Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2103)

Ahogy a súlytalanság állapotát sem kellett

elképzelnie senkinek, mert mindenki átélte

pólyás és karon ülő korában, gondtalanság

sem rébusz, miden szülő igyekezett átadni. 

Azon voltak, hogy átéljük az élet csodáját,

s ma is bizonyára, mert aki alkalmatlan rá,

megteheti, hogy nem vállal gyereket, magát is

megfosztva ezzel igen nagy élménytől, nem vitás.

Belefeledkezés az élet örömeibe

indítja a szerelmes, a házas, a családi

életet, édes közös életkezdés mehet át

bővülő körbe, s majd gyerekektől jön vissza.

A mai szétszakítottságunk közepette a

mintát emlegetik, külön nőit, anyait, és

külön férfit, apait, s utóbbi hiányában

megmagyarázzák a lelki eltérések okát.

Pedig nem a nemi szerep itt a mérvadó, és

ennek eltúlzása ebben kárt okoz, tele van

a világ a teljesség nélkülözésével, de

megtanulták emberek, anyák kezelni azt.

Mert a biztonság sem egyedül családapai

szerep, s a kedveskedő gondoskodást sem csupán

az anya nyújtja mindig, kizárólagosan, de

az együttesség, ami igazán teljesíti.

Egyoldalúvá lehet kudarc által sorsuk, a nehéz

helyzet hazahozatalával bármelyik szülő által, 

de a családi fészek melegét egyedül is

meg tudják teremteni, különösen az anyák

persze, de erről csak őtőlük van elég adat

nyilvánvalóan, teljes képet alkotni nehéz,

különösen olyan beidegződések miatt,

hogy az apa megy messzire, munkába manapság.

S hogy oda is, honnan vissza sem jöttek többséget

tekintve, – már azt hittük elfelejthetjük, – viszont

e jelenbe visszatért jelenség miatt újra,

sokkal kiemeltebben kell foglalkozni csonka

családokkal, leszállni a felhőkakukkvárból,

alapig lemenve mérlegre tenni nevelést,

mi nem búra alatti emberpalántáról szól

tehát, hanem a valóság követelményéről.