Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1911)

Erkölcsi tisztaság nem arany középút szabadosság

és erkölcscsőszség között, nincsen mögötte számolgatás,

meddig mehetek el s honnantól kezdve tiprom a törvényt,

hanem kiállás a jó mellett bármi feltétel nélkül.

A jó ismerete szívünk egyedülálló gyümölcse,

fajfenntartásnak nevezett magatartást eredményez,

minden embert eleve segítendő testvérnek tekint,

kezdettől fogva Istentől belénk oltott természetünk.

Hogy különbség lenne ember és ember között, késő

találmánya közel és távol hódító harciasság

magamentésének, ellenséget kiáltva gyilkoljon,

és ez az elmebaj világhódító útjára indult.

Viszont megelőzte, majd vele párhuzamosan terjedt

a közösség és ereje növekedésével járó,

innen, a háború korszakából nézve békés világ,

gyarapodással járó alkalmazkodó teljesítmény.

Honnan elsődleges szükségleteket kielégítő

tevékenység szellemi oldalának egyes jeleit

megőrizte még évszázezres mélységében is a föld,

egységet érzünk velük megnézve szerszámaik élét.

Megértve, mire használták a pattintott köveket, most

is többnyire hasonló céllal működnek eszközeink,

de eszmei tekintetben szintén hasonlók kell legyünk,

ennek pedig ránk nézve fontos következménye áll fenn.

Fegyver és fegyverhasználat, embervadászat hiánya

további évszázezrekből arra kell figyelmeztessen

bennünket, akik állítólag magasan fejlett ésszel,

felfogóképességgel bírunk, hogy mai utunk zsákút.

Ne áldozzuk tovább legjobb erőinket elrettentést

vagy megsemmisítést szolgáló gyilokrendszerekre,

ha a világ mai népességi szintjét megőrizni

szeretnénk, vissza kell térnünk korai lelki élethez.

Mikor az az értelem felülkerekedését adta

pusztító külső körülményeken, ma általunk keltett

nehézségeket kell legyőzni; ki, ha nem mi, oldja meg,

s magátólértetődő vezérlőnk is van hozzá: az erkölcs.

Álljunk ki mellette, minden törvény alapjának véve,

ennek mesterséges ellentmondásait leleplezve,

hisz’ olyat érez általa lelke legmélyén mindenki,

amit ésszerűen megvalósítva boldogulást hoz.