Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1950)

Az önellentmondásnak rossz tulajdonsága, hogy

többnyire nem vesszük észre, s ennek kifutása,

eredménye, vagy éppen eredménytelensége

felismerhetetlen és nehezen belátható.

A jó összhatás és végeredmény, ami tehát

úgy önellentmondás, hogy nem azt akarták, akik

a célokat kitűzték, irányítást végeztek,

különben nem tették volna, rejtett lett javukra.

Másik eset a hibás cselekvés, jót akarás,

de rosszra hajló kimenet, amit érzékelni

sem tud, aki végzi, ha az a meggyőződése,

hogy sikert elérni csak úgy lehet, mint teszi.

Ebbe a folyamat jellegzetességbe kell és

elengedhetetlen beavatkoznia ama

szereplőknek, akik látják a hibát, vagy érzik

a jó irány áldásosságát, s félnek, hogy leáll.

Mert leállítják rögtön, ha megtudják, hogy másra

fordul, mint tervezték, nem érdekli őket, hogy jó,

ami születik, nekik az elhatározásuk

a fontosabb, nehogy tévedésük meglátszódjon.

S érdekes, hogy a külső szemlélőnek, vagy annak,

aki elviseli a rossz következményeket,

még nehezebb dolga van, mert nemcsak azt kellene

beláttatni, hogy ellentétes hatást vált ki a

bármily jó szándékkal indított ügy, hanem hogy

még az ellenkezője további olyanokat

kelt fel, ami ellen az eredeti cselekvés

szolgált volna, kettős károkozást ismertetni.

Egyetlen példa megmutatja, mi mindebben az

irányítás természetellenes természete,

amikor túlterjeszkednek hatókörükön s nem

számolnak beláthatatlan következménnyel,

avagy vakká teszi őket önkritika-hiány,

sőt avval is vádolhatók, hogy szemet hunynak az

ellentétes hatásra, mert lefizették őket,

s már nem megbízóik érdekeit képviselik.

Ha az európai egyesült népeknek az

élelme nagyobb arányban máshonnan érkezne,

hogy itt ne termeljenek környezetszennyezéssel,

akkor ott máshol még nagyobb lesz a földterhelés.

Az itt tiltott szennyezést kiszervezik máshová,

mi ott olcsóbb, nagyobb a haszon, s a régi szemét,

hamis érdekképviselet átfogón visszatér

a közéletbe, mitől hittük, megszabadultunk.