Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1929)
- dombi52
- 5 nappal ezelőtt
- 1 perc olvasás

Az egy és a sok, a rész és az egész életünk
meghatározó viszonyának látszik, egyéni,
személyi befolyás viszont az összességre csak
kivételes eset, felhatalmazás kérdése.
Olyan, mintha mindenkinek megadatna számba
vétele, belőle is származna a közösség
és annak ereje, terméke létrehozása,
nélkülözhetetlenséget látunk magunk iránt.
De a valóságban szerepünk korlátozottabb,
jellege inkább az ellenkezője, elszenvedjük,
nem kezdeményezzük a kapcsolódást világunk
ezernyi dolgához, ügyeink mástól indulnak.
Nehéz ezt bevallani, többnyire nem sikerül
sosem, hanem inkább fürdünk annak tudatában,
hogy a teremtés koronájaként elvárások
tükrében szemlélhetjük lezajló életünket.
Szükségleteink mindegyre kielégíttetnek,
vágyaink megvalósítja életünk folyása,
észszerű törekvéseket támasztunk s tettekkel
bevégezzük, mintegy hitelesítve hitünket.
Sőt, az alapoktól az történik, amit a mi
érdekünk megkíván, részt kell vennünk benne persze,
és megvannak a választási lehetőségek,
hogy mindig a legjobb irányban haladjunk tovább.
Ehhez azonban előbb meg kell tanulnunk, merre
van az előre és hátra, mi van előnyünkre és
mi okozhat hátrányt, bukást, addig jó, míg csupán
tanulóévekben járunk, s a próba nem végzetes.
Hogy ne legyen az, kikerülve a nagybetűsbe,
az önálló lábra állás során se semmilyen
lépésünk, ahhoz nemcsak a mi megfontolásunk
kell, igaz szándék, de a körülmények hatalma.
Kedvező csillagállásnak becézik, hogy legyen
számunkra hely munkálkodásra, megvegyék, amit
kínálni tudunk, dolgozó kezünktől okos fejig,
mert egyoldalú függőség ez és nem kölcsönös.
Nagy egészbe beágyazódás zökkenőmentes
intézése felettünk álló szerkezet dolga,
mindegy, hogyan nevezzük, csak tudjunk róla, hogy meg
kell felelnünk neki, és járjunk is a kedvébe.




















