Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2011)

Mennyi szépség vesz körül bennünket, annál csak

jóság több, mert jónak lenni végtelenül lehet,

megszámlálhatatlanul, míg a szépet valami

elvileg megszámolható létezőkhöz kötjük.

Másként mondva, közelebbről nézve, hozzáállás

kérdése az egyik, alkalmazkodás a másik,

cselekvés, magatartás következménye lehet

jó, s felkínálkozik elismerésre a szép.

Érték fűződik a jósághoz, míg a szép csupán

érdek nélkül tetszik, valamilyen hasznosságot,

valamire-valóságot tartunk jónak, míg a

szép alakzatnak nem vizsgáljuk, csak küllemét.

A jót ténylegesen élvezni lehet, míg a szép

csak megpengeti érzékelésünket, átjár jó,

szép simogat, s mindez mutatja lélekrezdülés

sokrétűségét, befogadása gazdagságát.

Világos, hogy emberalkotta mindkettő, nehéz

másként látni, önálló létezőnek jóságot,

s még nehezebb nem magánvalóságnak, mi tőlünk

független megmutatkozás, a látott szépséget.

S bár megtaláltuk Istent, aki gyönyörködik a

világban, mely olyan szép, hogy csak ő alkothatta,

mégis kell hozzá a mi szemünk és eszünk is, hogy

meglássuk, tudjunk róla, sokat jelentsen nekünk.

Egyesével és fogalmilag csoportosítva,

jórészt tárgyak, élőlények, folyamatok, tettek

emberek részéről, s még a látszatot is szépnek

találhatjuk, ízlésünk viszont igen eltérő.

Ám akkor derül ki a végső igaz különbség,

amikor emberekre vonatkoztatjuk ezt a

világunkat – ránk jellemző – elvi találmánnyal

megítélő kétféle szellemi közelítést.

Jóemberek egyszerűen vannak, szépemberek

rögtön kétséget támasztanak, helyes-e őket

annak mondani, mégha szokásba jött is egykor

nőket – már bírált – ilyenként megversenyeztetni.

Amit az emberiesség nevében elvetnek

tehát, bár valamiképp mégis népszerű marad,

már a sportban férfiakra is átragadt dolog,

de világos, hogy mi a hangsúlyozandó ebben.

Az, hogy jóság süt az arcáról egyfajta Napként,

akit szépnek találunk, üres szépség taszító,

akit az élet meggyötört is lehet széparcú,

ha nem felszínesség vezeti látásunkat.

Szépnek azért nem mindenkit tartunk, kicsattanó

egészséget, üdeséget, fiatalságot kell

ott tapasztalnunk, hogy beinduljunk iránta, és

a betegség, levertség arcától elfordulunk.

Végül egyéni törekvésünk, viszonyunk jóság

és szépség felé nagyban különbözik, hiúság

nélküli kell legyen persze, de azért jól tudjuk,

hogy a jóság kiül az arcunkra önkéntelen.

Az ellenkezője is, bár megtévesztő móddal

találkozhatunk, viszont a természet egyértelmű,

szép, ha jónak találjuk, veszélyes félelmetes,

szép életdús környezet, s jó, ha jók vagyunk vele.