Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1988)

Az élet nyertesei vagyunk, vitathatatlan,

hiszen az értelem-csíra szárba szökkent

bennünk, de nem volt egyszerű, soká tettünk érte 

sokat, többet, mint élővilág-alkotó társak.

De az alapokat nekik köszönhetjük, majdhogy-

nem kőből rakták le kezdetekben, s bírják a terhet

egysejtűek máig, s bár veszélyesek ránk sokan

közülük, mások belénk épülten segítenek.

Ami alattuk van életmaradvány, sekélyes

világ, keveset tudnunk még róla, de az is inkább

félelmetes, mert acélszívósságot mutat a

létben, viszont szellemi természetes lényege.

Egyébként szerv-rendszerünk a siker netovábbja,

megmaradtak bennünk működőképesen máig,

s ha romboljuk képességüket testi és lelki

mérgekkel, nem az ő hibájuk, hogy elromlanak.

Ideje az ész néven összefoglalt tehetség 

gyönyörűségéről szót ejteni, ha már rólunk

van szó, ennek érzékisége kapcsolat titka

a külvilághoz, s adatfeldolgozás méginkább.

A magatartás és cselekvés pedig elvontabb

terepre terelte embervállalkozásunkat,

gyűjtögető és ragadozó természetünket

tovább növelve, s vetni kezdtünk, hogy arathassunk.

Kézügyességbe is, nemcsak a földbe magokat,

évszázezrek gyakorlata vezetett észszerű

tapasztalathoz nemcsak alkotások esetén,

de elvi síkon törvényekhez s igazságokhoz.

Ez a teremtődésünk életrajza, mit csak

a rövidség kedvéért egyszerűsítünk Isten

szándékává és szeretetévé, ami miénk

valójában, másként megragadhatatlan lenne.

De azt kevéssé szokás hangoztatni, bár vallás

épül rá egyetemesen is, ha kitaláltuk

istenség mindenhatóságát, mindentudását,

kötelez bennünket nemcsak igazodni hozzá,

hanem korszerűsíteni, elhagyva végre a

romlás virágainak öntözését, ördögi

lét elismerését, mi csak a mi mulasztásunk,

többre hivatottan, egyetértve Istenünkkel.