Darai Lajos: Naplóbölcsességeim – 210.

 210.

Elaprózott időben látszat sokaság

csalja magát letarolt érzékünkhöz közel,

megtöltve pillanat laza kapcsolatát,

fullasztja felszínét lerakódó lösszel.

Már egy perc is sokkal hosszabb, és az óra

örökkévalóság, ki pillanatnak él,

ahogy hajnali Nap nem süt hétalvóra,

kis időtávlattól is nyomban elalél.

Pedig egész nappal lehet s kell tervezni,

sőt, napok sok egymásutáni sorával,

hogy ne hagyjuk az előrelépést veszni,

midőn mindenki a haladással házal.

Hiszen még a hús se főhet meg az alatt,

meddig unalom nélkül sokan kibírják,

hosszú erőfeszítések törtek falat,

hogy egy jobb korszakhoz vivő rést kinyissák.

Hogy nekünk most lehessen sok üres időnk,

többet pihenve, mint régebben volt szokás,

milliárd igazán szorgalmas fő kidőlt

cselekvő teljesítmény s eredmény fokán.

Tekintsük mintánknak hivatásnak élőt,

ki képességét is már alig győzzük nézni,

segítsük lélekkel jövőnk szobrát vésőt,

és aki életünk védelmét vezényli.