Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2104)

Vallási egyetemesség egyetemes vallást

hoz-e létre, vagy fordítva, mindenhol szabadon

gyakorolhatják és azt a vallásukat, mi ott,

azon a helyen évezredek óta születik?

Nem kérdés, ezt mennyire fontos tisztába tenni,

hiszen a legnagyobb vallások törekvése ez

az egyetemesség, de nem mindenoldalúság,

mindenre kiterjedő tanítás értelmében.

Nem az az elsődleges, hanem hogy mindenkire

kiterjedjen, tehát ne mindenre vonatkozzon,

hanem minden egyes ember hívőjévé váljon,

és egyúttal mennél többen hirdessék, terjesszék.

Az egyik a nevében hordozza a szándékot,

másik saját Istenét egyedülinek mondja,

harmadik és negyedik népet egyesít vele,

az ötödik pedig lélektermészetre bízza.

Egyértelműen világnézet bújik meg mindig

a tantételek mögött, amely érvényesülni

akar, egy idő óta a többi rovására,

mert nagy tömeg ember vándorolt el otthonából.

De nem vonult ki lelki-szellemi honából, mert

önérzetének, önőrzésének eszköze a

világról szóló legalapvetőbb meggyőződés

birtoklása, bőrként, amit nem lehet levetni.

Ezért aztán kételyek támadhatnak eredet

terén, hogy csak a szép és jó tanítása miatt,

illetve népszaporulat–népvándorlás mentén

terjedtek-e szét a világvallások, vagy másért.

Avagy a gondolat hatalmát kihasználták a

világiét képviselők, várományosai

vagy elvesztői, megerősítsék, megszerezzék

vagy visszaszerezzék lelki befolyásuk révén.

Több erről nem nagyon mondható, mert kihívja a 

támadást érzékelők haragját, káromlásnak

veszik Isten ellen, ami akkor már halálos

büntetést kíván, vagy hazugságként kinevetik.

Pedig a megújulás szempontjából jogos az

ilyen szembenézés, akár még a kritika is,  

nyolcmilliárd emberhez alkalmazni a vallást,

ne nekik kelljen vélt elavultsághoz magukat.