Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (1999)

Munka öröme, hiszem, lényegi kifejezés,

bár ellene hangolnak százszor is naponta, de

nem tudják megsemmisíteni az alkotásvágy

és a kötelességteljesítés együttesét.

Mert mikor e kettő párban hat, felerősíti

egyik a másikat, ami azt is megmutatja,

hogy mi hiányozhat azokból, akik tehernek

veszik, nyűgnek, igának, hogy dolgoznunk szükséges.

Hiszen a létfenntartás minden körülmény között,

mindig feladat, nemcsak élvezetes étkezés,

gondoskodni magunkról és aztán családunkról,

természetes kell legyen, bár kihívás is persze. 

Mindennapi kenyerünket adjuk meg magunknak,

ellenértékét le kell dolgoznunk valamikor,

valahol, jelenléttel vagy otthonról hálózat

segítségével, mely tehát ehhez elég fejlett.

Itt az ideje kijelenteni, hogy nincsen külön

a fizikai és a szellemi munka, mind a

kettő jelen van valamily arányban általunk,

ésszel, megfontoltan kell mindig tevékenykedni.

Legyen tervünk, mielőtt elindulunk a munka

frontján, rövid távú érvényességgel, azaz

hogy miként kezdjünk hozzá és végezzük most, ma, és

hosszútávú vágyakozással, megérünk jövőt.

De legyen erőnk is, amit fokozatosan kell

növeszteni nekünk, erősebben, kitartóbban

és egyre ügyesebben, okosabban, hogy a

tapasztalatot megszerezzük és felhasználjuk.

Legjobb belenőni s életkornak megfelelő

feladatvégzést vállalni, csak így biztonságos,

amit régi időben bátorságosnak mondtak,

talán azért, mert angyalok pajzsa véd bennünket.

És a munka kiteljesedett, kiszínesedett

az utóbbi pár évszázad során, új eszközök

jelentek meg segítségünkre, s a régieket

is meg kell becsülnünk, nincs kiavulás, hiszen jók.

Pontosak, erőhelyettesítők, álom velük

dolgozni, elégedettséggel tölt el eredmény,

s ha megfizetnek, felfoghatatlan, miként válik

valaki munkakerülővé, kéreget aztán.