Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2049)

Beszélj a magad nevében! – hangzik fülemben a

nem hallott felszólítás, csak sejtem, hogy rám szállnak,

akiknek nem nevében, legfeljebb számukra és

épülésükre, nem ellenükre nyilatkozom.

Hogy aztán kiről van szó, csak rólam-e, vagy még az

olvasóról is, nem nehéz eldönteni, mert ha

érdekes, akkor van viszony hozzá, tanulságot

nyújt, akár érinti, akár kimarad belőle.

Az jó ebben az önmegszólító versmodorban,

hogy személyesség álcája mögé bújva kicsit,

nagy kérdésekről úgy lehet beszélni, ne tűnjön

kinyilatkoztatásnak, csak személyes élménynek.

És mivel az mindenkinek van, de lehet, még nem

fogalmazta úgy meg még soha, amint én teszem,

legalább már ketten egyetérthetünk, s többiekkel

hasonlóan, ha megfelelően van megírva.

Nem egyetértést kell tehát keresned másokkal,

hanem a legközelebb kerülni kifejezés és

valóság egyezéséhez, ami azért nehéz,

mert még tárgyi világ fogalmai sem egyformák.

Sok érzelem, egyéni hatás tapad hozzájuk,

hát még az elvont fogalmaknál, ahol a tudat

a valóság, kifejezése sokféle lehet,

szó, vers, regény, tanulmány, egész estés filmdráma.

De ha csak átlagos beszélgetéseket nézünk,

abban is ott lehet az egyének különbsége,

azért gyakoroljuk olyan sokszor és sokáig,

végre hozzászokjunk egymás szóhasználatához.

Jobban is szeretünk szomszéddal, ismerőssel és

baráttal szóba elegyedni, esetleg vitát

folytatni, mert ismerős terepen járunk, nem ér

nagy meglepetés, s megkérdezhetjük: honnan veszed?

Mikor számunkra teljesen ismeretlent hallunk,

kérdezni magasművészetben nincs lehetőség,

de nem is szükséges, mert eleve beépített

lehetséges ellenvetésekre a válasz.

No, nem úgy, hogy végigzongorázzák, miket lehet,

hogy majd gondolnak olvasók, nézők, hanem arra

merészel támaszkodni a szerző, rendező, hogy

ő már végigjárta azt az utat, azért alkot.

Azért van benne az emelkedettség érzete,

mert felemelkedett az emberi közösség által

elérhető csúcsteljesítményre általa

művelt területen, elég magára figyelni.

Ebben, ekkor aztán beüthet a baj, ha mégsem

egyetemes értéket képvisel, vagy ha rosszul

általánosít, mert élő hagyományokat nem

vesz figyelembe, túlzottan egyénieskedik.

Nem mondom, hogy mert túl nagy az önbizalma, mert az

sosem lehet elég nagy, oly órjási kihívás ez,

könnyen jön a bukás minek terhe előre fáj,

nem véletlen állunk támogatón hozzájuk.

Hiszen, nagy szavak, de mégiscsak a lelkünk mélyét,

magasát célozzák, gazdagítanak bennünket,

s mert mindegyikük megküzd a saját stílusáért,

színvonalasságuk elmélyülten szórakoztat.