Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2032)

Ha nem vagy tele kacattal, nincs is neked semmid,

mert ami kell, szükséges az élethez, nem csupán

valamire való tárgy, eszköz, ruha s könyvtár

esetleg otthon is, hanem amihez emlék fűz.

Szinte elválaszthatatlan kapocs, kötél, ezért nem

dobtad ki eddig, ezért nem digitalizálod

a régi fényképeket, nem üríted ki a varrós

dobozt, és a fiókban ezernyi vágyalkatrész.

Mindegy, mekkora a lakás, a ház, az udvar és

a kert, idővel megtelik, akkor már belaktad,

s jónak találod, nem érdekel az esztétika,

hogy áramvonalas, azaz üres legyen minden.

Mintha orvosi rendelő lenne a lakás, „Szép

Házak” magazin szerint sövény, tuja és fenyő,

no, meg a pázsit automata öntözéssel,

és kutyádnak macskádnak önadagolós kaja?

Hát nem, mondod, ő családtag és kiszolgálod, még

magatokat se annyira, sőt elhanyagolod

némely kötelességszerűségként jelentkező

ápolási, szépítési igényedet érte.

Éljen az udvaron a kutya, a macska járjon

egeret fogni, hiszen nekik az a jobb, mondod,

és kutyaházat építesz, s nem raksz ki egérfogót,

nem érdekel hamis állatbaráti vélemény.

Ámde a lomok miatt még patkány is bejöhet,

mondják a károgók neked, de csak szőrmentén, mert

nem akarnak megsérteni, beleszólni, hogy csináld,

vegytiszta életük elhatárolódik tőled.

Nekik van-e igazuk, vagy neked, a jövő lesz

a bírója, mert ahogy a számítógépedet

sem takarítod, inkább újat veszel, kedveled

minden régi fájlodat, hisz nehezen alkottad,

ugyanúgy az mint hagyatékod él veled, ami

csak neked érdekes, az örökösöknek nem lesz

értékes és kidobják, már most gondoskodj róla,

ha emléket szeretnél hagyni az utókorra.

De ez nem megy könnyen, nem is vonzó bizonytalan

útra menni vagy oda tévedni, talán te nem vagy

annyira jó, hogy fennmaradjon tőled valami

hosszútávon, inkább a jelenben nézel szerte.

És szórod szét magad körül, amid van, kedves és

beszédes tárgyaid, életed tanúit, minden

könyvért fizettél, bútorokra spóroltál, s abban

a ruhában milyen szép és elegáns voltál egykor.

Még az autód is hozzád nőtt, hazatalál, mint

részeg kocsis lova, mennyi benzint megivott ő,

mind te fizetted neki, mennyi helyre elvitt, nem

élhetted volna le az életedet nélküle.

Embertársak is hozzád nőttek, őket aztán nem

dobnád ki a világ minden kincséért, kitartasz

mellettük, mint házastárs mellett szokás, értük vagy,

nem ők érted, de tárgyaknál ez persze fordított.