Darai Lajos: Naplóbölcsességeim (2125)

Rendszeresség az ismétlődésen túl a lélek
létcsirize, mi összeragasztja a tapasztalt
egymásutániságot értelmes folyamattá,
létezéssé az éveket és pillanatokat.
E lételméletet ismeretelmélet teszi
számunkra bizonyossággá, mert úgy éljük meg a
világban jelenlétünket, hogy mindent próbálunk
azonosítani önmagával, névadással.
Azt pedig csak újra előforduláskor tudjuk
megtenni, inkább sokadszorra, mert a jelenség
hozzátapad a szomszédságához, szét is kell azt
azoktól választani, s könnyebb, ha tárgyról van szó.
Elvont fogalom mögötti tartalmat tanulni
szoktunk sokáig, míg magunk merünk errefelé
véleményt kockáztatni, tévedéstől félve, így
okosság fokmérője ez a bizonytalanság.
Ugyanakkor egyre-másra találkozunk bátor,
határozott ítélettel valaki, valami
jelleme, jellege minősítésével, igen
nehezen elfogadva e gyanús magatartást.
Nem látunk bele senki fejébe, de hogy ott mi
lehet, ilyenkor elriasztó, mert rögtön arra
gondolunk, attól félünk, a felszínes vélemény
mögött egyenesen erőszakos szándék lapul.
S akkor már elkezdjük sorolni magunkban, mire
számíthatunk tovább menve, ha ilyen megoldást
sejtünk, ami veszélyeztetheti életünket,
mozzanatokban, vagy esetleg szószerint is.
Mi nem fog ismétlődni aztán megszokott módon,
mitől foszt meg a földrengésszerű változás, és
ez nem rémeket látás, mert mielőtt ütnek,
szavakkal szoktak fenyegetni a támadóink.
Hol van már fogalomtisztázás finom igénye,
ha olyannal riogatnak, ami még sosem volt,
vagyis az a baj, nem tudjuk, mi következik,
a félelem pedig védekezésre kényszerít.
A létünket védjük azzal, hogy ragaszkodunk a
régi rendszerességhez, a kipróbáltakhoz, hogy
csak módszeres óvatossággal nyúljunk az újhoz,
ami szükségszerűen bukkan fel rendszeresen.
















