Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1967)

Felpaprikázott közéletről és feturbózott

közhangulatról árad közlés, ahonnan az

erősebben buzog, mint a csillapító hangok,

hónapok óta, mások szerint már évtizede.

Valójában ez a modern világ, mesterséges

folyamatokat gerjesztve magából, de másként,

jobban mondva kívülről gerjesztik, akiknek

megadatott modernné tenni emberi földet.

Akiknek volt tehetségük, azaz aranyuk és

elképzelésük, valamint merszük, hogy kegyetlen

bátorsággal belevágjanak, ha kellett álnok

megtévesztéssel alakítani a világot.

Mert ehhez le kellett rombolni a régi rendet,

a természetesség évezredek óta szépen

vagy csúnyán kialakult összefüggésrendszerét,

a szervesség műveltségét, az isteni rendet.

Senkit ne tévesszen meg tovább, hogy az Istentől

elrendelt társadalmi rend meglétét tanulta

a királyok és nemesek vezette országok

esetében, egészen legeslegújabb korig.

Ők már ugyanúgy kiszolgálói voltak jóval

magasabb szinten elhatározott közös erős

akaratnak, ahogy őket pedig a nemzetté

társított nép szolgálta, de akarattalanul.

És ez a lényeg, hogy a főkérdésben dönteni

mindig valahol máshol szoktak, nem felmerülés

helyén, és annak összefüggése távoli célok

érdekével határozza meg a tettirányt.

Mindeközben azonban az emberek, családok,

családfők, családanyák, papok és tanítók, mind

tették a dolguk, megőrizni a hagyományos

életmódból amennyit csak lehet, mivel hasznos.

Még fejlesztették is magukat, a népművészet

terén például, a kézművesség is alkotott,

míg hagyta a minden területre benyomuló

tőkerendszer, ami tehát mesterséges futam.

A mesterembereket gépi mesterségesség

váltotta le és fel, emberi beavatkozás 

szükségessége lecsökkent, s hiába toronyház

építésnél ott vannak, egyedül már semmik ők.

Ez a nagyság és bonyolultság mindenüvé úgy

terjedt ki, hogy az egyes ember jelentősége

elenyésző, mindenki pótolható, mozgató

erő és szándék közös akarat meglelése.

De hogy tehát sikerül is és jól érezd magad a

mai folyamatokban körülötted, hinned kell

benne ugyanúgy, mint rég az isteni jóságban,

s ehhez meggyőző eszközökből ömlik rád a szó.

Van közte vitatott, de az ritkán igazán mély

gondolatokkal építkezik, inkább érzelmek

keltésével éri el a kívánt hatást, de ez

a gerjesztett állapot már nem a józan észé.

Eme körülmények közepette kell hát most már

magunkra, kívánságainkra tekintenünk, mert

nem győzni vagy csalódni kell végül, de legjobbat

kihozni rendelkezendő lehetőségekből.