Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2122)

Utánzás és ismétlődés mindennek alapja,

ami számunkra lényeges, érdekes mozzanat

életben, világban, annyi sok módon és helyen,

s úgy összefolyik, külön már nem is tartjuk számon.

Mert akkor mi maradna nekünk, avagy belőlünk,

ha minden, ami kívül van, csak belsőként lehet

megragadott, s minden, ami bennünk van, csupáncsak

korábban elsajátítottak megjelenése.

S ez vonatkozik egyetemesen mindenre, mit

rutinszerűen végzünk, használunk, mert adottság,

és a felfedezésekre is, mert az újdonság

több régi összetevő arculatot váltása.

Hiszen kicsit mindenki módosít az addigi

tudáson, rak egy villával a szénásszekérre,

saját látómező szemléli a jelenséget,

ész- és kézügyesség tökéletesítésre jó.

Egyénileg azonban történetünk mutatja

felnövésünket élet-színpadra fellépési

szintig, mások jóindulatára vagyunk bízva,

annak kiszolgáltatva, ha ők sem csúcsvalakik.

Jó közösség viszont kipótolhat minden hiányt,

ezért közvetlen szülői, testvéri kapcsolat

szeretet-érzelme minden érzés alapja lesz

a jövőben, felnőttként szeretnénk visszaadni

a kapottakat, és kiegészítve megszerzett

további tudással, sokan hivatásszerűen,

de tudtán kívül is tanít idősebb fiatalt,

úgy veszi szemünk a mintát, mint tüdőnk levegőt.

Így aztán közmegegyezéses lett a valóság,

hogy ugyanaz éjjel is, mint amit nappal látunk,

sőt, valamilyen egyensúlyt tudás és nemtudás

is mutat, elkeseredés helyett lelkesedést

közvetít számunkra világhoz való viszonyunk,

ami születésünktől örökkévalóságig

tart, mert beleszólásunk a nagy egészbe nemcsak

nekünk élmény, de maradandósággal bíró lét.

Szellemi időtállóságot hozunk létre, mit

másokra hatva érzékelünk, s kiterjedtségét

következtethetjük, ha hiszünk az utánzásos

ismétlődés átfogó kapcsolathullámában.