Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1986)

Az ember Isten-szomját valójában semmi sem

oltja, még az ima sem, tudjuk, nem részesülünk

csupán kegyelmében, de az nem elég, bevallva-

bevallatlanul többre vágyunk, olyanra, mint ő.

Ami ebben ösztönző, egyúttal tragikus is

lehet, vagy megmutatkozik emberségünk igaz

célja, vagy megtéveszt hamis arca, tehetetlen

vagyunk helyzetünkkel, jó vagy rosszul bánunk vele.

Ha jól, akkor Istent kifürkészhetetlennek, ha

rosszul, akkor utánzásra felhívásnak tartjuk,

és szépen megtalálhatjuk benne önmagunkat,

vagy pokoljárássá válhat végtelen keresés.

Előbbi eset nemcsak szerencsés alkatot, de

szorgalmas életet jelent, tudatlanságunknak

belátását, s mindegy miként tanulunk, Istentől

kapva a tudást, vagy saját erőnkből merítve.

A vágyaink és a valóság közti szakadék

áthidalását magunk végezzük, és sikerét

nemcsak magunknak köszönjük, világlátásunkat

érzelmeken túl értelmi erőnk határozza meg.

Utóbbi esetben fordítva van, jobban mondva:

mi fordítjuk meg visszájára a világunkat,

észre sem vesszük, hogy kényelmessé válunk, mástól

várjuk a boldogulást, nem saját tetteinktől.

Vágyaink kielégítése mintha úgy járna

nekünk, mint a létezésünk tartozéka, mindig

kevés, ami van, elégedetlenségünk Isten

felé kiált, érzéki hívságtól nem tágítunk.

Sokat emlegetjük valaki másra, hogy majd csak

benő a feje lágya, s magunkról azért nehéz

önítéletet mondani, mert saját bőrünkben

másként látjuk lehetőségek hozzáférését.

A levegővétel és a gyerekkor étel,

ellátás megszakíthatatlan folyamatossága

csábító képzetét kell tehát mennél korábban

elhesegetni, nem Istentől várni folytatást.

Helyes útra térni, mielőtt zsákutcába fut,

szomjunkat egymásra épülő eredményekkel

oltani, hogy életkedvünk önkéntelensége

legyen mozgatónk, amiért hálát kell éreznünk.

Ebben az állapotban többek leszünk, mint Isten

célpontja, akit vagy szeret, vagy nem, mit eleve

eldöntött, mert nem neki szolgálunk vagy a földi

helytartóinak, hanem magunkat építgetjük.

Ami neki és az összességnek is tetsző lesz,

különben nincs értelme bennük bízni, de erős

hit viszont a hivatásunk megtalálásában

célra vezet és beteljesüléssel jutalmaz.