Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2095)

Hovatovább iránytű nélkülivé válhatunk

az életóceán közepén, sűrű erdőben,

sok egymásnak ellentmondó szempont lett érvényes,

ráadásul a gyermekekre, csecsemőkre is.

Látunk a Földet fejetetejére állító

térképet, űrből egész földrészeket fényképen,

a mi Napunknál milliószor nagyobb csillagot,

Tejútrendszer egy a milliárd galaxis közül.

Ám kicsinységünkre hivatkozás szívütését

nem oldja fel vagy közömbösíti megfontolás-

segély, számunkra adott természetmegismerés

serkentése, szemléletünk megerősítése.

Hogy amit már tudunk, mert elérte tudományunk,

emészthető közkincsként eljusson hozzánk, de a

többit, az ismeretlent is meghatározottan

lássuk, és kezeljük saját kihívóságában.

Ezt a feladatot ugyan nem végzik el, de a

bírálatukon, összeomlasztásukon viszont

nagy elánnal dolgoznak véleményvezérei

erőszakos nézetrendszereknek, kereszténység,

keleti világvallások lealacsonyítván

elbizonytalanítsák a hagyományok népét,

jobb világmagyarázat hiányát technikai

fölény sivár hatalmával kívánják pótolni.

Ezzel aztán nemcsak lelki analfabétákat

állítanak elő, akiket nem érdekel a

másik ember csak a versenyszellem tárgyaként, hogy

miként győzheti le játékban s éles helyzetben,

hanem haszontalanságmezőre tereléssel,

a felkínált emészthetetlenségek gépies

fogyasztásával érzelemhiányosak lesznek

magukat magas polcra helyező áldozatok.

Legalább két nemzedék kezdett ilyen süllyedésbe,

szülők felelőtlenül senyvesztik gyermeküket,

miközben a nagyszülőket károgókként szidják,

de már a testi képességek sem fejlődnek ki.

A sokoldalúsághoz, amire kisgyereknek,

fiatalnak szüksége van, figyelem, kitartás

és azt megalapozó állhatatosság, testi

erő és összpontosítás kell alapállásként.

Csak ha kifejlődtek bennünk az emberré tevő

alapzatok, kerülhet sor egyéni adottság

előnyeire építeni, mit most fordítva

próbálnak, emberpalántákat magukra hagyva.

Ebből aztán az lesz, mint állatok az étel-

hordó zajára megtanulnak felsorakozni,

bizonyos tevékenységre beidomulnak, de

közben elsatnyul testük, elsorvad értelmesség.

Bizonyára nem ilyen következményt akarnak

a szülők, mégis az iskolát is errefelé

taszigálják, tűrje el, szolgálja ki ezt a már

tarthatatlan állapotot, észnél kell hát lennünk.

Elővenni, lobogtatni neveléselmélet

minden korosztályra kidolgozott és érvényes

gyakorlati útmutatásait, képviselni,

harcolni érte, mint már sokan, sokhelyütt teszik.

Ne a gyerek döntse el, hogy mi a joga, azzal

a véletlen mozgással, amit most istenítenek

a semmilyen felelősséget nem vállalók, sőt

a helyes úton jött eredményt kivételesnek mondók.

Megerősítendő mindenkiben az emberbe

vetett hitet, miből emberségességre több jut,

midőn majd az összemberi isteniként köszön

vissza ránk, jóság és szépség végtelen forrása.

Ne a háborús eseményeket tálalják és 

a fegyvereket dicsőítsék – mint elrettentéssel

békét biztosítót – napi huszonnégy órában,

hanem a béketeremtő szándékot és tettet.

Az állandó kiegyenlítődést, egyensúlyt a

világ különböző területi állapota

között, a szellemi, testvéri egyöntetűség

tényként érvényesülése termékeny áldását.

De sokkal tudatosabban, irányítottabban,

mint ahogy ma, tehetetlenségi erő mintát

követve történik, alantas szándékokat

meglovagolva, felerősítve gonoszságból.

Ki kell hirdetni, le kell leplezni kerékkötés

haszonélvezőit, elfordulással szavazni

róluk, de ahhoz őszintén, megigazulva kell

bajunkra írt keresni s megtalálni végre.