Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1929)

Az egy és a sok, a rész és az egész életünk

meghatározó viszonyának látszik, egyéni,

személyi befolyás viszont az összességre csak

kivételes eset, felhatalmazás kérdése.

Olyan, mintha mindenkinek megadatna számba

vétele, belőle is származna a közösség

és annak ereje, terméke létrehozása,

nélkülözhetetlenséget látunk magunk iránt.

De a valóságban szerepünk korlátozottabb,

jellege inkább az ellenkezője, elszenvedjük,

nem kezdeményezzük a kapcsolódást világunk

ezernyi dolgához, ügyeink mástól indulnak.

Nehéz ezt bevallani, többnyire nem sikerül

sosem, hanem inkább fürdünk annak tudatában,

hogy a teremtés koronájaként elvárások

tükrében szemlélhetjük lezajló életünket.

Szükségleteink mindegyre kielégíttetnek,

vágyaink megvalósítja életünk folyása,

észszerű törekvéseket támasztunk s tettekkel

bevégezzük, mintegy hitelesítve hitünket.

Sőt, az alapoktól az történik, amit a mi

érdekünk megkíván, részt kell vennünk benne persze,

és megvannak a választási lehetőségek,

hogy mindig a legjobb irányban haladjunk tovább.

Ehhez azonban előbb meg kell tanulnunk, merre

van az előre és hátra, mi van előnyünkre és

mi okozhat hátrányt, bukást, addig jó, míg csupán

tanulóévekben járunk, s a próba nem végzetes.

Hogy ne legyen az, kikerülve a nagybetűsbe,

az önálló lábra állás során se semmilyen

lépésünk, ahhoz nemcsak a mi megfontolásunk

kell, igaz szándék, de a körülmények hatalma.

Kedvező csillagállásnak becézik, hogy legyen

számunkra hely munkálkodásra, megvegyék, amit

kínálni tudunk, dolgozó kezünktől okos fejig,

mert egyoldalú függőség ez és nem kölcsönös.

Nagy egészbe beágyazódás zökkenőmentes

intézése felettünk álló szerkezet dolga,

mindegy, hogyan nevezzük, csak tudjunk róla, hogy meg

kell felelnünk neki, és járjunk is a kedvébe.