Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1993)

A víz enyhítő közeg nyáron, frissülést okoz

télen is, felüdülést jelent tisztaság iránt

való közreműködése, ha külső tényezőt

látunk benne, belül, bennünk áldás.

Önmagában nem áll meg, kifolyik a kezünkből,

ezért edényt használunk megtartására, és a

kút is ilyen szolgálatra készült, vezetéken

érkezve a legkényelmesebb a hozzáférés.

A folyók szerepe felbecsülhetetlen, régi

időkben különösen, bár ahhoz, ott élni már

magas színvonalú tudás kellett, például a

közlekedés tekintetében, csónakok, hidak.

Hamar rájöttünk, hogy égből érkezve mennyire

hasznos, hiánya tragédiához vezet, felhők

ismerete segített a reménykedésben, és

tiszteltünk viharral járó villámlást, mennydörgést.

Ezt a jelenséget még istenek világával

is összekötöttük, hogy aztán megfejtve nyomós 

természetét, elektromos áramot termeljünk,

de tapasztalva, annak nagy ellensége a víz.

Így erejét tehát ki tudjuk használni nemcsak

szállításra, még atomerőműben is, költőnk

hasonlata pedig szállóigévé vált, hogy „a

víz az úr”, azaz a nép áradata, többsége.

Testünkön belül szerepével most ismerkedünk

igazán, meglepő eredménnyel, hogy visszahat

ránk jellegzetessége, mert szerkezete jó s rossz

lelki tényezőt befogadó képességgel bír.

Nemcsak úgy, hogy hangulatemelő, ha nem vagyunk

szomjasak, hanem érzelmi hullámzást is felfog,

megváltoztatja állapotát, terel minket

kiváltani az üdvös vagy káros következményt. 

De ne menjünk ennyire messzire, bizonytalan

vizekre, elég fontos általános értéke,

hogy harmadik, köztes közeg szilárd és légnemű

között, s ami külön élmény: úszni tudunk benne.

Ezért gyermekek úgy pancsolnak, hogy sosem hagynák

abba, mintha ősi kezdetre emlékeznének,

amikor még minden lény ott tartózkodott, így a

vizet igen meg kell becsülnünk, első tükrünket.