbe, nem beszélve a

három műszakról a nagy gyárakban, ezért aztán

sokak számára felborult a megszokott rend, és

már egészen más ritmusban kezdtünk élni, réteg-

idő keletkezett, társadalmi csoport szerint.

Látszatra az összevisszaság már lesöpörte

az asztalról az időkérdést, annak kötését

hozzánk felvetni is gyermeteg gondolat, hiszen

egyértelmű, mondják, csillagidő-szerintiség.

A régiek is nézték az eget, semmi új nincs

ebben, csak most pontosabban működik számolás,

hadrafoghatóbbak lettünk, ha a világűr

az ellenség, de épp ezért álljunk meg, ez nem így van!

Hanem éppenséggel tudományos pontosítást

mi végzünk, végeztünk már ősidőktől fogva, azt

hívén előbb, hogy minden egész számok szerint

megy az égen és a földön, például a Napot

és Holdat háromszázhatvanszor lehet rátenni

a látóhatárra, innét van a körfok osztás,

aztán kiderült, nem ilyen frappáns az isteni

elrendezés, sok-sok mérés ad ezrelékeket.

Azaz visszatérünk végsősoron tőlünk függő,

általunk létrehozott, saját időnkhöz, mihez

mindenséget igazítunk, s mivel mi belőle

lettünk, elég jó lett már egyezés hatásfoka.

Ezért aztán megfordítható a dolog, hogy az

alvással kapcsolódunk valójában létezés

alapjához, viszont maga az emberi élet 

álom, gondolati látvánnyá teszi a létet.