Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2009)

Vajon mikor jutott eszébe, és kinek, hogy az

embereket pásztorolni kell, mint a nyájat és

a csordát, kondás és gulyás módon terelgetve

őket s megőrizni emberi vadállatoktól?

A kérdés végében lehet a válasz, amikor

„az ember úgy elaljasult, hogy ... ölt”, egyáltalán,

mert előtte nem, s azóta sem vagyunk képesek,

hacsak rá nem kényszerülünk embertelen okból.

Mert testvér fogalmunk egészen ki volt terjedve,

minden emberre, akivel találkoztunk, kiről

értesültünk, hogy létezik, lelkes mivoltunkból

fakadóan, mély tisztelettel e titkunk iránt.

Lélek és szellem azonossága egyértelmű

volt a régi időkben, s szellemi létet külön is

tőlünk függetlenül látva érvényesülni, az

másik emberben sérthetetlenül nyilvánult.

Befolyásolhatatlanul, hiszen visszaköszönt

utólag a gondolati teljesítmény, és az

álomlátásban visszatértek a halottak is

élő elevenen, s magyarázatlan maradt.

Félelemnek csúfolják ma már e gátlást, és az

onnan fakadó tiszteletet hiedelemnek,

csakhogy valójában sosem léptük át korlátunk,

amitől létünk és nemlétünk megfejthetetlen.

Úgy egyénileg, mint közösségileg mélységek

tátonganak kérdéseink mögött: honnan jövünk és

hová megyünk, van-e a mindenségnek is lelke,

szelleme, amely átfogó mód hatással van ránk?

Soká rendelkeztünk pontos, tényszerű válasszal

míg a természet részének tekintettük magunk,

csillagos ég mutatott megtett utat és eltelt  

időt, tőlünk távolról ható történésmagot.

A tudásunk nem különült el a cselekvéstől,

jól mutatja ezt népszokásaink gyűjteménye,

csak a vagyonszerzés és annak gazdacseréje

bomlasztotta fel az addig jól bevált rendünket.

Vadállatok elleni védekező eszközök

váltak emberre támadó fegyverré, majd pedig

így megszerzett nagy gazdagság kizárólagossá

finomította az égről való ismeretet.

Eszmeként magas tudás, papi réteg szolgálta,

erőszakkal szerzett eredményt megvilágítva,

s eme világállapotnak a kiszolgálói

már védelemre és gondoskodásra szorultak.

Mert megbomlott szervesen működött életük, és

nem önérdekük szerint cselekedtek, testvért már

nem láthattak az ellenségben, háborút kellett

viselniük, csökkentett emberségtől szenvedtek.

Ily körülmények közt mégis eljött egyetemes

érzület és gondolkodás megváltó ereje,

ami lelki átalakulást adott s ad máig,

s ebben a tekintetben kell egyesülnünk végre.