Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1885)

A fiatalt és öreget szembeállítani csak elméleti értelemben

lehet, és kívülről, mert vagy egyik, vagy másik vagyunk,

és nincs arányban a kettő, mert a fiatal még nem volt öreg.

Az öreg sem emlékszik fiatalságának minden mozzanatára,

bár felidézve előjönnek az emlékek, és egyre részletesebben

kezdenek megjelenni átélt élmények, megvalósult események,

sőt még törekvésekre és vágyakra is rá tud mutatni, aki elég

bátor szembenézni akkori valójával. Ebben is hátrányban

van a fiatal, mert neki a bátorsága üres papírlapra vonatkozik,

amit majd tele szeretne írni az életével, viszont éppen az

idősebbek azok, akiktől előbb megtudja, mi várható, mielőtt

megtörténik vele egy-egy eset. Ebben is van azonban felemás

jelleg, csavar, hiszen leginkább a nagyobbaktól tájékozódik

szívesen a kisebb gyerek, akik szintén az ifjúságuk kezdetén

lévén, még igen sok és nem a teljes valóságot tartalmazó

hiedelemmel birkóznak, sokszor kudarcot vallva, s akkor

az rossz hatással van előadásukra a kisebbek felé, vagy ha

sikerrel túl vannak számukra fontosnak tartott dolgokon,

akkor pedig a dicsekvés torzíthatja el a mondanivalójukat,

felnagyítva annak tartalmát, esetleg elriasztó fokban is.

A kicsiknek tehát többszörös a nehézségük, amivel szembe

kerülnek megoldandóként, mert már a nyelv elsajátításánál

is ismeretlenség számukra a hangok világa, amely nagyban

különbözik az érzékleteiktől, hiszen elvontságot közvetít,

mégha a környezetre vonatkozóan is. Aztán meg az elvont

fogalmak világa következik, mintha ők nagy bölcselők

lennének kisgyerekként, s mert megbirkóznak feladataikkal,

mondható, hogy mindegyikük zseni, és ebbe tenyerelhetnek

bele a téveszméktől hemzsegő tájékoztatások, és egy idő

múlva már nemcsak kortársaiktól, idősebb fiataloktól, de

felnőttektől is, akik egész hiedelemrendszerek foglyai is

lehetnek, megrekedtek az emberiség valamely korábbi 

állapota által kimunkált világlátás és ismeretszínvonal  

meggyőződésében. Az igazi lázadás ekkor következhet

be, ha van elég saját erő a fiatalban, túllépni éleseszű

következtetésekkel a megismertek ellenmondásain,

vonatkozzon az saját élete megfelelő alakítására, az

emberi kapcsolataira, a világlátására és az emberi

képességek határára, és a végső kérdésekhez való

viszonyára. S amennyiben ezt önálló és független

saját képességgé és eredménnyé teszi, egész életében

képviselni tudja, fogja, minden munkáját eszerint

végezve. Aztán öregen visszatekintve megvizsgálja,

ténylegesen érvényesítette-e mindig eme hitvallását.

Esetleg késztetést érez közreadni tapasztalatait, de

jól tudja, mennyire más a fiatalok hozzáállása, amint

az volt az övé is annakidején, de mégis érdeklődéssel

tekinti őket, kívánva nekik hasonló jó megöregedést.