Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2074)

Csak ha másokat hallgatsz, látod az emlékezet

óriási szerepét életünkben, magadnál

észre sem veszed, hogy állandóan veled vannak

és befolyásolnak kisebb-nagyobb emlékeid.

Történetekké alakulnak, lehet mesélni,

s ha már egyszer megtörténtek, nem lehet véletlen,

hogy úgy történtek, ahogy, és ha abban sok volt a

fordulat, hihetetlen, s csodával határos.

Azt jó mondani ekkor, isteni gondviselés

nyúlt bele a folyamatba, hogy úgy sikerült az,

hiba, sőt tragédia nélkül, veszélyek között, 

azok fajtája pedig a lelkitől a tárgyiig.

Hogy máig nem tudom, hogy értem haza, ki fogta

közben a kezem, hogy tartsam a jó irányt, hozta

utamba a megmentőt, amikor eltévedtem,

véletlennek álcázva kisegített a bajból.

És a személyhez kötött történetek sora, hogy

mindegyikből kikerekedik rejtett tanulság,

olyan, amit nem lehet előre megírni, hogy

felkészüljünk rá, s aki nem látta, nem hiszi el.

Azt a törvényszerű állapotváltozást, amit

a züllött életmód intézett el valakinél

az évek során, nem lehetett megállítani

a lejtőn, lepergett róla a figyelmeztetés.

Vagy hogy mennyire igaz a jó tett helyébe jót

várj népmesei formula, ha valakivel jót

tettél valamikor, egyszer csak felbukkan igen

váratlan helyen és életmentőn visszaadja.

A közösen átélt valamilyen időszaknál

szintén meglepő, a többiek mennyi mindenre

emlékeznek, amire te nem, mert nem voltál

éppen ott, vagy te nem tartottad azt fontosnak.

Vagy valami benned, netán valaki kívüled,

nem érezte elraktározni valónak azt az

emlékképet, s ezzel most mintha tudósítana

akkori magadról, mik érdekeltek és mik nem.

Egész panteon van a fejedben egykor veled

élt családtagokról, ismerősükről, persze hogy

idősebbek lévén, tanáraid már rég elmentek,

így veszed észre, milyen sok idő telt el azóta.

A felidézéssel szinte végtelenné válik

az életetek, akikkel belemerültetek

a múltba, éppen ilyen céllal összegyűlve és

sorra előadva, mi minden történt veletek.

Arra jók tehát az ilyen találkozók, ne csak

magunkba zárkózva emlékezzünk, talán rosszul,

egy-egy eseményre, minket is kiemel benne

a társi szemlélet teljesen más meglátása.

Addig vagy, míg emlékeznek rád, szól a mondás, de

ez sokkal igazabb akkor, amikor még élünk,

és igen jól esik, hogy vannak beavatottak,

és nem fukarkodnak felénk az elismeréssel.