Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1951)

Ki a szabadba! – micsoda jelképi találmány,

tömör, de gazdag jelentéssel bír, bezártságot

takar a háttérben, eddig volt érzésvilágot,

megszabadulást hirdet tőle, s előre mutat.

Általános jóra, nem elmúlt rosszra, búra,

vidám időkre, nagy lélegzetvételekre, és

a lélek szárnyalására, gondoktól mentesen

szaladni a réten, hol zöldell, virágzik minden.

Sőt, lassanként ébred láthatatlan állatvilág,

tücsök ciripel a fűben, rigó rikolt a fán

valahol, de nem látjuk, hol, zümmögnek a méhek,

giliszták kúsznak a földben s túrnak vakondokok.

A láthatók mi vagyunk, emberek, gyerekzsivaj,

kirándulók lármája, visszhangos kiáltása

a túlsó hegyről, embersereg a majálison.

népgyűlés, labdarúgó mérkőzés közönsége

zajong, hangszórókból katonazene veszélyes

repülőnapon, ahol borzongtat a kockázat,

hogy éppen ránk zuhanhat akrobata mutatvány.

Arborétumok pompázatos egyedi, ritka

példányait csodáljuk, állatsimogatás és

a lovagláskedvelés beteljesülése, mert

nemcsak vezetőszáron keringünk a karámban.

Fogathajtó bajnokság és hídi vásár, aztán

a borhoz, pálinkához kötődő mulatságok,

libegő, ringlispíl, óriáskerék, céllövölde.

Ujjé a ligetben! és más egyéb nyalánkságok,

vattacukor, törökméz, Bagaméri fagylaltja,

sörözés, a fűben elheveredve bódító

hatására szunnyadni egyet, profi napozók,

biciklisták országjárása, kempingszabadság.

S ne hagyjuk ki a Balatoni Nyár Őfelségét,

a lóversenypályák izgalmát, hogyha fogadtunk,

szezon horgászatot, vadászatot, ökörsütést,

csiksomlyói búcsút, vallási körmeneteket,

ballagást, kerti partit, szabadtéri színpadot.

Mindez itt történik, itthon, nálunk, nem külföldön,

azaz a Kárpátokon belül, s még az Adria

is ide tartozik, otthonunk e szabad térség, és

azért lakásunkban is szeretünk tartózkodni.