Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1901)

Mintha testedet nem a lelked irányítaná,

vegyük ezt az egyszerű hasonlatot, leírni

a világhelyzetet, mintha a lelked helyére egy

láthatatlan parancsnok ülne és kiabálna

veled, ha nem azt teszed vagy gondolod, amit ő

elhatározott neked, sőt néha nem is beszél,

de büntet, ha nem találtad ki a szándékát és

nem teljesítetted vérlázító akaratát.

Ilyen ma a világ, vannak benne még látszólag

semleges helyek iménti szempontból, és ezek

természeti rezervátumoknak nevezettként

megtévesztésünkre rendeltettek ugyan, de már

oda is betört másodlagos gyarmatosítás

folytatódó kegyetlen terrorra álcázottan

telepített hadigépezete, mert mindenre

van pénz manapság, ami örök elnyomást szolgál.

Örököset mind a két értelmében, vagyis mint

örökölt bukkan elénk közelmúlt bugyraiból,

s örökkévalóságig folytatódóként látjuk

vigyorgó arcát, azaz együttérző mosolyát,

amivel elénk tárják ezeket mint nem szándékolt

következményeket, de leginkább eltagadják,

mert mindenkinek véges befogadóképesség

áll rendelkezésre és erkölcsi magaság sem

megkövetelt magunktól távoli „egzotikum”

felé, ahogy számunkra megjelentetik néha

a borzalmakat, hogy elriadjunk, s különbséget,

hogy borzongjunk, mily jó, hogy az csak ott van, nálunk nincs.

Világok harca, kultúrák összecsapása van

terítéken, vallási szent háborút emleget,

ki elhazudja a tényt, hogy békét hirdet az öt

világvallás, s benne hívők is egyénenként.

Igazi világfolyamat kiegyenlítődést

mutat, testvérként tekint egyik ember másikra,

míg a lövészárokban nem találják magukat,

ahová nem véletlen, hogy messziről lő tüzérség.

Behunyt szemmel vagy félrenézve folyik öldöklés

világszerte részünkről, ha nem állítjuk le a

támogatást, de akarva sem tudjuk, megszállott

világszellem őrjöng úgy mögöttünk, mint felettünk.