Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2022)
Az jó, ha valaki előnye nem hátrány nekünk,
ha az csak abból fakad, hogy ő máshol és előbb
kezdett ténykedni valamely ügyben, területen,
amilyen lehetőség számunkra is adva van.
Az nem jó, ha az előny öröklétre van szabva,
azaz egyforma pályán vesszük észre, eleve
hátrányt szenvedünk valamiért, nem tudjuk, miért,
s nem hegymagos, síkság, sok vagy kevés eső okán.
Hanem egyfajta sorsminőség következtében,
nekünk nem áll rendelkezésünkre annyi vagyon,
annyi észben társított fogalom, mint társunknak,
alacsonyabb lépcsőfokról indulunk életbe.
Persze nincs ez így kimérve, kimondva újabban,
vagy legújabban ismét igen? – kísérletvég
türemkedik egyenlőség boldogsága helyén,
mondván, sem ez, sem az nem volt, legyünk realisták.
Elmosódik a határ és átlapol állapot,
tényleg sikerült felemelkedni nagy tömegnek,
de azért a rétegek szétválasztása folyik,
suba subához, guba gubához, gondolatban.
Ráadásul a tömegtájékoztatás mindig
a legalacsonyabb szintet lövi be, táplálva az
alantas ösztönöket és vágyakoztatva a
magaskultúrát, különbségük átjárhatatlan.
Újféle hátrány van kibontakozóban, reményt
kábítás, ha kell, nemcsak elvi áttételben, de
közvetlen testi gyakorlatban eszméletvesztés
kockázatig, s e baj mintha mindenkire lesne.
Ám csak a gyengéket, értetleneket cserkészi
be, hogy szabadulni szinte lehetetlen, meghal
az akarat, letérdel értelem, kivédeni
ilyet csak egészséges közösség által lehet.
Nagy kérdés, ilyen nagyszerű társulás válhat-e
egyetemessé s általánossá, – mindenkire
és mindenre kiterjedve, aki szembejön
és amivel találkozunk, – védelmünket adva.
Még ha ezer évvel közelebb[1] is éltek görög
elődeink,[2] ókorinak mondott idejük
óta megvan előny és hátrány, ragadozó és
áldozatra emlékezés,[3] nincs új a Nap alatt.
Legfeljebb annyi lehúzó irányban, hogy ma már
nem a legnagyobb írók, gondolkodók állnak ki
e jelenség ellen, mint akkor, – dicsőítésben
fürdenek érdemtelenül, így hát nem is nagyok.
Viszont Zénón[4] sem merte már nevén nevezni a
gyereket, hogy itt emberi előre és hátra
besorolásról van szó, megváltoztathatatlan,
a teknős előnyét Achillesz sem dolgozza le.
Számtani törvényszerűségből nincs tehát kiút,
Arisztotelész[5] mértanival tudta legyőzni,
„utoléri s lehagyja, ha átlépi a határt”,
úgy látszik, ezt mai berendezkedés nem engedi.
Innen van tehát mai kilátástalanságunk,
amit le kellene már vetkezni, kis lépések
mégis, mindig eredményhez vezetnek, hátrányból
előnyt faragva, innen szép győzni emberségben.
[1] Ennek ténybeli igazolását lásd Fábián Sándor: Történelmi „szürreál”. Az Igazság Kálváriája. Szilaj Csikó, Budapest, 2020. https://docs.wixstatic.com/ugd/55b554_0e68975088fb4821af9e7f1078dcd367.pdf.
[2] Lásd a Kárpát-medencei földművesek délre terjedését Cser–Darai: Magyar folytonosság a Kárpát-medencében... Fríg Kiadó, 2005. https://www.leventevezer.extra.hu/folytonos.pdf. Újabb bizonyításként Darai Lajos: Révész szerint a Kárpát-medencei őshaza összeegyeztethető a finnugor nyelvészettel. Acta Historica Hungarica Turiciensia 36/3. https://epa.oszk.hu/01400/01445/00063/pdf/EPA01445_acta_hungarica_2021_3. Vesd össze: Fábián Sándor: Fábián Sándor: A parazita áfium ellen való magyar orvosság. Acta Historica Hungarica Turiciensia 38/1. https://epa.oszk.hu/01400/01445/00066/pdf/EPA01445_acta_hungarica_2023_1.
[3] „Most a hatalmasnak mondom, ha megérti, mesémet. Így szólt egykor a sólyom a tarkanyakú csalogányhoz, míg a magasban a felhők közt karmába ragadta, s ez szánalmas hangon sírt, szenvedve a horgas karmok közt, de kemény szóval támadta a sólyom: ’Ó, nyomorult, mit nyögsz? Az tart, aki sokkal erősebb, s dalnok vagy bár, arra cipellek, amerre akarlak, mígnem elengedlek, vagy, rád éhezve, bekaplak. Balgatag az, ki erősebbel mer szembeszegülni, úgysem győz, csak a szégyenhez még bánata társul.’ ‒ Szólt a sebes sólyom, szárnyát szélesre kitárva.” (Hésziodosz: Munkák és napok. https://mek.oszk.hu/06200/06221/06221.pdf.)
[4] Lásd Darai Lajos Mihály: A filozófia kultúrtörténete. KJF, Székesfehérvár, 2008.
[5] Ugyanott.
