Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1928)

Hogyan ajánlatos az egyensúlyt gyakorolni,

hogy milyen tényezőket kell kiegyenlítenünk,

a legnagyobb kérdések egyike lehetne, ha

nem lenne már egyoldalúan kisajátítva.

Azaz a kérdést sem merjük feltenni viszolygás

nélkül, visszariadva a nagyot hibázástól,

legalábbis lelkiismeretfurdalásunk lesz,

ha valóban őszintén állunk hozzá az ügyhöz.

Hogy ne kerülgessem, mint macska a forró kását,

arról van szó, hogy milyen irányban tekintsünk rá,

merről merre történjen az életrendberakás

szereplőinek, helyszínének kijelölése,

megragadása, magasság és mélység felé-e,

vagy széltében-hosszában, felfelé és lefelé,

vagy körben, látóhatár kiszélesítésével,

vagyis az oda-vissza ne az időről szóljon,

ne vissza a múltba s előre a jövő felé,

hanem csak jobbra-balra, mindegyik oldalra és

az előttünk lévőkre, de a hátunk mögött is

észrevéve mindent, súlyozva és beszámítva.

Tehát értékének megfelelően kezelve,

aminél merül fel igazán a kétely káros

vagy hasznos eszköze, visszahúzó ereje vagy

felszabadító érzés keltése, okosítva.

Hogy szabad-e, avagy kötelező azt tenni, hogy

a jelent térben lévőnek vesszük; jelentése

tárgyaknak van, minden más gondolat hozzáadás

részünkről, és ezt kell megfontolva szabályoznunk.

A két irány együtt, a térbe kapcsolt idő, a

lehetőt kell megmutassa a lehetetlennel

szemben, a reménytelit a reménytelen ellen,

így az ajánlatosat téve kívánatossá.

Belátva és elfogadva, hogy egyensúlyra csak

az juthat, még az igazság tekintetében is,

aki sok-sok kevésből építi fel a többet,

megelégedés ingó hátán szinterezgetve.

Így válik az örök jelenidő eredménnyé,

múltat és jövőt végtelenség forrássá téve,

ismeretlen mélység s magasság elkerültével,

közeli és távoli közepét eltalálva.